Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

A foglalkozási viszonyok új szerkezete bár tömegeiben persze jóval kisebb növekedésre már csak a szabad értelmiségi foglalkozások és a közszolgálat köre lesz képes; a kereskedelem és a közlekedés fejlődése lelassul. S hogy az ipari fejlődés egyúttal egy nagy, az ágazaton belül érvényesülő társadalmi átrétegeződésnek is jele, jól látszik azon, hogy a napszámosok rétegének nemcsak aránya, de létszáma is hatalmasan lecsökken, amiből (ha a csökkenést jórészt a statisztikai kategorizálás finomodásának kell is tulajdonítanunk) a tendencia már világosan megfigyelhető: a város fokozza, és nemcsak bevándorlóiban, de immár meglevő saját népességében is végrehajtja a funkcióinak megfelelő elemek kialakítását. Ugyanezzel áll jellemző összefüggésben a létszámnak a házi cselédség igen széles rétegében meginduló stagnálása: a városban csökken a cselédtartásra képes elemek aránya (de talán a csupán cselédi sorral megelégedőké is). Egészében, a harminc év adatai alapján - összehangzóan a gazdasági fejlődésből ismert tényekkel — világosan látható: korszakunk végére Budapest egyértelműen az országos adminisztratív-kulturális központnak és a nagy ipari városnak, az imperializmus küszöbére jutott kapitalizmus jellegzetes nagyvárosának megfelelő — és mint látni fogjuk, ennek megfelelően gazdagon tagolódó — társadalmi struktúrát alakít ki. Elsősorban a saját, különben igen csekély mezőgazdasági népességének és főleg a korai kapitalista fejlődés városaira annyira jellemző, a mezőgazdaságból feláramló, még bizonytalan körvonalú tömegeknek rovására: részint ezeknek kiszorításával a bevándorlók közül, részint — amennyiben már ottlevő népességről van szó -annak a város modern funkcióinak megfelelő struktúrába való egyre gyorsuló betagolása révén. E fejlődésen belül, annak szoros következményeként — mint a budapesti társadalom átalakulásának második jellegzetes vonása - - válik megfigyelhetővé a népesség a termelési viszonvok szerinti tagolódásának jelentős változása is — lényegében az átalakult gazdasági bázisú társadalomnak az átalakulás igényeinek megfelelő új szerkezet sajátos kategóriáiba való betagolódása. E kategóriák most gazdagon kezdenek rétegeződni; a népességszám harminc év alatt 400 ezer, 1896-ig is már 330 ezer főnyi növekedése lehetővé is teszi, hogy a rétegeződés során előálló s az egész szerkezeten belül különben aránylag csak jelentéktelennek tűnő kategóriák is tömegekre, akár több ezer emberre is kiterjedjenek, és így világosan észlelhetővé váljanak. így alakul ki a gazdasági élet önállóinak, éppúgy mint hivatalnokainak, számuknak harminc év alatt ötszörösére növekedésével a századfordulóra mintegy háromnegyed százezernyi rétege; így nő mintegy négyszeresére, végül 30 ezer fő fölé a közszolgálati alkalmazottak és az értelmiségi szabadfoglalkozásúak rétege. A különböző gazdasági ágazatokban foglalkoztatott fizikai munkásság összlétszámának növekedése ugyancsak háromszoros (ide nem számítva a — mint láttuk — stagnáló, illetve apadó létszámú napszámos és házi cseléd réteget és a közszolgálat fizikai dolgozóit): ez viszont a budapesti proletariátus létszámának kb. 55 ezerről 160 ezerre történt növekedését jelenti. A modern Budapest társadalmának az ipari forradalom kibontakozásával már kialakulni kezdő arcára most, a városegyesítés után ezeknek az adatoknak nyomán kerülnek fel a polgári osztály társadalomnak a polgárság és kispolgárság, az alkalmazotti rétegek és a proletariátus kontúrjaival jelzett markáns vonásai — még ha éppen a kifejlődő polgári társadalomra jellemző módon, e körvonalak határaikon, egyes érintkező pontjaikon helyenként határozatlanok is. Kétségtelen, hogy ez a társadalomszerkezet már teljesen polgári; ha Magyarországon már a városegyesítés korának budapesti társadalma is a kor legpolgáribb vonásaival vált ki, úgy e vonásokat a város társadalma e negyedszázad alatt is megőrizte, sőt tovább is erősítette, kibontakoztatta. Ipari, kereskedelmi, forgalmi önállók, polgárok és kispolgárok mellett a századfordulón egyetlen más magyarországi városban sem volt még ily mértékben és ilyen gazdagon rétegezve kifejlődve az alkalmazotti elemek vagy az értelmiség rétege; egyetlen más városban sem volt ilyen nagyszámú a túlnyomórészt ipari, sőt nagyipari proletariátus. Együttesen olyan társadalomszerkezetbe rendeződve össze, mely így összes elemében és azok arányaiban egyaránt a modern polgári társadalom minden ismérvével rendelkezik. A struktúra alakulásának harmadik jellegzetes vonását az e bázisokon a vagyoni viszonyok korszakunk végére kialakult rendszere érzékeltetheti. Sajnos, az 1870-es évektől nem rendelkezünk az adózási viszonyok olyan teljességű, a város egészére kiterjedő feldolgozásával, mely a későbbi: századforduló körüli feldolgozások eredményeivel közvetlenül összehasonlítható lenne. Rendelkezésünkre áll azonban egy éppen 1890-ből származó összeállítás, mely a földadónak, a kataszteri tiszta jövedelemnek, a házbéradónak, a tiszta házbérjövedelemnek, valamint a kivetett III. osztályú kereseti adó alapjának s a IV. osztályú kereseti adó alapjául szolgáló évi fix fizetés összegének, végül a járadékadóból kiszámított évi jövedelemnek kombinációjából mutatja ki s foglalja össze az ezen adók valamelyikének is fizetésére kötelezett budapesti adózók (összesen is csak 72 056 személy) jövedelmét. Jóllehet egyrészt az adónak alapulvétele, másrészt az ebből a jövedelemre következtetni akaró számítás különféle hibalehetőségei folytán az így kibontakozó kép végül is csupán az adófizetők e komplex csoportján belüli arányokat és nem a tényleges jövedelmeket mutathatja ki, az arányok maguk is igen jellemzőek az egész struktúrára. A csoport több mint egyharmada viszonyok rendszere