Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

és kereskedelemben) a női munkaerő létszámának gyors megnövekedése. Ha ehhez hozzátesszük végül a fizikai munkaerejük áruba bocsátásából élő kategóriákban megfigyelhető további hatalmas emelkedést (igaz, hogy immár nem annyira a városban, mint inkább az elővárosi övezetben), Budapest társadalmának képén e tíz év alatt világosan felismerhetővé válnak egy immár az imperializmus viszonyai közé belépett társadalom ismérvei: a gazdaságilag önálló egzisztenciák létszámának lelassuló növekedése és a nagyvállalatokra jellemző alkalmazotti kategóriák, legfőképpen pedig az ipari proletariátus állandó erősödése (benne a szakképzetlen munkáselemek további folyamatos csökkenésével). A kép kétségtelenül a struktúrán belül a modern polgári elemek további erősödését is mutatja, de egyúttal annak az immár az imperializmus viszonyaira igen jellemző folyamatnak további erősödését is, mely a polgári egzisztenciát s kivált a középréteget már egyre nagyobb mértékben az alkalmazottá válás útján, az alkalmazottak soraiból alakítja ki. Ez a fejlődési tendencia, ugyancsak az imperializmus korszakára jellemzően, a társadalom anyagi helyzetének — ha csak lassan is és szerényen, de általánosan emelkedő színvonala mellett természetesen jár együtt a társadalom fokozódó vagyoni polarizálódásával is. Kivált azért, mivel mint ezt Budapesten is láthatjuk — az új struktúrát kialakító gazdaság még mindig nem eléggé tőkeerős, a kereteibe bevont tömegek pedig nem túl igényesek, mert egyelőre nem is lehetnek azok. Valóban, az új választójogi törvény előkészítése során végzett 1904. és 1910. évi adatgyűjtések alapjuknak némi eltérése ellenére is egyaránt erős és már e hat év alatt is megdöbbentően erősödő polarizációt mutatnak ki: nemcsak az egész struktúrának főleg a szegény és legszegényebb elemek szintjén való kiépülését (ami még egybevág az országos arányokkal), hanem az ezek és a középrétegek között az országos arányszámokhoz képest roppantul kimélyült szakadékot és maguknak a középrétegeknek az országos arányokhoz képest feltűnő gyengeségét is. A 20 (1904), ül. 24 (1910) évesnél idősebb férfiak megoszlása a fizetett egyenes adók összege szerint 1904 — 1910 A 20, ill. 24 évesnél idősebb férfiak közül Nem adózik 0-5 5—10 10-20 20— Összesen A 20, ill. 24 évesnél idősebb férfiak közül Nem adózik korona adót fizet Összesen Budapesten 1904 /0 1910 7o Magyarországon 1910 % 1 13 938 57,8 104 618 49,0 33,4 10 318 5,2 2939 1 6 619 1,4 3,1 15,9 14.8 22 051 11,1 25 426 11,9 14,1 50 758' 25,9 73 828 34,6 21,8 197 065 100 21 3 430 100 100 'Ebből 20 - 30 K: 9437; 30-50 K: 13 «58; 50 -100 K: 10 074; 100-1000 K: 15 489; 1000-5000 K • 1070- 5000-10 000 K: 104; 10 000 K felett: 26. A kereső népesség létszámának erős emelkedése: egyre szélesebb tömegek bekapcsolása a termelésbe és kiszakadása a család hagyományos kereteiből, ugyanakkor a gazdasági önállósodás lehetőségének erős lecsökkenése, s az új tömegeknek a proletariátus soraiba vagy legfeljebb az alkalmazotti kategóriák valamely alacsony fizetésű fokozatába való besorolása, végül ennek következtében a gazdagok ós szegények közti szakadék további mélyülése: együttesen korszakunkra valóban a társadalom ellentmondásainak korábban nem ismert erejű megnövekedését hozzák magukkal. De ezt látva sem szabad elfelejteni: a kor budapesti társadalma mindezekkel az ellentmondásokkal együtt, része egy tágabb, az egész magyar társadalmat jellemző ellentmondásnak is. Mert ezt a nagyobb, szélesebb társadalmi szerkezetet is sajátos és éppen ekkorra már erősen kiélesedett kettősség jellemzi: a feudális eredetű régi és az újonnan feltört, már polgári uralkodó osztályok alapkérdésekben közös, ám mégis diszharmonikus együttélése. Az együttélés (és diszharmóniája) azonban nem korlátozódik csak ezekre az osztályokra, hanem végig, szinte az egész magyar társadalmat befolyásolja, ennek majd minden osztályában, rétegében egyfajta sajátos kettős struktúrát: a feudalizmus szerkezetét őrző és már a modern tőkés rend szabályai szerint létrejött szerkezetek egymás-mellettiségét hozva létre, illetve tartva fenn. Hogy a modern Budapest — mint többször utaltunk rá: a feudális maradványoktól legkevésbé befolyásolva létrejött társadalma döntő elemeiben e struktúra melyik felének rendjéhez hasonult, úgy véljük már az eddig vezető út tapasztalatai alapján kétségtelen. De az is kétségtelen, hogy a fővárosi társadalom ezzel még mentesült attól, hogy az országosan még fennálló, sőt stabil kettős struktúrának a gazdaság, a politika vagy akár a kultúra vonatkozásában közvetve vagy közvetlenül Budapesten is érvényesülő, a városfejlődésre is kiható következményeivel szembe