Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

Az elöljárókat és a jegyzőket a törvényhatósági bizottság, az esküdteket és póttagokat a kerület lakossága választja, az alkalmazottakat a tanács, illetve a polgármester nevezi ki. Az elöljáróságok végzik részint a régi külvárosi városbíróságok által, részint pedig a korábban a rendőrség egyes rendőrbiztosai által ellátott igazgatásrendészeti és teljesen alacsony szintű adminisztratív feladatokat; ezeknek most legalább részben szaktisztviselőre, a kerületi jegyzőre való ráruházása jelenti a törvény és a városigazgatás egyik legnagyobb újdonságát. A fenti szervek által ellátott különböző szintű általános igazgatási teendőket az iktató, a kiadó, a levéltári, az ügyészi és a statisztikai hivatalok támasztják alá, részint az ügyvitel technikai bonyolításával, részint jogtanácsosi, részint statisztikai funkcióikkal. Külön szabályozzák a szakhivatalok munkáját, így különösen a fővárosi adóhivatalét, mely ekkor már adószámviteli hivatalra, adópénztárra, valamint adó- és illetékbehajtási hivatalra bomlik; mindegyik egy-egy elkülönített, de egymással folytonos érintkezésben álló hivatal, külön-külön hivatali főnökök vezetése alatt. Tekintettel azonban arra, hogy az adózás állandóan nagy ügyfélforgalmat idéz elő, és a kor liberális felfogása szerint az adózót nem lehet megterhelni azzal, hogy adóját lakóhelyétől távoli hivatalokban fizesse be, ahol egy-egy különösen forgalmas napon esetleg hosszasabban várakoznia is kellene, az adóhivatalt részben decentralizálják: nemcsak a központban, hanem a város négy pontján is felállítanak egy-egy hivatalt. Részletesen szabályozzák ezek után a fővárosi számvevőség feladatát és teendőit, részletesen írva le a számviteli ellenőrzéssel, a közigazgatási számvevőségi segédszolgálattal, az illetékességi, a közigazgatási és a műszaki ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat, valamint az ún. „szerintezési" szolgálatot: ez a városi szállítók és vállalkozók nem építési ügyekben teljesített szolgáltatásainak minél gyorsabb kielégítésével, de ugyanakkor szigorú ellenőrzésével is foglalkozik. Hasonló részletességgel szabályozzák a mérnöki hivatal szervezetét; ez három (földmérési; közlekedési és szépítési; építési és építésrendőri) szakosztályban működik. A szabályozás itt is pontosan meghatározza az egyes osztályoknak és az egyes funkcionáriusoknak feladatkörét. Igen részletes a házipénztár ügyvitelének szabályozása; két osztálya közül egyik a szorosan vett pénztári, a másik a bérszámfejtést végző számfejtő osztály. A letétpénztár ugyancsak hasonlóan két osztályra bomló szervezetben a főváros tulajdonát képező, de meghatározott rendeltetésű pénzalapokat, alapítványokat és letéteket kezeli; ugyanezt a szervezetet látjuk a gyámpénztárnál, melynek feladata az árvák és gondnokoltak a fővárosi hatóság felügyeletére bízott készpénz, értékpapír vagy ingó vagyonának kezelése. Igen részletesen szabályozzák a vásárigazgatóság feladatkörét. Ennek keretébe tartozik a vásár- és közélelmezési ügy, valamint a vásári, egészségrendészeti és javadalmi szabályok alkalmazása, illetve alkalmazásának felügyelete: az élelmiszer minőségének és árának ellenőrzésétől a helypénzek kezeléséig, vásári vámok beszedéséig. Az egészségügyi igazgatást a tiszti főorvosi hivatal látta el; ólén a tiszti főorvos állt. A kerületekben 13 kerületi orvos, 14 halottkém, 26 kerületi bába és 7 állatorvos tevékenykedett. Az apparátust a városi egészségügyi intézetek — a három városi közkórház, szegényház, dologház — személyzete és a városi vegyész egészítette ki. Ezeken kívül külön szabályozás alá került még a főváros népes oktatási személyzete, tűzoltósága és több speciális feladatokat ellátó szerve, mint a katonaszállásolási hivatal, Rudas fürdői igazgatóság, vízvezetéki igazgatóság, közvágóhíd, mérleg- és vékahivatal, mértékhitelesítő hivatal, árvaházak stb. A szabályozás során ezek funkcióinak többségét valamelyik fentebb ismertetett közigazgatási szakhivataléba olvasztották bele, így például a partkapitányságét vagy a mérleg- és vékahivatalét a vásárigazgatóságba, az árvaházakat a tanügyigazgatásba. Az igazgatás Nem lehet meglepő azonban, hogy — mint említők az e szabályozás alapján 1873-ban reformjai megszervezett városigazgatásban annak meginduló működése során csakhamar kisebb-nagyobb, később egyre nagyobb zökkenők támadtak. Ezeknek egy része onnan származott, hogy az igazgatás egyes területein időközben országos szinten új törvényes szabályozásokra került sor, és így a szervezet működését is ennek megfelelően módosítani kellett. Másrészt a rohamosan fejlődő város 1872-ben még előre nem látott saját szükségleteinek változásai, elsősorban bővülései is egyre többször az igazgatás vonatkozó szervezetének módosítását igényelték. A két tényező közül abban a folyamatban, melynek során a város korszakunk végére már lassan szétfeszítette az igazgatás 1873-ban kialakított, egyre szűkebbé és szorítóbbá váló szervezeti kereteit, ez az utóbbi, a növekedés bizonyult jelentősebbnek. Méreteit és az egész komplex változási folyamatot is legjobban a főváros szolgálatában álló személyzet létszámának e 23 év alatt végbement alakulása érzékelteti. 1874-ben 1682 személy állt Budapest szolgálatában; közülük 523 jutott a tulajdonképpeni közigazgatási hivatalokra (az elöljáróságokra ebből is mindössze 70); 570 jutott az iskolákra (köztük 160 iskolaszolgával és óvodai dajkával); az egészségügyi személyzet összesen 287 fő; az erdő- és mezőgazdaságban, valamint a vámfelügyeletnél foglalkoztatott személyek száma összesen is csak 62. 1897-re, korszakunk végére azonban ez a létszám csaknem pontosan a háromszorosára, 4932 főre emelkedett - a város népesség-