Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

161. Az egykori „Kioszk" a mai Engels téren az 1880-as évek végén (Hauszmann Alajos) nium évére a pálinkamérések száma már csak kb. 300-ra nő, a korcsmáké, ill. vendéglőké 1650, a kávéméréseké 380 -390 körül jár. A növekedés súlypontja ekkorra már ajkávéliázakra esik: 1896-ban a kávézók és a kávéházak száma 580-ra emelkedik, közöttük a fantázianevet viselőké (a szállodai kávéházakat nem számítva) az 1874. évi mindössze 18-ról 76-ra, önmagában is jeleként bizonyos városiasodásnak: a kávéházak személy tele nedésének, függetlenülésének tulajdonosaik személyétől. A számok ilyen alakulása az effajta igényeknek a 80-as évekig elsősorban még csak a szegényebb társadalmi rétegekben érezhető jelentkezését mutatja: az ekkor fejlődő ágazatok még (éppúgy, mint a 70-es évek elején) elsősorban még mindig a kispénzű ember étkezési és társas szórakozási igényeit elégítik ki, sokban még kisvárosias-falusias környezetben és formák között — s a kávéház is sokban valamely konkrét, praktikus célú összejövetel céljait szolgálja. És amennyiben kifejezetten már szórakozást is nyújt, mint a 7 dalcsarnok, vagy a zenés kávéház, műsoraival is elsősorban ezeknek a rétegeknek ízlésére válaszol, jellemző módon az efféle igényekkel fellépő, induló kispolgárosodás társadalmi-etnikai bázisára, még csak részben magyarul — mint Somossy Magyar Dalcsarnoka —, más részben még a jiddis zsargon elemeit is őrző német nyelven, mint pl. a Kék macska vagy a Herzmann-féle Orfeum. Az a körülmény, hogy 1896-ra ezek mellett, ill. ezeknek legalábbis márniérséklődő gyarapodásával — és ilyen jelentős mértékben — a kávéházak száma nő meg, nemcsak egyes kávémérések tulajdonosainak nagy zolhatnékj ára utal, mely a szerény kávémérést kávéháznak diktálta be a címjegyzékbe, hanem elsősorban nyilván a társadalmi mozgásnak is következménye. Mégpedig részben az erősödő kispolgárosodásnak, mely már részint a korcsmánál vagy a vendéglőnél urbanizáltabb, részint a fogyasztás polgáriasabb típusához kötött környezetet igényel, - részben pedig a kispolgári, hivatalnoki, értelmiségi elemek erősödésének, s a társas együttlét a családtól függetlenült, már e rétegekben is a munkamegosztás új kategóriáit tükröző szakmai-világnézeti alapú formái iránti igények megnövekedésének. A budapesti kávéházak minderre gazdag lehetőségeket kínálnak: sokféle újság áll a vendég rendelkezésére nemcsak pesti, hanem bécsi lapok, s a legelőkelőbb helyeken a nyugat-európai sajtó vezető orgánumai is: mindez egy pikkoló fekete vagy egy kapuciner mellett akár órák hosszat is böngészhető. De a kávéházak a szórakozásnak más fajtáit is kínálják: sakkot, dominót lehet játszani; van kávéház, ahol külön biliárdszoba van 5 — 6 asztallal; máshol kártyaszobákban járja a tarokk, a whist, a kalabriász vagy a ferbli. És mindezt a sokféle örömöt modern és pompázatos berendezés és környezet keretezi: az előkelő kávéházak falait stukkók, fal- és mennyezetfestmények, van, ahol finoman festett majolika lapok borítják; kristály- és tükörüvegek csillognak; nemesfából van a bútorzat, finom porcelán edények kerülnek az asztalokra; telefon és telefonhírmondó áll a vendég rendelkezésére. S a társadalom egyre inkább élni is tud e lehetőségekkel, sőt a differenciálódásával együtt alakuló igényeivel mintegy formálja, alakítja, finomítja is azokat, egyúttal tovább differenciálva társadalmi profiljukat is. Az Operával szemben most lesz a Műcsarnok kávéház a festők és szobrászok törzshelyévé; az írók a mai Rákóczi úti Otthon és a Múzeum körúti Fiume kávéházba járnak; a Nemzeti melletti 24* 371