Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

nyomukban járó Zágráb már csak 3,78-ig jut el. A fővárosban a gyári jellegű ipar jelentős szerepét még inkább érzékelhetjük, tudva, hogy az ország 1120, 20-nál nagyobb (összesen 99 107 főnyi) munkáslétszámú vállalatából 367, 37 283 munkással: tehát 32,7, ill. 37,3% Budapesten csoportosul. Köztük az ország 111, egyenként 1000 munkásnál többet foglalkoztató ipari üzeméből is négy: a Ganz országosan is legnagyobb létszámú vagongyára; az országosan 3., a DGT óbudai hajógyára; a 4., a MÁVAG-gyár, s a 10. helyen álló budapesti MÁV járműjavító összesen 6527 munkással. 1894-re egy kamarai összeírás az elemi meghajtóerővel vagy legalább 20 munkással dolgozó üzemek számát országosan már 389l-re teszi. Ebből ugyan már csak 467 jut Budapestre (még mindig több, mint — a debrecenit leszámítva az ország bármelyik kamarai kerületére), de hogyebudapesti vállalatok mit jelentenek az országos termelésben, azt néhány jellegzetes budapesti iparág adatai ékesen bizonyítják. A vidék 1405 gőzmalmával szemben ugyanis Budapesten, mindent összevetve, csak 24 gőzüzemű malom működik. Ám az ország 21,1 millió mázsás búzaliszttermelésének 1/5 részét (4,3 millió mázsát) e malmok (közülük is döntően a 13 nagymalom) őrlik meg. 1892 —94-ben Budapest malmai őrölték az Ausztriába menő liszt 43 —46%-át, a vámkülföldre menő lisztexportnak pedig 80 — 87%-át; s mivel termelésük nagy értékű búzaliszt, ez az exportban súlyához képest jóval nagyobb értékkel szerepel. 43 magyarországi sörgyár összesen 1,6 millió hektoliter sört termel, de ennek több mint a felét, 855 ezer hektolitert a négy budapesti és a budafoki Haggenmacher-gyár állítja elő. Ezek (a Király-serfőzdét kivéve) az ország legnagyobb sörgyárai: közülük nagyságra a Dreher az egész Monarchiában az 5., a Részvény-serfőzde a 6. helyen áll. A téglagyártásban az ország 238 téglagyára közül 20-nál több szakmunkással már csak 70 dolgozik, összesen 4249 munkást foglalkoztatva — de ezek közül 12 van Budapesten, 1670 szakmunkással, míg nyolc további budapesti téglagyár 20-nál kevesebb munkást foglalkoztat. De ideszámítanak még a Pest-környék legnagyobb téglagyárai is. A gép-, kazán-, fegyver-, vagon- és hajé)gyártásban 1898-ban Magyarország 1000 munkásnál többet foglalkoztató 10 vállalatából 8 van Budapesten, az 501 és 999 közötti munkáslétszámúakból mind a négy — s még a 100 és 500 közötti 36-nak 1/3-a is. A magyarországi, ekkor még csak fejlődő elektrotechnikai ipar 8 gyárából 7 van Budapesten. Még erőteljesebb a tömörülés a nyomdaiparban, erre azonban később, a kultúráról szólva szándékozunk visszatérni. Itt csak annyit, hogy 1890-ben Budapest 34 húsz munkásnál többet foglalkoztató nyomdájában 3337-en dolgoznak; további 277-ben 936-an. De hasonló arányokat találunk nem egy, volumenét tekintve Budapest szempontjából kisebb jelentőségű iparágban is: az épületasztalos ipar 28 gyárinak tekinthető telepe közül pl. 1898-ban 22 van Budapesten. Ugyancsak 1898-ra Magyarország 47 bőrgyárából Budapesten 3 és Újpesten 5 található — de ez a mindössze 8 gyárból álló komplexus használja el a 47 gyár összes tüzelőfájának 30, kőszenének közel 42, cserzőanyagának 46%,-át, ami jellemzően mutatja az iparág termelésében elfoglalt pozíciójukat is. Budapest közvetlen környéke ebbe a gyáripari fejlődésbe a millenniumig még csak kevéssé kapcsolódott be. Mind a hagyományosan kialakult parasztfalvakat és mezővárosokat, mind a korszakunkban kibontakozni kezdő telepeket iparilag még a kis- és kézműipar jellemezte. Jelentősebb nagyipari kezdeményeket csak Újpesten látunk, ahol a kilencvenes évek közepéig a még 1856-ban alapított Wolfner- és az 1889-ben alapított Mautner-féle bőrgyár és egy kisebb üzem mellett (összesen 436 munkással) részint kisebb fa- és fűrészipari üzemeket láthatunk, részint a hatvanas évekből származó két kisebb enyvgyárat, 1880 óta a Krayer-festékgyárat, 1882 óta a századfordulóra már 500 munkással dolgozó Magyar Pamutipar Rt. üzemét, s végül az 1862 óta működő Egyedi-féle szeszgyárat. Az újpesti öbölben pedig ott emelkedik a nagy hajódaru, mely messziről jelzi a Danubius hajógyár csak közigazgatásilag budapesti, gyakorlatilag valóban újpesti telepét. Újpest gyáriparinak tekinthető munkáslétszáma korszakunk végére már túllépi a másfél ezer főt. Újpesten kívül jelentősebb gyáriparral csupán Budafokon találkozunk, ahol — mint láttuk, nagy pincéi révén korszakunkban is végig a sör-, később a pezsgőgyártás játszik vezető szerepet; ez egészül ki 1895-től kezdve az Unió-gyufagyárral. Összmunkáslétszámuk azonban nemigen haladja meg még az 500 főt. A többi településen csak még ennél is kisebb üzemeket találunk, legfeljebb egy-egy nagyobb üzem körül: majdnem valamennyiük a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának a terméke. A Weiss Manfrédéhez hasonló csepeli vállalkozások első lépései, csakúgy, mint a Pestről a Váci út mentén az északi városhatár felé nyúkVipartelepek sávja azonban már előrevetik egy e területeken a következő korszakban váratlan gyorsasággal ki is épülő Budapest körüli ipari övezet létesülésének lehetőségét, és a szűkebben vett városterület gyáripara köré a városhatárra kirajzolják egy az iparfejlődésnek a város által kínált előnyeit kihasználva, de annak többféle hátrányától szabadon fejlődve e határra szorosan rátelepedő nagy gyáripari agglomeráció körvonalait is. „Budapesten oly hatalmas munkáslétszám növekedett fel, melynek párját Európa hasonló nagyságú munkásvárosaiban nem találhatjuk" írja a millennium évében a Budapesti Mérnök