Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

a 257 sportegylet és az összes középiskola tornászainak bevonásával megrendezett országos sport­versen vek. É s eszköze — talán legdöntőbb eszköze — volt maga a főváros is, nemcsak mindezen látnivalók ós események hátterekónt és kereteként, de önmagában is: székesfővárosként, palotáival és bérházaival, közöttük az utcákon gördülő modern forgalommal, este fényárban úszó főutcáival, kávéházainak tükreivel és színházai vidám muzsikájával, asszonyainak pompás ruháival, a Stefánia út kocsikorzójának színes kavargásával, a millenáris kiállítás és Ősbuda­vára kulisszáival. Ám korszakunk során kibontakozó és kiteljesedő tőkés gazdaságával, polgári társadalmával, várospolitikájával és kultúrájával, szervezőjeként és központjaként az egész ország polgári fejlődésének és így végül eszközeként is a magyar kapitalizmus millenáris önigazolásának Budapest szükségszerűen lesz legelső és legérzékenyebben érintett áldozata is a kapitalista fejlődés a millennium évére már javában érlelődő nagy válságperiódusának. „Enazt hiszem, hogy a millenáris kiállítás óta lett Pest az, ami napjainkban" — írja egy nagy magyar író, két évtized múltán visszatekintve ezekre az időkre. ,,Á kiállítási idő lefölözött mindent, elvitte Pest jó napjait." Lefolyása e válságnak, mely az élet minden területén érezteti majd hatását, már a várostörténet következő szakaszának keretébe tartozik. De felidézése, itt, e korszak lezárulásakor, éppen a kontraszt elmélyítésével a visszatekintő előtt utoljára még egyszer különös erővel ragyogtatja fel a lezárult kor teljes látványát. S ha ezáltal meg is másítva, sőt meg is hamisítva: szebbre és gazdagabbra változtatva is e képet de megmagyarázva és érthetővé is téve mindazt a nosztalgiát, mely a következő generációkban ez iránt, a millenáris Budapestnek a béke érett, mély színeiben tündöklő látványával búcsúzó kor iránt még oly sokáig fog élni és annak Budapesttől elválaszthatatlan emlékét még oly sokszor kísérli meg felidézni.19 260. A kiállításról felszálló kötött léggömb

Next

/
Thumbnails
Contents