Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

Harc a városigazgatás függetlenítéséért Magyar német nyelvháború szintén nem fogadhatnak el tiszteletdíjakat a felügyeletükre bízott céhektől; közben pedig tudván, hogy az ügyfelek megzsarolása eddig szoros összefüggésben volt a város alkalmazottainak folyósított fizetések nyomorúságos voltával októberben elrendelték e fizetések tetemes gyarapítását is. S ugyanilyen határozatot hozott ekkor a budai közgyűlés is; Óbuda pedig még meg is előzte gazdagabb társait; itt ugyanis, ahol a tanácsnokok eddig teljesen díjtalanul hivataloskodtak, a közgyűlés már júliusban elrendelte, hogy ezután legalább a városkapitányi feladatokat ellátó tanácsnok kapjon fáradozásaiért némi mérsékelt anyagi ellenszolgáltatást. Csakhogy végeredményben ezek a bölcsen kigondolt részletreformok is papíron maradtak, mert a közvéleményben mind a tervezett fizetésemelés, mind a pesti díjszedő hivatal által most behajtani rendelt díjak mértéktelensége óriási felháborodást keltett s ezért a kormányhatóságok megtagadták a vonatkozó határozatok jóváhagyását, az új céhbiztosok munkába állását pedig - akár az átfogó közigazgatási reform bevezetését — a császári csapatok bejövetele tette lehetetlenné.50 A kép teljességéhez azonban hozzátartozik az is, hogy ha az újdonsült városi vezetők sokat fáradoztak is a városigazgatás belső rendjének megreformálásán, erőfeszítéseik java részét maguk sem ennek az olyannyira szükséges belső reformnak a megvalósítására fordították, hanem a városok és a kormányszervek viszonyának újonnan történő szabályozására. A városházi üléstermek tehát, amelyekben a forradalom kitörése előtt soha egyetlen zokszó el nem hangzott az abszolutisztikus rendszernek a városi hatóságokat valósággal szolgai függésben tartó központi kormányszékei ellen, most újra meg újra színtereivé lettek a forradalom jóvoltából létrejött parlamentáris kormány állítólagos zsarnoksága elleni kirohanásoknak. S azokat, akik most egyszerre a városi önkormányzat bajnokaivá léptek elő, nemcsak az nem feszélyezte, hogy a Batthyány-kormány tagjai, akik ellen rohamra indultak, a múltban mindenki másnál többet, náluk pedig végtelenszer többet tettek a városi önkormányzat körülbástyázásáért, de az sem, hogy ezek a liberális politikusok kormányra kerülésük óta maguk is számtalan jelét adták a városi önkormányzat tiszteletbentartására irányuló szándékuknak, sőt még az sem, hogy éppen a szóban forgó kormányférfiak voltak azok, akiknek ugyanők oly feltűnő igyekezettel fogadtak örök hűséget a közelmúltban, amikor kenyértörésre került a sor köztük és a forradalom radikálisai között. A kormánnyal való kapcsolatok lazítására irányuló törekvéseknek különösen épületes példáját szolgáltatta a pesti Szépítő Bizottság körüli hercehurca: ezt a testületet, amely megalakulása óta mindig a városi hatóságtól függetlenül végezte munkáját a nádor vezetésével, s amelynek a működése ellen Pest városa soha semmiféle kifogást nem emelt, de nem is emelhetett, hiszen óriási hasznára volt a városnak, most, midőn legfelső irányítása közmunka- és közlekedésügyi miniszterré történt kinevezése folytán eddigi elnökhelyettesének, Széchenyinek a kezébe ment át, a július 1-i pesti közgyűlés egyszerűen megszüntetendőnek nyilvánította, egyszersmind úgy határozva, hogy helyette viszont mindjárt létesüljön egy másik bizottság, ez azonban immár a városi hatóságnak alárendelten lássa el feladatát s ennek a tevékenységébe persze senki miniszternek beleszólása ne lehessen. És a városnak — a helybeli háziurak és építési vállalkozók örömére - sikerült is keresztülvinnie akaratát, — igaz, némi megszorítással, amennyiben Széchenyi legalább azt az egyet kikötötte, hogy országos érdekű ügyekben az új bizottság se dönthessen az ő előzetes megkérdezése és hozzájárulása nélkül. Keményebb ellenfélre akadt viszont a város a belügyminiszter, Szemere személyében. Szemere ugyanis még júniusban elrendelte az úgynevezett Országos Rendőri Osztály megszervezését azzal, hogy ez a testület a főváros területén előadódó államvédelmi feladatokat lássa el, a testvér-városok rendőri szerveivel együttműködve s természetesen az emezek által kifejtett helyi jellegű rendfenntartó tevékenység keresztezése nélkül. A pesti városi vezetők azonban — jóllehet maguk is tudták, hogy a városkapitányi hivatal képtelen volna megbirkózni nagyobbszerű politikai bűntényekkel, s jóllehet korábban mindig ellenvetés nélkül kiszolgálták az osztrák titkosrendőrséget — most e miatt az intézkedés miatt július 31-i közgyűlésükön a városi önkormányzat semmibevételével vádolták meg Szemerét, és a városkapitányi hivatalt kereken eltiltották az Országos Rendőri Osztállyal való bárminemű kapcsolat tartásától, úgyhogy Szemére végül parancsszóval volt kénytelen megsemmisíteni ezt a közgyűlési végzést.51 S a városi önkormányzat szószólói hamarosan megnyugvással tapasztalhatták ugyan, hogy az Országos Rendőri Osztály nyomozói amúgy sem a forradalomtól húzódozó polgárok kupaktanácsaiban, hanem elsősorban a forradalom radikálisai között keresik a forradalom ellenségeit, ez azonban továbbra sem gátolta őket abban, hogy más hasonló ügyekkel kapcsolatban a következő hónapok során is újabb meg újabb hasonló támadásokat ne indítsanak a kormány ellen. Hanem meg kell hagyni, az újdonsült városi vezetőknek mindemellett arra is maradt idejük és kedvük, hogy saját soraikon belül szintén látványos csetepatékat robbantsanak ki kivált a közgyűlések nyelvhasználatának a kérdése körül. Mert a hivatali írásbeliség nyelve ekkor már Pesten is, Budán is évek óta a magyar volt ugyan, a tanácskozási nyelv azonban a forradalom