Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
is jelenti, hogy a folyamat harmadik tanulságaként korszakunkra a gyors és nagyméretű vagyonosodás lehetőségei beszűkülnek: ha új emberek még viszonylag nagy számban beléphetnek is a kialakult gazdasági és társadalmi struktúra legfelsőbb szintjébe, ott meggyökeresedniök, megkapaszkodniuk már egyre nehezebb. Az új fővárosi uralkodó osztály, mely Budapest új központi funkcióinak révén vagyonának alapjánál, annak jellegénél fogva az egész magyar uralkodó osztályon belül is a legmodernebb, legpolgáribb elemeket képviseli, korszakunk végére így nagyjából készen áll. Utánpótlása már csak rajta keresztül, az általa megteremtett kereteken és normákon át történhet, ha persze e kereteken belül a viszonyok még állandóan mozgásban vannak is. A zsidó nagy- Hogy ezek a fenti három tanulságban összefoglalható mozgások részleteikben hogyan menburzsoázia, a ne k végbe, és ennek során milyen szabályszerűségeket követnek, ma még csak néhány vonatregipolgárság koz ásban van föltárva. Közülük különösen jelentős a budapesti gazdasági életben rendkívül cs ctz arisztokrácia na gy súlyú, jellegzetes, de kicsiny társadalmi csoportnak: a korszakunkban - éppen e gazdasági a változás jelentőségének kifejezéseként — nemességet nyert zsidó burzsoáziának útja. 1850 és 1899 között sodrában e csoportban eszerint 120 személy nyert nemességet; közülük megnemesítésének időpontjában már 67 volt a budapesti lakos, 48 a vidéki, 5-nek lakóhelye megállapíthatatlan. Eredeti foglalkozásukat tekintve 46-an a kereskedelemből indultak el, 23-an a szabadfoglalkozású értelmiség, 17-en a hitelélet, illetve az ipar köréből; földbirtokosként mindössze 13-an, a közigazgatásból csak 4-en kaptak nemességet. A század végére, korszakunk befejezésekor azonban közülük már csak 12-en tevékenykednek a kereskedelemben, és ugyanennyi működik szabadfoglalkozású értelmiségi pályán. Embereinket elsősorban az ipar és a hitelügy szívja magához: e csoportok létszáma 30-, illetve 26-ra nő. Teljesen új típusként megjelenik 11 tőkés vállalkozó, és jeleként e réteg sokoldalú expanziójának: 13-ra nő az államigazgatásba átment személyek száma. Ha túlzott és pontos következtetések ebből nem vonhatók is le, a tendenciák már világosak: ez a gazdasági élet mozgására legérzékenyebben reagáló réteg, mely legkevésbé van hozzákötve a társadalom bármely hagyományos kategóriájához, különösen élesen mutatja a tőke mozgásának új irányait a legnagyobb profitot biztosító, már kizárólag részvényes formában szervezett ipari és hitelügyi vállalkozások felé (az államigazgatás felé itt is inkább a fiak fordulnak, mint azt majd pl. a Harkányiak esetén is láthatjuk). Nem kevésbé tanulságos részlete a társadalmi mozgásnak a 48 előttre visszanyúló régi polgárok fokozatos, már a városegyesítés korában is megfigyelhető térvesztése a legnagyobb adófizetők soraiban. Ez persze nem csodálható: oka — egyes családok kihalásán, másoknak és vagyonuknak csak leányágon történt továbbvitelén túl az adó^ alapjának a változó gazdasági élettel lépést már kevésbé tartani képes volta — kézenfekvő. Es valóban, míg 1873-ban az 1028 legnagyobb pesti adófizető közül még 347, tehát mintegy 33% a régi polgárságból származott, addig 1888-ra ezek aránya immár egész Budapest viszonylatában is 114-re, kb. 10,5%,-ra csökkent le. Ugyanakkor persze az 1873-as év 660, nem régi polgár virilistájának helyzete sem bizonyult stabilabbnak (közülük csak mintegy harmadrész, 233 maradván meg másfél évtized múltán is a legnagyobb adózók soraiban). A 114 régi polgár viszont erős pozíciókban jutott el 1888-ig: az 1873 viriliseiből 1888-ig megmaradtak csoportjának 33%-át tették ki - s ami még jellegzetesebb: egész Budapest 1888-ban 1500 forint felett adózó 114 polgárának már éppenséggel 40%-a, 45 személy közülük származott. E 347 főnyi stabil magban, mégpedig annak vagyoni élcsoportjában is a régi polgárt döntően az immár járadékalappá, kizárólagos jövedelmi forrássá merevedett háztulajdon tartja benn: a stabil mag 94 csak háztulajdonosának fele régi polgár, a kereskedelemben azonban arányuk már 1/3-ra, az értelmiség körében 1/4-re száll alá. Itt részint s aránylag nagy számban régi, tekintélyes kézműáru-kereskedőkkel, részint orvosokkal, ügyvédekkel, bírákkal találkozunk a legnagyobb adófizető régi polgárok soraiban. A maga egykori kezdetleges gyáripara azonban a régi polgárt már teljesen képtelen fenntartani: míg 1873-ban még 55 régi polgár adóalapjában játszott szerepet a gyáripar, közülük 1888-ra csak 4 maradt meg. Az 1888-ra ittmaradt régi pesti-budai polgár tehát a város vezető rétegében sajátos helyet kezd kialakítani magának: vagyonalapjának természetéből és e vagyon várható, generációnként egyre erősebb szétaprózódásából következőleg már egyre inkább kikapcsolva a városfejlődés főirányából, de ugyanakkor e vagyonának pillanatnyi nagysága ós stabilitása folytán még fontos - nemegyszer éppen részvénytársasági — pozíciók betöltésére is alkalmasan, viszont utánpótlásától megfosztva és gyakorlatilag ilyenként kihalásra is ítélve, most kezd azzá a zárt, mozdulatlan patrícius réteggé válni, mellyé a 48 előtti városban, ahol e réteg mobilitása nagyon is érezhető volt, sohasem válhatott volna, és amely útra egy sajátos csoportja, a pesti görög nagypolgárság — emlékezhetünk — már 1873 előtt rálépett. Ugyanígy rendkívül jelentős részlete e társadalmi mozgásnak a hatvanas években a város közéletében még oly nagy szerepet játszó liberális arisztokrácia teljes kihúzódása a városi közélet irányításából. Itt azonban tudatos visszahúzódásról is szó van. A társadalmi és politikai
