Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

IX. A VÁROSEGYESÍTÉS UTJÁN: BUDAPEST KÖRVONALAI Abban a mértékben, ahogy a városok gazdasági fejlődésük, emelkedésük során a nemzeti piac központjának egyre több funkcióját látják el, társadalmuk országosan is egyedülálló mértékben polgárosodik (az osztályellentétek hazai viszonylatban maximális kiélesedésével), a város maga pedig technikailag is, lakóinak életformáiban is egyre inkább urbanizálódik, s építkezései egyre nagyobb lendületet vesznek — úgy merül fel szükségképpen az igény a város még a reformkorból s akkor is csak Pestet illetőleg örökölt fejlesztési koncepciójának megújítására, a sokoldalú fejlődés sokoldalú követelményeihez való fokozott alkalmazására. Hiszen — mint láttuk — Hild és a Szépítési Bizottmány tervei városrendezésileg még nemigen mentek túl bizonyos telekrendezések megalkotásán, építési szabályzat kiadásán. Korszakunk alig két évtizedének (s kivált utolsó éveinek) hatalmas építési tevékenysége azonban a modern urbanizáció olyan problémáit állítja fel a városok számára, melyeknek megoldásához a napóleoni korból örökölt intézmények és koncepciók már elégtelenek. Ezeknek a műszaki: elsődlegesen városépítési igényeknek jegyében született meg az 1860-as Az első évek elején az első tervezet, mely a városok problémáinak egységben való megoldására töreke- koncepciók dett. Szerzője Reitter Perenc volt, a Helytartótanács építési igazgatóságának középítési osztály- Reuter és vezetője, aki 1862-ben a Helytartótanácsnak a mostani Nagykörút helyén csatorna építését ncsics javasolta, mely egyrészt alkalmas lenne arra, hogy a Dunán érkező vízfelesleget árvíz esetén ievezesse, másrészt megnövelné a város kikötőpartjainak hosszát, az építés során kitermelt földmennyiség pedig alkalmas lenne a környező területeknek: Pest legmélyebben fekvő, legvizenyősebb területeinek feltöltésére. A csatorna gondolata nem Reittertől származik: már 1830 körül fantáziálnak róla, sőt a börtönben ülő Kossuth szemei előtt is ott csillog a Dunából kiágazó s abba Csepelnél visszatérő ezüstszínű vonala. A munka maga Reitter számításai szerint 9 millió forintot igényelt volna, a kisajátítások ellenben további 6 milliót, így a város, melynek a Helytartótanács a tervet figyelmébe ajánlotta, nem is tudott foglalkozni vele. Reitter azonban tovább dolgozott: tervét 1865-benkönyv alakban is kiadta, de immár kiegészítve ezt egy a mai Margit-híd táján építendő hídon a budai és pesti pályaudvarokat összekötő vasútvonal tervével: e vonalról egy zugligeti leágazás a városi embereknek a zöldbe való kijutását könynyebbítette volna meg. A terv (mely a maga korában korántsem tűnt olyan fantasztikusnak, mint ma: Bécsben, Brüsszelben, Párizsban és máshol is építettek ilyen jellegű csatornákat a nagyvárosban) Reitternek akadémiai tagságot szerzett, amit különben már kiváló vízrendezési munkáiért is bőségesen megérdemelt. Műszaki-gazdasági indítású koncepciója azonban egyidejűleg már kiegészült egy társadalmi-politikai jellegű városrendezési indítékú koncepcióval is, melyet 1864-ben, budai börtönében a félvak Táncsics vetett papírra, azonban nyomtatásban csak 1867 után jelenhetett meg. Táncsics Budapest-rendezési terve már szintén a csatornán alapul, mely mellé még egy, a Városliget magasságában húzódó újabb csatornát is javasol. Ezek két nagy kikötőt kötnének össze: egyik északon, a külső Lipótvárosban, a másik délen, a Vámház helyén lenne megépítendő: előbbiből a mai Margit-híd, utóbbiból a Gellérthegy felé kellene hidat építeni, ennek révén kötve össze a budai és a pesti pályaudvarokat is. A hajózható csatornák fásított partjai szolgálnák a város szellőzését és az ifjúság kiképzését futásban és ,,sebesjárás"-ban. A Belváros apró telkeit össze kell vonni: a rajtuk építendő nagy, modern házak jövedelméből a korábbi telektulajdonosok beadott telkeik arányában részesülhetnének. Budán a Vár erődítmény jellegét meg kell szüntetni, a bástyákat le kell hordani, és velük a Duna-partot kell feltölteni; le kell bontani a Vár egész ócska lakónegyedét, s a megemelt áron eladott telkekre szép modern várost kell építeni. Eásítandó a budai Duna-part is, a fürdőket vegye át az állam, ingyenesként a szegény reumás betegek számára. Ha Táncsics elképzeléseiben, részleteiben sok a rá jellemző naivitás is alapjában kétségtelenül igen jól egészítették ki Reitter tervét, s 1867-ben megjelenve, mint látni fogjuk, nagyban hatottak is azokra az elképzelésekre, melyek a kiegyezés után a városok egységes fejlesztését illetően immár a legmagasabb kormánykörökben is kialakultak. A városfejlesztés ügyét 1867 után ugyanis maga a miniszterelnök, Andrássy Gyula gróf vette