Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

áru szortírozására, csomagolására, részint pedig lekvárrá és pálinkává főzésére tett jelentős beruházásaik révén már megkezdték e nyersanyag ipari feldolgozását is. Ugyanígy korlátozódik korszakunkban Budapest jelentősége a korábban igen jelentős export állatkereskedelemben is. Az exportkereskedelmet az e szempontból különben kevésbé jelentős marhapiacon a szerb szarvasmarha behozatalának korlátozása, majd 1906-tól gyakorlatilag megszüntetése sorvasztotta el; ennek ugyanis mintegy 45%-a Pestről ment tovább, főleg cseh piacokra. E mennyiség kiestével, mivel a jó minőségű, exportképes hazai marhát a termelők már korábban is legnagyobbrészt közvetlenül, Budapest megkerülésével szállították a bécsi marhapiacra, a budapesti marhavásár szerepe hovatovább móginkább csupán Budapest saját mennyiségileg egyre nagyobb igényű, de a kereskedelem tőkehiánya és a fogyasztók szegénysége folytán minőségileg végig alacsonyabb színvonalú — ellátására korlátozódott. A nemzetközi jelentőségében a marháénál sokkal fontosabb kőbányai export sertéspiacot, melyet az elmúlt korszak végén a kitört sertésvész teljesen tökretett, a magyar sertésexport lebonyolításában a hasonló katasztrófák elleni védekezésül decentralizálva, több helyütt is felállított vidéki export sertéspiacok kezdték helyettesíteni; az exportpiacként teljesen eljelentéktelenedett Kőbánya omladozó és üres sertésszállásaival immár csak városrendezési problémává változik. Budapest saját ellátási igényei persze itt is fenntartották bizonyos, bár az 1895 előttinek alig felét kitevő és korszakunkon át eléggé stagnáló mennyiségben a sertésfelhozatalt, mely a Ferencvárosi pályaudvar mellett felállított fővárosi sertéskonzumvásáron talál otthonra. Miután azonban a 900-as évek közepétől ebből még a szerb sertés behozatala is kizárult, a főváros korábbi nagy, európailag is jelentős export-import sertéskereskedelme ugyancsak de minden más szakmánál alaposabban — végleg megsemmisült. Budapest állatkereskedelme így korszakunkban nagy részben már csak a helyi fogyasztás hazai forrásokból való, sokkal szegényesebb üzletet jelentő kielégítésére kényszerül leszűkíteni tevékenységét. A 900-as évek elejére tehát nemcsak az európai piac befolyásolásának utolsó lehetősége, hanem immár a hazai piac irányítása is kezd kicsúszni Budapest kereskedelmének kezéből: gabonapiaca éppúgy, mint állatvásárai, egyre inkább helyi piaccá kezdenek válni, melynek irányításába a vidék gabonakereskedelme is kezd beleszólni. Az áruforgalom növekedését mutató számok értéke így minőségileg változik. A Tőzsde A budapesti árupiac helyzetének mindezen problémái legjellegzetesebben a forgalmat korábban oly sikeresen centralizáló intézményeinek, mindenekelőtt a Budapesti Áru- és Értéktőzsdének korunkbeli fejlődésén tükröződnek. A tőzsde korszakunk kezdetén hatalmának és befolyásának csúcsán áll. Az 1896 végi tőzsdeankéttól kezdve korszakunkon át végül — de nem utolsósorban — a nagybankok vezetőinek: Kornfeldnek (egyszersmind a tőzsde alelnökének, majd elnökének) és Lánczynak (egyszersmind a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének) támogatásával sikerül visszavernie az agráriusok minden támadását a tőzsdeügyletek regisztrálási kényszere és a tőzsdeadó érdekében, s a tőzsde autonómiája, a tőzsdebíróság hatásköre, de még a leghevesebben támadott határidőügylet ellen is — utóbbiakat, még akkor is, mikor pedig Ausztriában a határidőüzletet teljesen megszüntetik, sőt az 1907. évi gazdasági kiegyezés 1. pontjában a magyar kormány félig-meddig ígéretet tesz a budapesti határidőüzlet megszüntetésére. Érthető, ha ilyen körülmények között a még az 1890-es évek elején megindult kezdemények a tőzsde új székházának felépítésére termékeny talajra találtak a tőzsde vezetői, de tagjai között is. A már 1891-ben elhatározott építkezés lebonyolítására azonban csak az Újépület lebontása után került sor; 1892-ben ugyanis, neves építészek javaslatára, ezt a majd nyilván előkelő középületekkel beépülő területet választja ki a tőzsde tanácsa új székházának helyéül. Az épület a kor ünnepelt építészének, Alpár Ignácnak igen szellemes terve szerint négy év alatt épül meg: a 2 és 1/4 millió koronás telken 4 és 1/2 millió koronáért mint Európa legnagyobb tőzsdeépülete — anélkül azonban, hogy az építtetői, elsősorban báró Kornfeld Zsigmond elnök által elérni remélt célokat betölthette volna. A tőzsde vezetői ugyanis a tőzsdét, a szükséghez képest megmodernizálva, Magyarország valóban európai színvonalú és méretű kereskedelmi és értékpapír piacává akarták tenni — hiszen éppen ennek érdekében kívánták a nagytőke minden súlyát maximálisan igénybe véve megvédeni a tőzsde autonómiáját az agráriusok minden korlátozó kísérletével szemben is. Ha ez még sikerrel járt is, a gazdasági élet objektív törvényszerűségeivel szemben azonban a különben 1908-ban el is hunyt Kornfeld bárónak már minden energiája kevésnek bizonyult. Jóllehet ugyanis a tőzsdének éppen korszakunk elején kiadott új, modernizált alapszabályai szerint ,,célja a kereskedelmi forgalom megkönnyítése és szabályozása mindennemű árukban", valójában a tőzsde a fővárosba egyre növekvő tömegben áramló árunak továbbra is csak leghagyományosabb, bár valóban legkivitelképesebb ágát, a termény és ezen belül is elsősorban a gabona- kereskedelmet kívánta összpontosítani. így kialakult és korunkra is jellemző profilját jellegzetesen mutatja az árutőzsdei alkuszok számának megoszlása a kereskedelem egyes ágai között. Míg gabonaügyletekkel 1907-ben 108, 1912-ben 184 s még 1913-ban is 168