Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
A kisipar az elővárosi övezetben vas- és fémipar munkáslétszáma is stagnál), a többi kettőé pedig már nem: Budapest kisiparának fejlődési lehetőségeit és a városi társadalom alakításában vihető szerepét, súlyát illetőleg következő korszakunkra csupán meglehetősen ellentmondásos képet vihetünk át magunkkal. Ezen a képen végül is nem változtatnak az elővárosi övezet kisipara vizsgálatának eredményei sem. Az itt lezajló kisipari fejlődést megfelelő források hiányában sajnos, nem, áll módunkban olyan részletességig nyomon követni, mint a fővárosét: felderítése még külön részletkutatásokat igényel. Kétségtelen azonban, hogy 1900-ra (amikortól a környékről az első összehasonlítható foglalkozási statisztikákkal rendelkezünk) az elővárosi övezetből több község lakosságában már igen erős, nemegyszer Budapestet felülmúló arányú az iparos elem. Az összlakosságnak 1900-ban Újpesten 55, Kispesten 52, Pesterzsébeten és Csepelen 61 — 61, Albertfalván 66%-át az ipar tartja el; Rákospalotán (31%), Nagytétényben (29%), Budatétényben (37%), Budafokon (35%) szintén megindul már egyfajta ipari fejlődés. Csak az övezet szélső falvai: keleten Cinkota, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, nyugaton Pesthidegkút és Békásmegyer társadalmi szerkezete mutat még mindig erősen falusias vonásokat, bár az ekkor még kereteikben fejlődő telepek 1910-re bekövetkezett önállósulásuk után felismerhető struktúrája egyértelműen utal arra, hogy az ipari népességű góc már ezekben is kialakult. Egészében az övezet 1900-ban már 117 ezernyi népességéből 55 ezer (47%) keresőként vagy kereső eltartottjaként az iparból élt. Azt, hogy az ehhez vezető fejlődés mikor indult meg, s egyáltalán mennyiben kisipari vagy gyáripari, egyelőre nehéz lenne pontosan meghatározni. Emlékezhetünk, hogy Újpest, Soroksár, Budafok, Nagytétény már a városegyesítés éveiben is igen jelentős kisiparral rendelkezett, és világos az is, hogy korszakunkban, ezeknek további erősödése mellett a telepek népességének is iparból élő rétege fejlődik ki. Közülük a kisiparosok létszámát illetőleg a kései ipartestületi adatok adnak felvilágosítást, sajnos anélkül, hogy — vegyes ipartestületekről lévén szó — szakmai összetételüket is kimutatnák. Azt azonban jellemzően láthatjuk, hogy az ipartestületi szervezkedés (eltekintve a régóta kiterjedt bedolgozó faiparral rendelkező Albertfalvától, ahol már 1887-től működik ipartestület) legkorábban a valóban legiparosodottabb Újpesten (1885), majd Kispesten (1888) indul meg — a többi helységben azonban a szervezés, egyszersmind némileg jellemzően is kisiparuk erejére, csak 1895-re fejeződött be. Ugyanakkor az adatok éreztetik, hogy szemben pl. Kispesttel, ahol a kisipart elsősorban egyénileg dolgozó kismesterek képviselik, Újpesten valószínűleg már nagyobb, 10 20 munkást foglalkoztató műhelyekkel is találkozunk. 1895-ben ez összesen 1478 mestert, 6060 segédet és 1523 inast jelent: az elővárosi övezet 45 ezer keresőjének 20%-át s a budapesti ipartestületekbe tömörült iparosok számához képest minden kategóriában annak csaknem azonosan 14—15%-át kitevő létszámot. Tekintettel arra, hogy az elővárosi övezetek nem a fenti helységekben dolgozó iparosai ekkor még nem tömörültek ipartestületekbe, ez a szám a valóságban feltehetőleg még némileg magasabb is lesz. Ha még hozzáadjuk ehhez azokat a kisiparosokat, akik — hasonPóan a budapesti bedolgozókhoz — már kívül maradtak az ipartestületeken (pl. tudjuk, hogy Újpesten és Albertfalván száz számra dolgoznak az olcsó kereskedelmi bútort gyártó asztalosok: Újpesten 1900-ban 1056 munkás 200 mesternél — nyilván teljes függésben a nagy bútorkereskedelmi vállalatoktól), számításba vesszük továbbá az itt lakó olyan iparos elemeket, melyek a budapesti kisiparban helyezkedtek el, megállapíthatjuk, hogy az elővárosi övezetben korszakunkban valóban kifejlődött egy erős, ha nem is egészében önálló kisipari réteg, részint közvetlenül a települések rohamosan megnőtt lélekszámú lakosságának, részint a budapesti kereskedelemnek igényeire, részint az itt összegyűlő munkaerőre és egyes nyersanyagoknak a budapesti vámvonalon kívül olcsóbb, kövezetvámtól nem terhelt árára támaszkodva. A fővárosi kis- és kézműipar erős szakmai differenciálódása, a nagyon kifejlett munkamegosztás teszi azonban valószínűvé azt is, hogy itt az elővárosokban m ifoktól eltekintve, még nem lévén saját gyáripara, az itteni gyáripari népesség még nyilván Budapest külterületeinek gyáraiban dolgozik. Nagy száma azonban —- persze sok más tényezővel (így bizonyos fokig a helyi kisiparban kiképzett szakmunkásréteg jelenlétével) együtt a következő periódusra már az elővárosi övezet saját gyáriparának megteremtéséhez fog indítékot adni. A kiskeres- Budapest kiskereskedelmében a városegyesítés és a millennium közötti negyedszázad erőkedelem: teljes fejlődést hoz magával. Okai lényegében ugyanazok, melyeket már korábban a városszakosodás egyesítés előtti kor kiskereskedelmének fejlődésében megtaláltunk, melyek azonban most 3 í luktuacw különös erővel érvényesülnek. Egyrészt a népességszám közel 80%-os növekedése, 270 ezerről 492 ezerre, másrészt a polgárosodás és az urbanizáció során megnövekedett igények együttese nemcsak a fogyasztók körének, hanem a fogyasztói igényeknek is erőteljes bővülését (utóbbinak emellett erőteljes további differenciálódását is) hozzák magukkal. S mivel e tényezők között a népességszám növekedése, ha csak a legalapvetőbb árucikkekben is, de a fogyasztás
