Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

328 —329. Munkásházak a Wekerle-telepen (Schodits Lajos — Eberling Béla) éppen a legkisebb lakásokra jellem­ző: Budapest egyszobás lakásainak 41,3%-ában négynél, do 27%-ában ötnél is többen laknak — s nem véletlen, hogy az albérlőkkel, ágy­bérlőkkel terhelt egyszobás lakások népessége e kategóriáénak ugyan­csak éppen 40,7%-át lefogja kitenni, ami kereken 164 ezer embert jelent. A lakásnyomort ezen túlmenően pszichológiailag súlyosbítja az, hogy a budapesti kislakások egyre na­gyobb hányada korunkra a sajá­tosan budapesti bérkaszárnya típusú épületekben zsúfolódik össze. A klasszikus bérkaszárnya a drága köz­művezett telek maximális kihaszná­lását célzó spekuláció terméke, amely - mint láttuk — az építési szabály­zat azon pontja alapján, mely a te­lek területét még négyemeletes ház esetén is 80%-ig beépíthetővé tette, sokemeletes, kisudvaros s e kis ud­vart függőfolyosókkal körülvevő épületekkel zsúfolta tele a város legújabban épített részét, így min­denekelőtt a VII. kerületnek a Ke­leti pályaudvartól északra levő ne­gyedét, az úgynevezett Csikágót. 1906-ban Budapesten már 341 lakó­ház áll 50-nél több lakásból — közü­lük 245 a VI—VII. kerületnek a Körúttól kifelé eső részein, s ebből csupán itt, a Körút, Rákóczi út, Király (ma Majakovszkij) utca, Aréna (ma Dózsa György) út által határolt területen 131. A Józsefvá­ros peremén, az Öröm völgy (ma Dió­szegi Sámuel) utcában pl. öt nagy ház van csak egyszobás lakásokkal, s az öt házban, mindössze két fürdő­szobával 2486 ember lakik, több mint nem egy felvidéki rendezett ta­nácsú városkában. A lakások túl­nyomó része udvari lakás, ami első­sorban nem a kilátás hiánya vagy az amúgy is szűk udvaron a függő­folyosótól csak fokozott félhomály miatt hátrányos, hanem főleg azért, mert jó részük hátukkal tűzfalakra támaszkodva átszellőzhetetlen. A há­ziurak állandó béremelései — me­lyek a szegény lakót sűrű lakásvál­toztatásra kényszerítik, néha pedig éppenséggel kilakoltatáshoz vezet­nek — ilyen környezetben, ahol ha­sonló sorsú emberek ezrei és ezrei zsúfolódnak össze, könnyen és ter­mészetesen vezetnek végül is a kitö­réshez. Nem csodálható, ha ezekből és a hasonló fülledt, levegőtlen udva­rokat körülvevő szellőzetlen, egész-

Next

/
Thumbnails
Contents