Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

230 —232. A budapesti várospolitika irányítói: Radocza János, Hűvös József és Kasios Péter E csoportok helyzetét rendkívül megerősítette az a körülmény, hogy a szavazás technikája talán nem is véletlenül részleteiben mindvégig szabályozatlan maradt; azt csak a szokás, ill. a választás elnökének belátása szabályozta. Elvileg a választáskor a választónak külön kellett megválasztania az 1200 virilistából általa kiválasztott 200 személyt — és külön a szabadon választható közgyűlési tagokat. Utóbbiak száma a kerület lélekszámával arányosan volt megállapítva. Korszakunk csaknem végéig az 1. kerület 25, a II. 21, a III., a VI., a VII. és a IX. —X. 20, a IV. 28, az V. 22, a VIII. pedig 24 szabadon választóit képviselőt küldött a városháza üléstermébe. Gyakorlatilag a szavazásnak tehát úgy kellett lezajlania, hogy a választó két listát ad be a választási bizottságnak, melyek közül az elsőre az 1200 virilis közül általa kiválasztott 200 személynek, a másikra a kerületre jutó számban az általa szabadon választott közgyűlési tagok neveinek kellett felírva lenniök. A választás ilyen technikája mellett azonban szinte szükségessé vált az, hogy a választók elé mintegy kész listák kerüljenek, kivált a virilisek esetén, akiknél az adott korlátozott létszámú keretek mellett és mivel őket nem kerületenként választották, sőt, a kerületek többségében személyük is kevésbé volt ismert - a budapesti polgárnak nehéz lett volna valamely elvi alapon szelektálnia. így jut tulajdonképpen egyre nagyobb, de alapjában teljesen illegális szerephez a fővárosi közgyűlés keretében az ún. 45-ös, mert 45, választókerületenként 5 tagból álló, hivatalosan mindvégig ,,magán jellegű"-nek kezelt választmány, mely választásonként részint a virilisek közül megválasztásra ajánlott 200 személy listáját dolgozza ki a kerületek érdekeinek figyelembevételével (itt már elsősorban az egyes kerületek vagyoni súlyára tekintve, de ezen az alapon éppúgy kerületekre osztva ki a virilis képviselőket, mint a szabadon választottaknál történt), részint (ugyanezen érdekeknek megfelelve) majd a közgyűlés által választással betöltendő állásokra is javaslatot fog tenni hogy végül idő múltával magához ragadja minden érdemi, a közgyűlés elé került ügy tárgyalásának előzetes, kulisszák mögötti előkészítését. Es mivel a 45-ös választmányba a tagokat - a választmány súlyát is ezzel adva meg — magától értetődően a kerületekben vezető szerepet játszó politikai csoportosulások küldik: a budapesti választópolgár számára, még ha éppen igénye is lenne arra, hogy végigböngészve az 1200 virilis névjegyzékét és végiggondolva kerületének érdemes férfiait összeállítsa a maga egyéni lajstromát, nem sok esély kínálkozik a szabadon választottaknál a kerületi hatalmi csoportosulások, a viriliseknél pedig az ugyanezen csoportosulások küldötteiből álló immár fővárosi össz-szempontokat követő 45-ös választmány által előre összeállított, előre kinyomtatott és a választóknak előre a markába nyomott (az egyes személyek esetén olykor végrehajtott változtatások ellenére is zömében változtatás nélkül beadott) szavazólapokon szereplő nevekkel szemben állásfoglalásának érvényesítésére. Bizonyos választási lehetőséget már csak az nyújthat, ha egyazon kerületben esetleg több ilyen csoportosulás is fellép, és ezek különböző listákkal — de a dolog természeténél fogva mindig listákkal: tehát a kerület összes közgyűlési helyére jelölteket összekapcsoltán bemutatva kísértik meg a választópolgárt. Ám bármilyen pártról, csoportról legyen is szó, mindegyik éberen vigyáz párthívének hűségére; a pártok listáinak ui. feltűnő, eltérő színű vagy nyomású hátlapjai vannak, úgyhogy mikor a szavazó összehajtott lapját az urnába dobja, a bizalmiak könnyen ellenőrizhetik: valóban mellettük állt-e és méltó lesz-e győzelem esetén jutalomra, támogatásra. Ennek a (különben a kor minden nagyvárosában hasonló módon kialakult és működő) pártrendszernek ismeretében nem lesz meglepő, ha korszakunk folyamán Budapest országgyűlési képviseletének a kormánypárt jegyében megszilárdult profiljához hasonlóan, a várospolitika válságának második tényezőjeként megmerevedik a közgyűlés politikai profilját meghatározó erővonalak rendszere is. Ellentétei, belső választóvonalai azonban korszakunkon át sajátos módon elsődlegesen még nem a jellegzetesen fővárosi problémák, hanem inkább az országos politika hagyományos irányai, pártjai és jelszavai által kifejezett frontok mentén