Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

130. Az egykori Elevátor a Duna-parton, a mai Boráros tér északi oldalán (Christian Uhlrich). Dörre Tivadar rajza a kilencvenes évekig fennáll a budapesti malmok még 1898-ban is 65 ezer métermázsát elérő dél-amerikai, brazil lisztexportja is. De az export súlypontja a nyolcvanas évek végétől fokozatosan az osztrák tartományokra helyeződik át, és e tendencia során árai is egyre inkább függetlenülnek a világpiaci áraktól. Az export leépülése, ha nem is egyenes vonalú, de egyes években váratlanul nagyarányú: 1892-ben pl. a magyarországi gabona, a hüvelyesek, a liszt és másféle őrlemények kivitele az előző évihez képest 33 millió forinttal csökkent. Hogy mindez Budapest szempontjából mit jelent, abból látható, hogy néhány évvel ezt megelőzőleg a budapesti kereskedelmi és iparkamara hangsúlyozza: a hazai gabonaexport — még ha a szállítmányok útja nem érinti is Budapestet valójában Budapest kereskedőinek kezében van: minden exportüzletet itt kötnek, itt számolnak el, és nyereségük is ide áramlik. Hogy azonban Budapest terménykereskedelme mégsem veszítette el jelentőségét, sőt éppen korszakunk vége a terménykereskedelem majd minden cikkében áruforgalmának s a terménykereskedő cégek számának egyaránt megfigyelhető nagyszabású növekedését hozza magával, annak nemcsak az a körülmény volt az oka, hogy a Monarchia saját belső piacának felvevőképessége váratlanul igen nagynak bizonyult (még ha ennek meghódítása a cseh malmokkal szemben a verseny olyan kiéleződésével is együttjár, mely átmenetileg a magyar liszt csehországi bojkottjával fenyegetett). Hanem az is, hogy kiderült: a belső piacon belül egyre jelentősebb, az exporttal is felérő értékű tényező maga a nagyváros, mely részint népességszáma megnövekedésének, részint éppen nyersterményeket feldolgozó iparának korszakunkon át roppantul kibontakozó fejlődése s az ezek által előállított termékek egyre növekvő mennyisége révén piacként is egyre nagyobbá és jelentősebbé vált. A gabonaforgalomban már 1885-ben a város malmainak, szesziparának, hizlaldáinak, serfőzdéinek, keményítőgyárainak együttese a budapesti piac legnagyobb fogyasztója. A búzakereskedelem már ekkor is döntően a malmoktól függ, melyek maguk lisztexportőrök lévén, a búza legnagyobb felvásárlói. Öt év múlva, amikor a gabonakivitel beszűkülése már érezhető, még inkább a feldolgozó üzemek biztosítanak még mindig szilárd és biztos piacot minden termény számára - és a félmillión 1886-ra már jóval felüli, önellátásra már csupán minimális részében képes népesség, melynek így éppen élelmiszerellátási igényei nőnek rendkívül nagyra. Ezek az igények a Monarchia gazdaságán belül még megőrzik a budapesti terménykereskedelem súlyát. Budapest terménykereskedelmének mind az exportban, mind általában a belső piac forgalma- A közraktárak ban megőrzött vezető szerepét többek között a budapesti közraktáraknak az 1880-as évek elején végre megvalósult kiépülése is jelentékenyen elősegítette. A raktártelep megépítésére 1879 -1881-ben került sor, miután az 1880. évi LXV. tc.-ben a kormány a vállalkozás nagyszabású támogatását vállalva, nemcsak ingyen engedte át a fővárosnak a Vámház (a mai Dimitrov) és a Boráros tér közötti, államköltségen feltöltött partszegélyt, hanem vállalta 780 m hosszú partfal kiépítését is. A törvénycikk egyúttal 30 évi adómentességet is ad a közraktárnak, ha azt a főváros maga üzemelteti — de ha bérbe adja, csak a bérösszeg adómentes. A közraktárak mint épületek ezenkívül megkapták a Sugárút és a Körút épületeire engedélyezett többéves adókedvezményt is.