Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

nemzeti piacnak és a hatvanas évektől kezdve az erre felépülő nemzeti politikai törekvéseknek is központjává válik. E folyamat irányításában egyrészt természetszerűen fokozott jelentőséget kap az itt központosult sajtó és általában minden irodalmi természetű tevékenység, másrészt azonban részint a városi környezet révén általában is, részint az ugyancsak jórészt városi olvasó közönség reakcióin át a folyamat maga is visszahat: megszabja a sajtó és irodalom feladatait, alakítja profilját tartalmilag éppen úgy, mint formailag. A sajátosan városi tematika jelentőségének növekedése az irodalomban éppúgy ezzel van összefüggésben, mint a modern irodalmi irányzatok megjelenése is: együttesen végül is a magyar irodalom meggyorsuló polgárosodásának a fentiek ismeretében már természetszerűen egyre inkább Pest-Budához kapcsolódó folyamata ez. Végigkísérni e folyamatot a maga egészében és a tartalmi vonatkozásokra is kiterjedő komplexségében, az irodalomtörténet feladata Magunk részéről csak utalni kívánunk egyes sajátosan pest-budai, szervezeti, intézményes elemeire mintegy materiális alapjaira , így mindenekelőtt a nyomdák és a könyvkiad(>k pesti összpontosulására, továbbá (nyilván kapcsolatban a tőke korlátlan érvényesülési lehetőségeivel a szabad iparrá nyilvánított nyomdaiparban is) kapacitásuknak hatalmas fejlődésére. Pest-Buda iparában a városegyesítés éveire ui. a vas-, fém- és gépipar, valamint az élelmiszeripar (ideértve a malomipart is) és a téglagyártás után a nyomdaipar a legtöbb munkást foglalkoztató iparág. Fejlődése korszakunkon végig rohamos: a testvérvárosokban 1851-ben 8, de még 1859-ben is csak 11, míg 1863-ra 17 s 1875-ben már 26 jelentősebb nyomda működött, 1851-ben 22, 1859-ben 35, 1863-ban 53, s 1875-ben már 109 gyorssajtóval, 1863-ban 734, 1875-ben pedig már 1155 férfi, 379 női és 183 gyermekmunkással. Pest-Budán a nyomdaiparon belül is erős a koncentráció. A nyomdák közül 1875-re 9-ben már gőzerő hajt 65 gyorssajtót, s ezeken 854 férfi, 362 nő és 133 gyermekmunkás dolgozik. A teljes gőzerőnek, a gyorssajtók 60%-ának s a segédszemélyzetként alkalmazott nők és gyermekek csaknem egészének e 9 nyomdában történő koncentrálódása jól mutatja, hogy e nyomdák kezén volt a tömegmunka: elsősorban a nagy hírlapok és általában a lapok nyomása, illetve az államélet megszervezésével együtt egyre nagyobbra növekvő hivatalos nyomtatványellátásnak is gyakorlatilag csaknem egésze. Nemcsak Pest-Budának, de az egész Magyarországnak is legnagyobb nyomdái ezek; a hivatalos állami és a félhivatalos egyetemi nyomda mellett az Athenaeum, a Franklin és a Pesti Könyvnyomda, valamint a Légrádyak nyomdája van közöttük: nyomdák, melyeknek tevékenységi köréhez ekkorra már nagy vagy legalábbis csakhamar szélesen kiterjedő könyv- és lapkiadó tevékenység is hozzá fog tartozni. E nagy nyomdai bázis ui. a legszorosabb kölcsönhatásban és nemegyszer közös tulajdoniján fejlődik a pest-budai lap- és általában a könyvkiadással. A nagyvárosban, a gazdasági és politikai központ bázisán az országos hatókör igényével kibontakozott politikai és kulturális sajtóvállalkozások éppenúgy ösztönzik a nyomdaalapítókat, mint ahogy már létrejőve, utóbbiak az előbbieket. S e számok valóban meglepőek: legalábbis a lapkiadás vonatkozásában. Korszakunkban a hazai hírlapok és folyóiratok száma az 1850. évi 15-ről 1860-ra 44-re, 1863-ra 69-re nőtt; 1867-ben 119, a városegyesítéskor 110. Ezenbelül a német és a magyar nyelvű sajtó arányát jól mutatja, hogy 1859 végének 44 lapjából 31 volt a magyar s csak 11a német, 2 pedig a szlovák. 1863 elején a magyar lapok száma 53, a németeké 12, a szlovákoké 1, és van 3 román lap is. Nem kevésbé jellemző a fejlődésre e lapok profiljának alakulása: 1859 31 magyar lapjából 5 a politikai, 1863-ban 53-ból 11. Az előfizetők száma viszont nem arányosan nő, ami a kétségtelenül meglevő politikai érdeklődésnek inkább differenciálódását mutatja. 1859-ben 15 -16 ezer az előfizetők száma, 1863-ra ez a szám kb. 22 ezerre emelkedik. Mindez máris világosan mutatja azt, amire már a kortársak is rámutattak, hogy a nyomdászat és a lapkiadás ilyetén fellendülése mögött mindenekelőtt az abszolutizmus lazulásával megélénkült politikai élet áll nemcsak azáltal, hogy lehetőséget nyújt különböző politikai nézetek nyílt érvényesülésére, hanem általában azzal is, hogy az olvasást a „hazafias tett" rangjára emelte. De a pest-budai lapkiadás további alakulása jól mutatja annak a szerepnek növekedését is, amit a város nemcsak a politikai igényeknek az itteni lapok révén történő irányításában vagy legalábbis megfogalmazásában játszott, hanem azt is, amit immár más, a kulturális, tudományos és gazdasági élet egyre szélesebb területeire is kiterjedő lapjaival a kultúra egészének irányításában betöltött. Mert a polgári fejlődés első évtizedei nemcsak gazdasági és társadalmi, hanem kulturális téren is gyorsan differenciálják az igényeket: egyrészt megnő az olvasók száma, s az erre a növekvő létszámú rétegre számító lapalapító vállalkozók új meg új kísérletei által támasztott verseny tovább hat vissza az igényekre. így azután 1859 végén a nem politikai 26 magyar lap már orvosi, szépirodalmi, mezőgazdasági, közgazdasági stb. igényeket is kielégít mégpedig elég széles körben: legalább 40- 45 ezer előfizetővel. 1863-ban a magyar nyelvű sajtóban 6 vallási, 15 művészeti és divatlap, 4 tanügyi, 6 gazdasági, 4 orvosi, 1 zenei, 1 jogi szaklap mellett már 4 vicclapot is találunk; sajátosan a városi közönség helyi igényeire jellemzően fennáll ezenkívül egy hirdetési lap is. Jellemző, de érthető (és még nem egyértelműen a