Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

302. A királyi palota a Hauszmann-féle bővítés után, 1910 körül jegyeit^ viselik magukon. A nyitány még az előző korban fogalmazódott: Steindl a nagy bécsi eklektikusnak, Schmidtnek egy bécsi templomát és bécsi városházáját összeötvöző neogót parlament jével, mely most, 1902-re épül meg és a királyi palota Hauszmann által még 1896 előtt (az uralkodó kívánsága és a már meglevő épületrészek stílusa által egyaránt kötötten) neobarokkban megtervezett s 1905-re elkészült kibővítésével. (Megjegyzendő azonban, hogy a kibővítés Hauszmann-nak tulajdonított valóban szellemes megoldása a régi épület északi irányú megismétlésével s középen a kupolás épületrész beiktatásával, még az 1870-es évek legelejéről, a méltatlanul elfeledett Linzbauertől származik.) A harmadik, új stílust hordozó súlyponti építményt is még az előző korszakban gondolja ki építője, Schulek Frigyes; elfogadása és kivitelezése azonban már a változás iránt így fogékonnyá lett új korszakra esik: a neoromán Halászbástya oz. Hozzájuk csatlakozik a mai Hősök terének cs így a mai Népköztársaság útjának lezáródásaként ugyancsak korszakunkra kiépített, ám még ugyancsak a kilencvenes évek elején megfogalmazott és meg is kezdett épületegyüttes, a Szépművészeti Múzeum, ill. a Műcsarnok épületével és az ezredéves emlékmű impozáns architektúrájával: Schikedanz Albert munkájaként. Végül ide számítható az a két korántsem ilyen egységesen tervezett, jó részében mégis ilyenné alakult épületegyüttes, melyek egyike a lerombolt régi városmag helyén a Kígyó (ma Felszabadulás) téren jött létre, alapjában a neobarokk jegyében, Korb és Giergl ún. Klotildpalotáival, Kármán és Ullmann királyi bérházával és a mai Kossuth Lajos utca sarkán álló volt Cziráky-palotával; a másik pedig a teljesen a tízes évekre kiépült Szabadság tér Alpárnak különböző történeti stíluselemeket már szinte a felismerhetetlenségig összekeverő, ám egészében még mindig bizonyos történeties hangulatú tőzsdéjével és Osztrák Magyar Bankjával a súlypontjában. Ezeknek a budapesti eklektika korábban domináló sajátosan neoreneszánsz városképét újabb, bár még mindig történeti, de mind szabadabban alkalmazott és kevert stílusok bevonásával már egyre jobban fel is lazító, késő eklektikának nevezhető kezdeményeknek hatása korszakunkban a fentieken túl a város egyre több pontján válik érezhetővé. E törekvéseknek jegyében, az eredeti stílusoktól egyre jobban távolodva épülnek meg a városnak olyan, a városképben kisebb-nagyobb körben ma is uralkodó egyes épületei, mint — hogy csak a legjelentősebbek közül említsünk néhányat — Hauszmann neobarokk New York-palotája, Petz neogót Szilágyi Dezső téri református temploma és neoromán Országos Levéltára, Czigler és Dvorak neobarokk Széchenyi fürdője vagy Schmahl a velencei gótikát reneszánsz és mór elemekkel keverő s az így kialakuló épületet nyerstéglával és kerámiával burkoló Belvárosi Takarékpénztára, Fellner Sándor az ostrom alatt a Várban jórészt elpusztult pénzügyminiszteri épülete vagy Alpár ugyancsak semmiféle történelmi stílushoz határozottan nem köthető, de mégis történeties hatású Anker-palotája. Ennek az eklektikus stílusirányzatnak, s ezen belül is döntő többségükben kétségtelenül egy Európa-szerte még igen elterjedt eszményt követve, a Bécsen át közvetített és itt kivált felerősített neobarokknak modorában, a városképben elsősorban ennek hatását erősítve, korunkban sokasodnak meg Budapest köztéri szobrai. Az igény a főváros tereinek művészi, elsősorban a haza nagyjait ábrázoló szobrokkal való díszítésére persze nem újkeletű. A reform-