Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918
Megjegyzendő, hogy a legrosszabb viszonyokat az V. és VI. kerület még a III. kerület átlagánál is sokkal rosszabb kültelkein találjuk: itt ugyanis az egyszobás lakások aránya 86,1, illetve 84,9% amivel szemben a Kiskörúton, a városmagban arányuk most is csak 28,7, ill. 24,3%; ezeknek kedvezőtlenségét végül is csak az enyhíti némileg, hogy az V VI. kerület egyszobás lakásainak egy része a lakás színvonala szempontjából akár az óbudai, akár a kőbányai hasonló nagyságú lakásokéhoz képest még mindig jóval kedvezőbb, modernebb bérkaszárnyákban található. Mindezt a differenciáltságot végül egy harmadik, de nem kevésbé jellegzetes tagolás segít még világosabbá tenni: ez egy lakóház átlag lakbérjövedelme szerint csoportosítja a város kerületeit. A megadóztatott házak, valamint az egy házra jutó átlag bérjövedelem 1912-ben Kerület Megadóztatott ház Egy házra jutó átlag bérjövedelem (korona) I. 2804 4 641 IT. 1446 6 280 III. 2025 1 711 IV. 489 32 544 V. 768 30 950 VI. 2310 14 688 VII. 2380 14'814 VIII. 1841 14 105 IX. 1031 i! 12 052 X. 1526 2 123 E táblázat világosan mutatja részint azt, hogy a kis lakások és alacsonyabb lakbérek ugyancsak elsősorban a III. és X. kerületben és (a nagykiterjedésű, belsőleg is erősen differenciálódott) I. kerület roppant kiterjedésű kültelkének rendkívül szegényes és apró házacskáihoz kapcsolódnak; a IV. és (beltelkén) az V. kerület a bérpaloták negyede; a VI-VIII. és tulajdonképpen a IX. kerület pedig (nyilván figyelembe véve bel- és a VIII. kerületet kivéve — kültelkeik nagyjából azonos jellegét) területileg is erősebben, de hasonlóan rétegezett képet mutat. Mindez a tulajdonképpeni okokat tekintve, jellegzetesen tükröződik vissza azután azon a képen, mely az egyes kerületek lakosságának a munkamegosztásban elfoglalt pozícióit mutatja be. A kép itt is tulajdonképpen szerves és logikus folytatója a millennium korabelinek: csak néhány vonása válik élesebbé. 1906-ra az értelmiségiek, önálló iparosok és kereskedők, vagyonukból élők a Belvárosban a háztartásoknak már 71%-át teszik ki, Óbudán csak 27,8, Kőbányán pedig már csak 25,4%-át. A Terézvárosban és az Erzsébetvárosban e rétegek aránya nagyjából egyforma, a József- és a Ferencváros viszonyai már a kőbányai arányok felé hajlanak. De az ilyen típusú, ezúttal az egyes városrészek szintjén jelentkező eltérések továbbra megtalálhatók a legtöbb kerületen belül is: beltelek és kültelek viszonylatában. Az ipari munkások, altisztek és főleg a napszámosok a kültelki népességnek összesen 64,1, a beltelkinek ellenben csak 42,7%,-át teszik ki, s utóbbi esetben is nyilván elsősorban a beltelck peremére szorulva. Ugyanezt a jelenséget megfordítva látjuk a kereskedelmi és hitelügyi népesség erősebben beltelki, mint az ipari népesség erősebben kültelki koncentrációjában. Végül mindezek a különbségek most is jellemzően tükröződnek vissza a lakosság városnegyedenként mortalitásának 1896 óta kevéssé változó eltéréseiben. Az élen továbbra is a IV. és V. kerület áll 11,3, ill. 13,17%0-es halandósággal — és leghátul a III. kerület 21,l%0-kel. Ezt két pesti szegény kerület : a IX. és X. előzi meg 17,6 , ill. 17,7%0-es halandóságával. Általában nézve ez a különbség bel- és kültelek között is: kivált a legszegényebb és a legjobb módú kerületekben élesen megfigyelhetően. Óbuda belterületének halandósága 19,4%0 , a kültelken 28,6/o0 , és me g világosabb ez a gazdag Lipótváros viszonylatában. A Körúton belüli rész, a nagypolgárság lakóhelye csupán 9,3%0 -es mortalitású, a Körúton túl, de még a belterülethez tartozó területeken, ahol a Körúthoz közel az új Lipótváros most kiépülő háztömbjeiben jobb módú polgárok és alkalmazottak laknak, kijjebb pedig szegényebb elemek, a mortalitás már 13,2%0 , a kerületnek az újpesti határig elnyúló, proletárok lakta külterületén 22,6%0 . A kép végül is nemcsak statikus, nem csupán az egyes városnegyedek vagyonossága szempontjából eltérő jelleget mutatja, hanem azt is, hogy az elöregedett, de öregségüket biztosítani nem képes, magukat nehezen vagy éppen sehogy sem fenntartani képes proletárelemek hogyan szorulnak ki fokozatosan a város perifériáira, ezzel együtt a társadalomnak perifériáira is; a kapitalizmus társadalmi mozgásának jellegzetes summája ez. Befejezésül egymásra rakva végül ezt az öt különböző szempontú képet, a már a millenniumkor is ismerős ellentmondások kiéleződését, ill. továbbfejlődését látva, a kortárssal együtt valóban elmondhatjuk: „Akkora különbségeket ismerünk fel fővárosunk egyes kerületei között,
