Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

Ha mindezek a munkás önképzőegyletek a munkásság politikai felvilágosításán túl elsősorban s kivált kezdetben — az általános műveltség elemeinek megismertetését és a szakmai műveltség gyarapítását célozták is, a budapesti munkások körében már korán megjelentek egyes differenciált kulturális tevékenységre irányuló szervezetek is: a régi, elsősorban németes munkáskultúrára jellemzően elsőnek, s a millenniumig még szinte kizárólag a munkásdalárdák formájában. Ilyenek alakulásáról már a városegyesítés éveiből is rendelkezünk adatokkal: 1871-ből a nyomdászok és betűöntők, a Ganz-gyáriak, s 1872-ből a rövid életű, polgári irányítású Budapesti Munkásegylet kórusát ismerjük; 1873-ban alakul meg a MÁV AG máig fennálló Acélhang dalárdája, egy évre rá a Budapesti Férfi Dalegylet. Politikailag is jelentős a budapesti munkásság több éven át egyetlen legális politikai szervezeteként működő Óbudai Általános Munkásegyletnek 1874-ben alakult dalárdája, s 1877-ben a Budapesti Munkásdalárda; ezeket majd 1881-re az asztalossegédek, a budai nyomdászok, 1885-re a kőbányaiak, 1888-ra az északi főműhelyiek, 1889-re a sütőmunkások, a következő évben az építőmunkások kórusa követi. Hogy azonban e dalárdaszervezések sem csak kizárólag a dal öröméért jöttek létre, azt éppen a sütőmunkások kórusa mutatja, mely egy ideig a nem engedélyezett szakegyletnek is bázisául és fedőszervéül szolgált. 1891-ben azután megalakul a Budapesti Általános Munkás Dalegylet, melynek már csak szervezett munkások lehetnek tagjai; ők maguk fedezik a karmester tiszteletdíját és többi szerény kiadásaikat. És korszakunk végén, a millennium előtt két évvel, 1894-ben immár a hangszeres zenét művelő fővárosi munkások is egyesületbe tömörülnek, megalkotva a Budapesti Általános Munkás Zeneegyletet. A budapesti munkásság korszakunk folyamán — egyre világosabban ismerve fel a kultúra jelentőségét saját politikai harcában így teremti meg saját művelődésügyének alapjait, ha a fővárosi tömegkultúra általános képétől eredményeiben: műfajaiban, tartalmában, sőt sokszor színvonalában sem különbözve még jelentősen. Azzal, a munkáskultúrának a budapesti tömegművelődésen belüli útját döntő módon kijelölő, alapvető különbséggel azonban, hogy ez a kultúra már tudatosan függetleníti magát mindazon manipulációtól, mely az uralkodó osztály részéről kiindulva e tömegkultúrát, s ezen át a tömegeket, egyre inkább irányítani igyekszik. Ez fogja alkalmassá tenni e budapesti munkáskultúrát nemcsak arra, hogy szervezetével a vidéki munkásság számára is mintául szolgáljon saját kulturális intézményeinek megteremtésében és így kulturális önállósulásában - hanem arra is, hogy (egész Magyarországon a legnagyobb nyomatékkal és legerősebb visszhanggal) a tudományos szocializmus eszméit az egész társadalom tudatába bevinni igyekezve, alapjául szolgáljon majd a társadalom első válságjeleire már ugyancsak Budapestről válaszoló, a millennium után kibontakozó új korszak e válságjelektől már nem kis mértékben befolyásolt fővárosi és országos fejlődésében egyaránt oly nagy súllyal fellépő kezdeményeknek is.18 33 513