Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

lásával, hogy a választás kerületenként történjék (ezer lakos választ egy képviselőt titkos szavazással), a tervezet láthatólag meg akarta őrizni az egyes kerületekre sajátosan jellemző társadalmi rétegek megfelelő képviseletét. Ez a törekvés visszatér abban a fejezetben is, mely — már a korábbi, Királyi Pál-féle javaslatnak megfelelően — a kerületnek is bizonyos önkormányzati szervezetet kíván adni. Terve szerint ui. az elöljárót és melléje egy 12 tagú bizottmányt is a lakosság választaná. Jellemző módon a javaslat a kerületi elöljáróságoknak ennek ellenére sem ad semmi más feladatot, mint a tanácsi és közgyűlési határozatok pontos végrehajtását, bizonyos kihágási bíráskodást és javaslattételi jogot. A törvényhatóság közjogi és közigazgatási hatáskörét a javaslat a többi törvényhatóságéhoz képest nem kívánja módosítani, vagyonkezelés tekintetében azonban a korábbinál s a többi törvényhatóságénál jóval nagyobb hatáskört igényel: a városnak vagyona feletti teljesen szabad rendelkezési jogát. A közgyűlésnek a javaslat szerint csupán a 25 ezer forinton felüli vagyon elidegenítésére, ill. ekkora kölcsön felvételére vonatkozó határozatához szükséges a belügyminiszter hozzájárulása. Hangsúlyozza végül a javaslat — s itt mintegy a Szentkirályi—Thaisz viszály tanulságai látszanak újból megjelenni , hogy a minisztérium a várossal vagy annak bármely szerv vei a kapcsolatot csak a közgyűlésen, a tanácson vagy a polgármesteren át tarthatja. Ugyanígy megszünteti a javaslat a különféle bizottságok operatív igazgatási tevékenységét: ezek csak a közgyűlés vagy a tanács megbízásából és csak véleményezési és javaslattételi hatáskörben járhatnak el. Jellemző, hogy a javaslat felett ezek után meginduló négy és fél hónapos vita ebből a nagy kérdéskomplexusból mindössze két kérdést látott kiemelendőnek: a tisztikar — a főpolgármestert kivéve - közvetett, tehát nem az eddigiekhez hasonlóan az összes választó, hanem a közgyűlés által történő és élethossziglanra szóló választásáét. Mindkét megoldás a nagyváros viszonyai között már szükségszerű volt: a több napig tartó választási procedúra aránylag jelentéktelen állásokra és személyekre is, éppúgy mint a tisztviselőket demoralizáló időnkénti újraválasztás, már anakronizmus volt egy siető és ügyeinek intézésében magasan kvalifikált stabil tisztviselőréteget igénylő társadalomban. Az ellentétek e problémák körül mégis kiélesedtek. A tanács álláspontja elfogadja, hogy a választások élethossziglanra szóljanak, de legalább első alkalommal ' mégis közválasztást javasol minden állásra; ezután a megürülőket valóban már csak a közgyűlés töltse be. Polgár Károly tanácsnok különvéleménye azonban teljesen a régi rendszer mellett köti le magát; a Szentkirályi elnöklete alatti Egyenlőségi Kör ugyanúgy, mint a Pesti Polgári Kör is viszont a közgyűlési, de nem az élethossziglani választással ért egyet. A közgyűlés azután e kérdésben mégiscsak Gerlóczy eredeti javaslatát fogadja el, és így is terjeszti azt március 17-én a belügyminiszter és az országgyűlés elé. Ekkorra azonban a kormány a törvényhatóságok általános rendezéséről szóló törvényjavaslat előkészítésének már utolsó stádiumában lévén, törvényjavaslatát (a későbbi 1870. évi 42. tc.-t) Pest javaslatát minden szempontból mellőzve terjesztette az országgyűlés elé. A hozzászólásra a városoknak is megküldött törvényjavaslatot ezután nem meglepő módon mindkét városban erős ellenszenv fogadta. Válaszfelterjesztésében mind Buda, mind Pest hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat kizárólag a megyék viszonyaira van szabva és a városi helyzetet nem ismeri. Pest közgyűlése rámutat arra, hogy a virilizmus, tehát a legnagyobb vagyon automatikus részeltetése a közgyűlés helyeinek felében — amit a törvényjavaslat a népképviseleti elv nagy sérelmére most bevezetni szándékozik — ,,az értelmiség rovására, a hullámzó természetű városi vagyon tulajdonosának érdem nélküli előjogot biztosít". Hangsúlyozza, hogy ha a városi képviselőtestületbe ilyen módon ,,a világ előtt »pénzeszsákkal« címzett kaszt illesztetnék be", ez a többségükben kisvagyonú választókat olyannyira radikalizálhatja, hogy ettől „legjobban a közügy szenvedne" ; vagy (ahogy Buda javaslata nyíltan meg is mondja) odavezethet, hogy mivel a felháborodott kisvagyonú választók a közgyűlés ,,a választás által betöltendő másik fele részéből megtorlásképpen egészen kizárják mind az értelmiség, mind a vagyonosságbírlalóit is, ekképp ezen intézkedés . . . egyenesen a legveszélyesebb bajnak, az ochlokráciának [póruralom] nyitna tág kaput". Pest megoldásképpen (mert a virilista elv elejtését józanul reménytelennek látja) a virilista helyek számának legalább a közgyűlési tagság negyedére való csökkentését javasolja. Buda a közgyűlés egészének választását kívánja továbbra is, de legalább az országgyűlési képviselő-választási cenzussal és azzal a Buda falusias és kisvárosias viszonyaira jellemző igénynyel, hogy legalább a választhatáshoz az írás-olvasás tudása kötelező legyen. A virilizmus elleni tiltakozások mindkét városban jól mutatják a polgárosodásban akkor eszmeileg élenjáró értelmiség erős részvételével (viszont olyan erősen polgárosodott rétegnek, mint a zsidóság, még kizárásával), döntően a céhes kézműiparosokból, ill. Budán hivatalnokokból és szőlőművelő polgárokból létrejött képviselő-testületek aggodalmait a kapitalizmus feltartóztathatatlan, nyersen a tőke hatalmán alapuló valóságával szemben — s az értelmiség és középpolgár (különben igen jól meglátott) félelmét az így előálló politikai polarizációtól: a kispolgárság radikalizálódásától s az így kialakuló konfliktusban saját pozíciójának teljes elvesztésétől. Pedig