Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

sával — a legtömegesebb igények kielégítését: olyan kényszermegoldásként, mely a színház helyzetének stabilizálódását már kevéssé segítette elő. Lehetővé téve azonban nagyrészt éppen ezáltal a pesti városi tanácsnak, hogy a kiegyezés után nem sokkal már levegye kezét a Német Színházról, megvonjon tőle minden hivatalos támogatást, sőt elrendelje az 1850-es évek elején a mai Engels tér közepén felépült nagy, de már szegényes épületének haladéktalan lebontását. A színház végül is a Lipótváros peremén, a Gyapjú, a mai Báthory utcában kap helyet, immár csak magánvállalkozásként kezelve, s így színvonalában is rohamos hanyatlásban — a kulturális magyarosodás folyamatának talán legszemmelláthatóbb és legjellemzőbb elemeként. Az oktatásügy Ám, ha a pest-budai polgárság fenntartotta, sőt ízlésével egyre határozottabban irányította is a testvérvárosok színi és zenei kultúráját, és egyre határozottabban befolyásolta az egész ország irodalmát, mindezen át pedig az országos közízlést is, számára (legalábbis intézményesen és közvetlenül mint a városok „közönségének" számára) elsősorban, a városi művelődés komplex ügyének leglényegesebb és hosszú távon immár Budapest kultúráját is valóban legdöntőbben befolyásoló tényezőjévé az iskolaügy, ezen belül is a népoktatás ügye vált. Ennek az érdeklődésnek okaira fentebb részben már röviden utaltunk: a polgári állam, de — és kiváltképpen és először a nagyvárosban — az egyes polgár számára is egyre inkább szükséges a legalább az alapfokú ismeretekkel (írás-olvasás-számolás) rendelkező állampolgár, illetve az ilyen munkaerő, bizonyos ipari és kereskedelmi szakmákban pedig az alapfokúnál szakmailag már magasabban is kvalifikált szakmunkás vagy kereskedelmi alkalmazott. Ugyanakkor a jómódú középpolgár - és mostantól kezdve egyre inkább a kispolgár is — gyermekeinek társadalmi előrejutásában egyre nélkülözhetetlenebbnek látja a középfokú képesítést is. Ennek típusai persze ekkor még nincsenek határozottan kialakulva, és, mint látni fogjuk, mind alap-, mind középfokon, minden kezdődő egységesítési törekvés ellenére is, korszakunkban e téren még elég nagy változatosság uralkodik. Ami az elemi népoktatást illeti: korszakunk kezdetén, 1851-ben a városok saját fenntartású városi népiskolái is még kifejezetten katolikus egyházi jellegűek voltak. Ennek hangsúlyozására 1850-től kezdve központi igazgatásukat is — mely eddig egy városi tanácsnok feladata volt — papi személyre bízták. Pesten 1857-ig arra a Mayer Istvánra, aki később a katolikus népszerű hitbuzgalmi könyvkiadás s híres kalendáriumának, az István Bácsi Naptárának kiadása révén szerzett magának országos, nem rossz hírnevet. Budán szintén papi személy a községi iskolák igazgatója. A városi iskolák mellett azonban jelentős volt a felekezetek és a magánosok által fenntartott iskolák száma is. A két város népoktatásügye, iskoláinak száma, korszakunk elején és végén a következő képet mutatja: Az elemi iskolák és tanulóik száma Pest-Budán 1851—1SG9 1850/51 1868/69 tanév Pest Buda összesen Pest-Buda Községi és felekezeti iskolák száma 30 18 48 28 tanulóik száma 6195 4005 10 200 Magániskolák száma 14 3 17 32 tanulóik száma 957 92 1 049 Fiú- és leánynevelő intézetek száma 28 28 tanulóik száma 801 801 összesen 72 21 93 60 7953 4097 12 050 19 207 Jellemző, hogy a tanulók számának a népességhez viszonyított aránya a két városban pontosan megfelel az össznépesség egymáshoz viszonyított arányának: a beiskolázást illetőleg egyik város sem múlta felül a másikat. Középiskolát Pesten 1851-ben még csak a piarista rend tartott fenn (700 diákkal), és 644 diákjával a rend kezében volt az ekkor még csak alsófokú reáliskola is. Az evangélikusoknak hagyományosan kialakult, akkor éppen átszervezés alatt álló középiskolája 284 diákot fogadott be. Budán, ahol a korábban ugyancsak a piaristák által kezelt, az Egyetemhez kapcsolt királyi főgimnáziumot ebben az évben szervezik át, az új német főgimnáziumnak máris 169 tanulója van. A középiskolai diákok száma — közéjük számítva az alreál diákjait is — a két városban ilyen módon összesen is csak mintegy 1800-ra megy fel.