Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

379. A Vurstli a Városligetben 1914. május 1-én sfc ^ A béke utolsó 1914. július 25-e borús, hűvös szombati nap volt: mintha nem is csak két napja, 23-án, napja csütörtökön ért volna véget a koranyár 33 fokos hőséggel tetőző óriási hőhulláma. Igaz, a hűvös időt e csütörtök délutánon olyan borzalmas tornádó hozta meg, amilyenre sem azelőtt, sem azóta nincs még példa Budapest történetében. Délután 3/4 4-kor, magvában óránként 160 180 kilométer sebességgel száguldó szélvihar rohant át a város felett; mindössze ötperces tombolása alatt másfél méteres átmérőjű, évszázados fákat döntve ki a Városligetben, letarolva a Múzeum-kert egy részét, s feltépve a Bazilika kupolájának rézborítását éppúgy, mint a királyi palota vagy a Mátyás-templom egyik tornyának tetőzetét, összedöntve az éppen rekonstrukció^ alatt álló Lánchíd budai oldalának állványzatát, 7 halottat, 39 sebesültet, ledöntött kémények százait s az utána lezúduló felhőszakadásban elöntött házakat hagyva maga után. Mintegy baljós előjeleként annak a viharnak, amely a Monarchia Belgrádban ugyanezen a napon átadott ultimátumával indult meg: az első világháborúnak. Az ultimátum a szarajevói merénylet után Szerbiában folytatandó nyomozásoknak olyan méretű osztrák magyar rendőri ellenőrzés alá helyezését követelte, s a jövőben az efféle merényletek ellen olyan garanciákat, melyeket méltóságára súlyt helyező államnak vissza kellett utasítania. Ezt tette Szerbia is: július 25-én délután a Monarchia követeléseit lényegében visszautasító tartalmú válasz átnyújtásával, mely közvetlenül még csak a diplomáciai kapcsolatok azonnali megszakítását, gyakorlatilag azonban mindenki számára világosan - a háborút jelentette. Az ultimátum e szombat délután 6 órakor jár le, ám a hűvös, esős idő ellenére Budapest utcáit már korán délután ellepi a tömeg. Az emberek az irtózatos feszültséget láthatóan képtelenek egymagukban elviselni: nemcsak a vendéglők és kávéházak telnek meg zsúfolásig, de tömve vannak a villamosok is szinte céltalanul utazó, csupán egymás társaságát kereső emberekkel. A tömeg még reménykedik: Szerbia talán engedékeny lesz, de mikor este 7 órakor elterjed a híre a diplomáciai kapcsolatok megszakításának, a feszültség hirtelen kirobban. Ekkor már ismét ömlik az eső, és csak este 1/2 10-kor fog elállni, de a hűvös, nyirkos pesti utcán, a főútvonalak ívlámpáinak és gázkandelábereinek fényében csakhamar csoportok alakulnak, majd ezres tömegek. Nemzetiszínű zászlók kerülnek elő, a helyőrség-parancsnokság — nyilván gondosan kidolgozott terv alapján - azonnal az utcára küldi a katonazenekarokat, és alig néhány óra alatt átforrósodik a levegő. A város legforgalmasabb pontjain, az Oktogon (a mai November 7.) téren, a Nagykörútnak a Rákóczi út és Dohány utca közötti szakaszán, a Kossuth Lajos utcán, a Szabadság téren a hirtelen összeverődött tömegek a háborút, a királyt és a hadsereget éltetik, átkozzák Szerbiát, és ezernyi torokból tör föl a ritmikus üvöltés: Bel-grád-ba, Bel-grád-ba ! ! Ezen az estén mindent szabad: a rendőrök csendben felvonulnak a középületek, bankok és a szerb konzulátus elé, de utasításuk van: engedni kell, hogy a tömeg kidühöngje magát. A Szent György téren, a Várban így azután este már szerb zászlót égetnek, és a kiáltozó, őrjöngő felvonulókat a kávéházak teraszairól, az erkélyekről harsány ujjongás, üdvözlés kíséri; együtt zeng a cigányzenekarok és a katonabandák hangszerein a Kossuth-nóta és a Radetzky-induló, Rákóczi és Prinz Eugen indulója, a Klapka-induló ós a Wacht am Rhein. Alkalmi szónokok a kávéházi asztalokra állva tartanak gyújtó beszédeket; obskúrus versfaragók hazafias verseiket szavalják, rikkancsok éles hangja sivítja a legújabb híreket, s a tömeg félholtra ver két boldog-