Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

nem kifejezetten kiskereskedelmi jellegű kereskedelmében az 1876 1880-as periódus után még az áruforgalom 1880 utáni fellendülése sem indít el nagyobb szabású új cégalapításokat, s még a nyolcvanas évek második fele is (az áruforgalom ekkor látott stagnálásához képest ugyan nem meglepően) csak lassú emelkedést mutat. Annál meglepőbb az új cégalapítások számának roppant megnövekedése a következő periódusban. Ha az 1876. évi cégállományt 100-nak veszszük, az 1890-ig 14 év alatt történt cégbejegyzések száma 70-nek, de a további öt év alattiaké 140-nek felel meg. Olyan arányú növekedés ez, mely (most már ellenkező előjellel) nem is áll arányban az áruforgalom növekedésével, és mely az így kibontakozó kereskedelemnek már bizonyos hazárd vonásaira és mindenképpen a verseny kiélesedésére is felhívja a figyelmet. A kereskedelem egészének így megfigyelhető fejlődésén belül azonban nem kevésbé érdekes a cégek számának árufőcsoportonként!, korántsem egyenletes és az áruforgalom emelkedésével már korántsem mindenütt arányos növekedése. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a cégek számának alakulása egy-egy árucikkben nem szükségképpen kell hogy egybeessék az illető cikk áruforgalmának mennyiségi alakulásával (mivel a súlyegységnyi áru értékétől vagy az árucikk nyújtotta választék szélességétől függően egyes, súlyra kis áruforgalmú cikkek jóval kiterjedtebb kereskedelmi hálózatot is képesek foglalkoztatni, mint mások, nagyobb áruforgalmúak) — ennek alapján a város legjelentősebb kereskedelmi ágainak ugyancsak az állatok és a mezőgazdasági termények, az élelmiszerek, valamint a kézműáruk (főleg a textíliák) kereskedelmét tekinthetjük. A bejegyzett cégek számának az áruforgalom mennyiségével együttes alakulását vizsgálva végül az is világosan látható, hogy a kereskedelemben a régi nagy cégek egészen az 1890-es évek elejéig még többé-kevésbé szilárdan tartják pozícióikat. Legalábbis az, hogy az áruforgalom 1880-as nagy fellendülése a cégjegyzések számában még nem tükröződik hasonló arányokban, arra enged következtetni, hogy a tőkések, 1873 összeomlása után, ekkor még nincsenek eléggé megerősödve ahhoz, hogy nagyobb vállalkozásokba bocsátkozzanak. Az 1890 utáni fejlődés első lustrumának végéről: korszakunk záró (egyúttal a konjunktúrának tetőző) pontjáról visszatekintve azonban nemcsak azt látjuk jól, hogy 1880-hoz képest a bejegyzett cégek száma 1890 után már általános emelkedést mutat, hanem azt is, hogy a legnagyobb arányú a gyógy- és vegyszer-, a vas- és fémáru-, valamint a könyvkereskedelem növekedése, de nem kevésbé jellemző az „egyéb" kereskedelmi ágba sorolt cégek számának erős gyarapodása. Nagyszámú bizományosával ez látszik némileg ellensúlyozni az állatokkal és mezőgazdasági termékekkel kereskedők számának nyilvánvaló stagnálását, melyhez az ún. élelmiszer-kereskedők csoportjának (bár jóval kisebb mértékű) stagnálása is csatlakozik. E két utóbbi csoportnak így 1895-re a kereskedelmi cégek össz-számán belül a súlya is lecsökken (ám ugyanakkor nem emelkedik a fakereskedések, valamint a díszműáru-, az agyag-és üvegáru-kereskedők cégjegyzéseinek száma sem). A növekedés az adott év kereskedelmi cégeinek egész struktúráján belül különben csak a már említett „egyéb" ágazatban, főleg a textilkereskedelemben volt még valamivel az átlagon felüli. E kétirányú vizsgálatot egybevetve jól megfigyelhető az 1880 és 1895 közötti 15 év alatt az ipari forradalom menetének megfelelően fejlődő ágazatok gyors kibontakozása a város kereskedelmében is és az, hogy még a hagyományos kereskedelmi ágakba is hogyan épülnek be a modernebb, bizományosi cégformák. Persze a cégek számának ilyen alakulását nem csupán a város és a városban összpontosuló hazai gazdaság igényeinek modernizálódása okozhatja, hanem az egyes kereskedelmi ágakban (így főleg a kézműáru-kereskedelemben) meginduló erőteljes szakmai differenciálódás is, mely sokszor már kisebb vállalkozások bejegyeztetését is érdemessé teheti. Mindenesetre a cégek magas száma önmagában még nem bizonyíték az illető ágazat kereskedelmének is hasonló arányú mennyiségi növekedése mellett; az áruforgalommal és az áru súlyegysógének értékével egybevetve azonban már nagyjából helyes eredményhez vezethet. A város kereskedelmének e legfőbb ágazatai közül mind az áruforgalomnak, mind a cégjegy- A terményzések számának alakulása szerint a vezetőszerepet — megfelelően a Monarchián belül kialakult kereskedelen hagyományos területi munkamegosztásnak is — korszakunkon végig továbbra is a mezőgazdasági nyerstermények és az ezek ipari feldolgozásának révén előállt élelmiszerek már az előző korszakban is uralkodó, egymást kiegészítő kereskedelme játszotta. A nyerstermény elnevezés továbbra is többféle áru együttesét takarja: a gabonaneműeken, a kukoricán, az olajos magvakon kívül ideszámítottak (időszakonként változó jelentőséggel és súllyal) a hüvelyesek, a kender és len, a takarmánynövények, a veteménymagvak, a gyógy- és festéknövények, a szilva és a szilvaíz, a gyapjú, a méz, a viasz; az élelmiszerek kategóriájában elsősorban a liszt, a sör, a bor, a szesz szerepel. Mindezeknek az árucikkeknek kereskedelme mint láttuk — a városegyesítés évében nagy reményekkel nézett a jövőbe. A hatvanas évektől kezdve a malomipar és a söripar megteremtésével, a szeszipari kezdemények továbbfejlesztésével, olajiparával sikerült megállítani a városon átáramló mezőgazdasági terményeket és ezzel súlyos csapást mérni Győr és rajta keresztül (legalábbis a pestiek gyanúja szerint) Bécs terménykereskedelmére. Győr — bár a zabkereske-