Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

aránylag nagy hivatalnoki csoportokat fog össze, szigorúan hierarchikus rendben, mint egy-egy nagy gépezet csavarjait, melyben éppen a nagyszámú alul levőnek nincs is más funkciója, mint a vezetők és érdemi ügyintézők keze alá történő önállótlan dolgozás, az emelkedés minden nagyobb reménye nélkül — a magánhivatalnokság ennél ekkor is sokkal széttagoltabb, sokféle munkáltató között megosztott rétegében még az emelkedés több lehetősége lappang, a funkciók még nincsenek olyan sokrétűen szétválasztva és megmerevítve. A bankszakmában Lánczy Leó vagy Madarassy-Beck még 30 éven alul kap fontos pozíciókat, de még egy-egy gyári vagy kereskedelmi tisztviselő munkája is többrétű, inkább üzleti, és így érdemibb is, mint azt a közigazgatás hasonló rangú hivatalnokainál láthatjuk. A gazdasági életben az alkalmazott számára a kispolgárosodásnak, sőt az azontúli emelkedésnek s az önállósodásnak is talán megfelelően a kapitalizmus emelkedő szakaszának még több lehetősége van, mint az állam jellegének megfelelően — feudális előzményeinek nemcsak szervezeti, de sokban még társadalmi nyűgeit is átmentő közigazgatásban. Arról nem is beszélve, hogy a magánhivatalnoki pályák többségénél ekkor még annyira sincsenek kialakított képesítési szintek, mint a közigazgatásban — ami azután amellett, hogy ily módon eleve is más jellegű emberanyagot vonz, ezáltal is szélesebb rétegek előtt tárja fel az e pályákon elérhető kispolgárosodás kapuit. A köz- és magánalkalmazottak rétegének hierarchiájuknál részletesebb belső elemzésére csak Pest viszonylatában van módunk — s a magánalkalmazottak esetén itt is csak a 930 „egyéb hivatalnok" és 455 könyvelő vonatkozásában. így is érdekesen derül ki azonban, hogy a magyarországi születésűek aránya az állami hivatalnokok esetén csak 87, az egyéb hivatalnokok esetén 78, a könyvelőknél pedig éppenséggel csak 75 % — s ez az arány (az állami hivatalnokokat kivéve) 1867-ben sem volt rosszabb a hazaiak javára; 83, 79, 76 %. 1870-ben, de nyilván 1857-ben is már a nem hazaiak túlnyomó része osztrák tartományból, azon belül is elsősorban az abszolutizmus idején Cseh- és Morvaországból jött közigazgatási Bach-huszár vagy s főleg — vasúti, hajózási alkalmazott. A birodalmon kívülről viszont főleg Németországból jöttek a hivatalnokok; 1870-ben pl. a könyvelőknek 5 %-a volt németországi. Jellemző, hogy a 45 év alatti hazai és nem hazai születésű hivatalnokok aránya még mindhárom csoportban nagyjából azonos. Ha azonban már a 25 év alattiak rétegét nézzük, meglepődve látjuk, hogy megfelelően a társadalomban megindult folyamatnak, a külföldiekhez képest a hazaiak számaránya a közszolgálatban már kétszeres, s az egyéb hivatalnokságban is több mint másfélszeres; jellemző, hogy a különbség legkisebb a könyvelők esetén: itt a hazaiak 75 %-a 25 év alatti, de a külföldieknek is 42 %-a. Jól mutatja ez azt a körülményt, hogy míg az állami szolgálatban a társadalom rendelkezett megfelelő fiatal hazai utánpótlással — az elszegényedő vidéki nemesség jogvégzett fiataljaiból —, addig a legspeciálisabb ismereteket igénylő könyvelésben minden jelentős előrehaladása ellenére is még mindig nem tudta kielégíteni saját szükségletét: itt újonnan bevándorolt elemek beolvasztására volt szüksége. A kispolgárosodási folyamatot tehát korszakunk végére a kisipar, előbb a céhszervezet ellenállása, majd később a teljesen szabaddá tett verseny és a gyáripari cikkek növekvő konkurrenciája következtében egyre tökéletlenebbül tudta táplálni, s míg a kisiparos társadalmi helyzete így teljesen zavarossá vált, addig a kiskereskedelemben és a vendéglátóiparban, ahol a népességszám gyors növekedése, valamint az alkalmazotti és hivatalnoki pályákon, ahol a politikai, technikai és gazdasági fejlődés egyaránt jelentős haladása nagyszámú új állás lehetőségét teremtette meg, az emelkedés lehetőségei szélesen kitárultak — hogy nyomukban a városok kispolgársága a következő korszakra még tovább erősödjék.13 3. A PROLETARIÁTUS A pest-budai társadalomban azonban a tőkés nagyburzsoázia kialakulása és a városi kispol- ^o^fc & gárság számának megnövekedése mellett korszakunkban egy harmadik, mindkettőnél nagyobb napszámosok tömegeket érintő folyamat is zajlik: a városi proletariátus kialakulása fejlődésének új, immár egyértelműen a tőkés termelési viszonyok által meghatározott szakaszába lép. Ez mindenekelőtt mennyiségi növekedésben mutatkozik meg. Pest-Budán az 1857. évi mintegy 50 ezernyivel szemben 1870-re 95 ezerre növekszik azoknak száma, akik fizikai munkaerejük áruba bocsátásából élnek: a város teljes népességszámának növekedéséhez hasonlítva, ez az aránylagos növekedés még szembetűnőbbé válik. Kétségtelen, hogy e réteg a bérmunkás voltából származó közös jellegzetességeken túl korántsem homogén — de belső megoszlása elég nehezen állapítható meg. A korabeli hivatalos statisztikák amellett, hogy egymással is részben csak körülményesen hasonlíthatók össze, már maguknak a termelési viszonyoknak meghatározásánál is elég bizonytalan kategóriákat alkalmaznak és a munka jellegét (fizikai vagy szellemi) illetően sem mindig egyértelműek. Ráadásul Pest és (amikor egyáltalán vannak ilyenek) Buda adatainak csoportosítása is eltér egymástól. De ha