Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849
volt hajlandó látni, s ezért egyelőre mereven elzárkózott a radikális követelések kielégítése elől, ha pedig május 10. után mégis változtatott valamit politikáján, ez éppen abban állott, hogy egyik napról a másikra hajszát indított a baloldal ellen. Amivel azután osztatlan sikert aratott is a pesti és a budai polgárság körében: polgáraink, látván, hogy a kormány végre határozottan szembehelyezkedik az általuk olyannyira gyűlölt radikálisokkal, most pártállásra való tekintet nélkül mind Batthyányék oldalán sorakoztak fel, s a nagyobb nyomaték kedvéért 18-án egy mintegy hatezer aláírással ellátott hódoló feliratban is tudatták a kormánnyal, hogy támogatásukra mindenkor számíthat.36 És a szép szavak hitelét a polgárság tettekkel is kész volt öregbíteni, mint ez nyomban meg ^ váiasztóis mutatkozott azoknak az előkészítő munkálatoknak a során, amelyek a testvér-városok terű- jogosultak létén ekkor már javában folytak a pozsonyi országgyűlésen alkotott városi törvény, az 1848 : lajstromozása XXIII. törvénycikk értelmében Szemere által még április 20-án elrendelt helyhatósági választások feltételeinek a megteremtésére. Pesten például, ahol a választások előkészítésére kiküldött bizottmány elnökségét eredetileg Nyáry Pálra ruházták, őt most, mivel május 10. után maga is leplezetlenül szembefordult a kormánnyal, sietve lemondatták erről a tisztségről, s helyére Molnár György gombkötőmestert, az új törvény előírásai szerint most megszűnő választottpolgári testület szószólói segédét ültették, aki szintén liberális múlttal bíró férfiú volt ugyan, de továbbra is élvezte a polgárság egészének bizalmát, mert továbbra is kitartott a kormány mellett. A bizottmány pedig, amelynek mindenekelőtt a választójogosultak összeírását kellett elvégeznie, ezek után lázas buzgalommal vetette bele magát a munkába: először is megállapította, hogy Pesten most már 103 546-an élnek, s hogy ezek közül a városlakók közül 5201-en felelnek meg azoknak a törvény szabta szigorú vagyoni és egyéb feltételeknek, amelyek a választójogosultság alapját képezik, majd a választó jogosultakat annak rendje és módja szerint jelentkezésre szólította fel, s azután szépen lajstromba is foglalta azt a jelentkező 3769 személyt, akit az időközben széltében-hosszában terjesztett rémhírek sem riasztottak el szavazati jogának gyakorlásától. Végezetül tehát a bizottmány elégedetten állapíthatta meg, hogy jóllehet a jövőben már nem kizárólag a város 2798 polgárjoggal rendelkező lakója vehet majd részt a választásban, a szavazóközönség így is alig 35 %-kal lesz nagyobb a korábbinál.37 De elégedett lehetett munkájával a választásokat előkészítő budai bizottmány is (amelynek Rath Péter gyógyszerész állott az élén), holott ez — a pesti testvér-testülettel ellentétben — éppen nem szűkíteni, hanem inkább bővíteni igyekezett a szavazópolgárok körét, amennyiben a céhbeli mesterek közül például — túltéve magát a törvény előírásain — nem csupán azokat minősítette választói képességgel rendelkezőknek, akik fejenkint legalább egy segédet foglalkoztattak, hanem azokat is, akik a jelenlegi válság nyomására szélnek eresztették ugyan legényeiket, „eddigazomban köztudomásra segédekkel űzték mesterségüket". Mert így Budán végül is 1809 személyt nyilvánítottak választójogosultnak, s a választó jogosultak száma itt eszerint másfélszerese lett a polgárjoggal bíró 1186 személy számának, a város — ekkor már 38 703 főnyire taksált — összlakosságának választójoghoz jutott hányada azonban ennek ellenére itt sem lett nagyobi), mint Pesten, s akikkel ehelyütt törvényellenesen kibővítették a választó jogosultak körét, azokról minden inkább feltételezhető volt, mintsem az, hogy szavazati jogukkal valaha is a polgári érdekek rovására kívánnának majd élni.38 És teljesen hasonlóan, a polgári érdekek mindenek fölé helyezésének szellemében bonyolódott le ekkor a testvér-városokban a nemzetőrségnek az az újjászervezése is, amelyet még a húsvét A nemzetőrség előtti napokban rendelt el Batthyány. A nemzetőrségből tehát most már nemcsak a zsidókat u M aszervezese hagyták ki inind egy szálig, hanem azokat a munkásokat és egyetemi hallgatókat is, akik — részint társadalmi állásuknál, részint életkoruknál fogva — nem feleltek meg a pozsonyi országgyűlés által elfogadott nemzetőri törvény, az 1848 : XXII. törvénycikk szintén meglehetősen szigorú követelményeinek. S, igaz, a nemzetőrség létszáma most ennek dacára is megnőtt (Pesten mintegy hétezerre, Budán 3269-re, Óbudán pedig — ahol eddig nemzetőrség egyáltalán nem is létezett — 518-ra), de csupán azért, mert a nemzetőrségből ezúttal kirekesztettek helyét egyidejűleg gondosan feltöltötték olyan polgárokkal, akiknek mindeddig eszükbe sem jutott, hogy önkéntes szolgálatra vállalkozzanak. S ezeknek a nemzetőrségbe ekkor akaratuk ellenére besorozott embereknek a lelkesedése és fegyelme persze igen-igen gyenge lábon állott, a polgárság bizalmát azonban a nemzetőrség az újjászervezés után mégis sokkal inkább kiérdemelhette, mint annak előtte, hiszen ez az eredetileg a forradalom egész táborának védelmére és az ellenforradalmi törekvések elfojtására szolgáló testület most az átszervezés jóvoltából egyszeriben a polgári érdekek kizárólagos védelmére és a polgárságot a forradalom táborán belül balról fenyegető veszélyek elhárítására hivatott testületté alakult át.39 A baloldal elleni harcban tehát a kormány csakugyan számíthatott a polgárság támogatására. A forradalom egész táborának erősítéséhez szükséges áldozatokra viszont a polgárság tekintélyes hányada még akkor is alig volt rávehető, ha efféle áldozatok meghozatalát maga ez az általa
