Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

30%-át paradicsom borítja. Ezeknek a falvaknak a parasztgazdaságában a zöldségtermelés megerősödése során a régi lőcsös szekér szerepét mostantól egyre inkább a rugózott és a gyümölcsöt, zöldséget így nem rázó, nem törő stráfkocsi veszi át. De még így is lassan, óvatosan hajt vele a környékbeli gazda, néha az éjszaka nagyobb részét is feláldozva, csakhogy minél hibátlanabb áruval állhasson be a főváros nyílt piacainak valamelyikére. A pesti oldal zöldségövezetével szemben a budai környék már a városegyesítés korában is jeles, a filoxéra nyomán pedig a kipusztult szőlők rovására erősen meg is növekedett területű — számszerűleg azonban itt sem felmérhető — gyümölcsösei mostanra már nemcsak Budapest ellátásában játszanak nagy szerepet, hanem exportálnak is. Persze még vannak hiányosságok e területen is: a főváros téli almaszükségletét pl. gyakran még mindig stájer almával fedezik élelmes pinkafői kupecek, akik az ősszel nagy tételben vett stájer almát budapesti pincékben tárolják és telenként házalva kis tételekben drága pénzért adják tovább. Ugyanakkor itt, ebben a tágabb és még sok helyütt a nagybirtok kezén levő övezetben egyre több, részben már nagyüzemi lefejő tehenészet alakul. Az 1911. évi állatszámlálás alapján világosan megrajzolható az a régió, melynek szarvasmarha-állománya már túlnyomó részében fejőstehenekből áll. Pest megyén belül a Budapestet körülvevő járások e szempontból már általában is jellegzetesen elütnek a többi, távolabbi járásoktól, de egyes községekben a fejőstehenek aránya már igen magas. Dunakeszi, Alag, Csömör, Kistarcsa, Nagytarcsa, Ecser, Dunaharaszti, Szigetszentmárton, Taksony, Budakalász és Pilisborosjenő — kisebb, de még mindig magas arányban Üllő, Vecsés és Vasad: a városhatáron vagy a városba bevezető utakra és vaséltvonalakra tapadva így rajzolódnak fel a város tágabb, a budapesti agglomeráción belül kialakulni kezdő tejellátási övezetének kontúrjai is. Itt már a nagybirtokosok is tevékenyek: Gyomron a Telekiek, Póton a Károlyiak, Tápiógyörgyén a Györgyeiek uradalmai naponta több száz liter tejet küldenek a nagyváros piacára. De tovább terjed a fejőstehéntartás a parasztok között is. Tejszövetkezetek azonban nem alakulnak, mert a tej összegyűjtését, azonnali lefölözését is a budapesti tejkereskedők ügynökei nagyobbrészt maguk és helyben végzik el; a szövetkezet igénye így nem is merül fel. Budapest elővárosainak ós tágabb környékének mezőgazdasága ilyen módon — ha jelentőségét korszakunkra a város gazdasági életében továbbra sem tudta megnövelni, sőt a mezőgazdaság siílyának a város feló haladva egyre erőteljesebb csökkenésével találkozunk — éppen a nagyváros differenciált mezőgazdasági igényeinek hatása alatt Magyarország agrotechnikai lag egyik legfejlettebb területévé alakult, mégpedig nemcsak a nagybirtok, hanem — az e környékre jellemző művelési ágak természetéből kifolyólag — elsősorban a paraszti gazdaság szempontjából is. És bár jelentősége korszakunkon végig a város ellátásában is csökkent, szerepe a táj paraszti polgárosodásában mégis nagyra nő, hogy a korszak utolsó éveiben, a háborús főváros ellátásában is még egyszer jelentős szerephez jusson.6