Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

III. A HARCRA KÉSZÜLŐDŐ VÁROS A Habsburgoknak, akiket 1848 márciusában valósággal a szakadék szélére sodort a bécsi, a pesti, a milánói és a velencei forradalom csaknem egyidejű kirobbanása, s akik ezért akkor egyelőre minden erejüket megfeszítve is csak a birodalom területén felszínre tört forradalmi mozgalmak leghevesebbjével, az észak-itáliaival szállhattak szembe nyíltan, a bécsi és a pesti forradalom követeléseinek legtöbbje előtt viszont átmenetileg kénytelenek voltak meghajolni, a nyári hónapok folyamán lassankint sikerült ismét megszilárdítaniuk állásaikat: június derekán, mikor Prágában is fegyveres forradalmi felkelésre került sor, ezt sikerült néhány nap alatt vérbe fojtaniuk, majd július végén sikerült eldöntő vereséget mérniök a lombardiai szabadságharcosokra is, az osztrák burzsoáziát pedig, amelyet a márciusi engedmények elnyerése óta immár szintén az olasz és a magyar szeparatizmus aggasztott elsősorban, mindezenközben sikerült egyenesen a maguk oldalára vonniuk. Augusztus közepén tehát Bécsben úrrá lett az a nézet, hogy végre elérkezett az idő a magyarokkal való leszámolásra is, s a Magyarország megrohanására ekkor már hónapok óta lázasan készülő horvát bán, Josip Jellacic báró császári altábornagy augusztus 26-án meg is kapta az utasítást a magyar főváros elleni fegyveres támadás mielőbbi megindítására. Hogy a magyar forradalmat Jellacic oldaláról igen nagy veszély fenyegeti, azt ekkor már Batthyány is tisztán látta, arra azonban ő még mindig nem döbbent rá, hogy Jellacié nem merőben a saját elgondolásai szerint, hanem magának az udvarnak az utasításai alapján jár el. Augusztus 28-án tehát Batthyány Bécsbe utazott abban a reményben, hogy ott talán képes lesz kieszközölni egy olyan királyi kéziratot, amely Jellacicot visszatartóztatná a fegyveres fellépéstől, s reményeit elsősorban arra az újkeletű elhatározására alapozta, hogy Jellacic megfékezése fejében minden korábbinál messzebbmenő engedményeket fog tenni, így szükség esetén akár a magyar had- és pénzügyminisztérium önállóságának nagyfokú korlátozását is fel fogja kínálni az udvarnak. A magyar forradalom radikálisai viszont ekkor már mindnyájan tisztában voltak azzal, hogy az ellenforradalmat semmiféle részleges engedmény nem szerelheti le. Petőfi tehát, aki májusban még elégségesnek hitte, ha a Habsburgok iránt túlontúl békülékeny politikát folytató kormányt a népképviseleti országgyűlés ellenőrzése alá helyezik, most, tapasztalván, hogy a kormány politikája számottevően az országgyűlés megnyitása óta sem módosult s annál is kevésbé módosult, mivel a képviselői mandátumok óriási többségét — az ő kezdeti várakozásaira rácáfolva olyan politikusok szerezték meg, akik szintén ennek a politikának voltak hívei, egy augusztus 11-én napvilágot látó hírlapi cikkében már annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nincs más kiút, mint a kormány és az országgyűlés haladéktalan eltávolítása és a forradalmi diktatúra bevezetése. S most már a többi radikális is elengedhetetlennek ítélte nyomósabb eszközök igénybevételét, bár olyan messzire, mint Petőfi, a többiek továbbra sem mentek el. A radikálisok pártja, a népképviseleti országgyűlés megnyitásával egyidejűleg létrejött Egyenlőségi Társulat tehát, amely Madarász László Fejér megyei képviselő vezetésével egy táborban egyesítette végre a baloldal valamennyi jelentősebb irányzatának követőit, augusztus 23-án elhatározta, hogy -kihasználva a következő, János fővételének napja körül esedékes pesti országos vásár alkalmát szeptember 8-án nagyszabású népgyűlést fog rendezni a Rákoson s arra nem fog ugyan törekedni, hogy az itt felvonultatandó tömegek segítségével magához ragadja a hatalmat, arra azonban igen, hogy e tömegek nyomását érvényesítve, magukat az országgyűlés liberálisait kísérelje meg mégis határozottabb politika kialakítására bírni. Hanem a radikálisok legújabb kezdeményezései a liberálisok zömében eleinte korántsem a harci elszántságot, csak a baloldal iránti bizalmatlanságot öregbítették. Hiába nyilvánította ki ugyanis az Egyenlőségi Társulat augusztus 23-án, hogy a forradalom megvédelmezéséhez szükséges lépések megtételét éppen az országgyűléstől várja, Pesten a következő napokban széltében-hosszában rebesgetni kezdték, hogy a radikálisok valójában igenis hatalomátvételre készülnek. Az Egyenlőségi Társulat tehát végül is arra kényszerült, hogy szeptember 3-án a forradalom mérsékeltebb híveinek megnyugtatása végett lefújja a tervezett népgyűlést, és így az augusztus 23. óta történtekből egyelőre kizárólag az ellenforradalom legfőbb helybeli szállását