Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

75 — 76. Párizsi stílusú díszes gázlámpák a mai Bajcsy-Zsilinszky út reprezentatív kiépítésének idejéből (1871-1873) és Jankó János rajza: A gázlámpa gyújtogató ségessé az utcák alatt és a házfalakban: elérkezett az idő a nagyváros egész épületállományának gyors korszerűsítésére. A gázvilágítás Elsőnek a közvilágítás megújítása kezdődött el. Párizsban már 40, és Bécsben is mintegy 25 éves a gázvilágítás akkor, amikor (a 40-es évek közepének első, de elhúzódó és végül a forradalom miatt meg is hiúsult kezdeményezései után) 1855 tavaszán Pest város egy bécsi és trieszti tőkésekből álló társasággal szerződésre lép. Az igények a világítás modern megoldására, mint láttuk, ekkor már sürgetőek: ezzel magyarázható, hogy a város kellően át nem gondolt feltételek mellett hirtelenében 25 éves koncessziót ad a társaságnak, mégpedig nemcsak az utcai lámpákra és a város hivatalos épületeire, hanem a magánlakásokra is. A gázgyár ezután gyorsan felépül: első telepének emlékét a Légszesz utca neve és a Köztársaság téren ma is álló igazgatósági épület őrzi. 1856 karácsonyának előestéjén 838 gázláng gyullad ki a pesti belterület utcáin és középületeiben, 9148 pedig a bevezetés költségeitől vissza nem riadé), túlnyomórészt bel- és lipótvárosi polgárok házaiban, üzleteiben, irodáiban. Bár a gázra sok a panasz — már az első lángokat is némi kiábrándulás fogadja az úgy látszik, vakítóbb „fényárra" számító pestiek részéről —, 1860-ra nemcsak a közvilágítás lángjainak .száma nő 1644-re, hanem a ,,magánlángoké" is eléri a 14 ezret. Közben 1863-ban Buda és 1871-ben Óbuda is nekibátorodik: a gázt először a Lánchídra szerelt vezeték viszi át Budára, 1866-ra azonban már kész a budai gázgyár is a mai Mártírok útja és a Kisrókus utca sarkán, s a „magánlángok" száma a városegyesítés előestéjén már Budán is megközelíti a 7 ezret. Budapest megszületésekor így a három városban már évi 4 és fél millió köbméter gázt fogyasztó, közel 50 ezer gázláng kápráztatja el a csodálkozó vidéki látogatót. Mert Magyarországon ekkor még csak öt más városban vezették be a gázvilágítást. Vízvezeték és A vízmű és a csatlakozó vízvezetéki hálózat megteremtése a gázvilágítás bevezetésénél is foncsatornázás tosabb. Ebben Buda volt a kezdeményező, ahol a Várnegyed vízellátását már régóta a Svábhegyről, a mai Szabadság-hegyről csöveken vezetett forrásvíz biztosította. Később a Lánchídfő melletti járgányos v'znyomószerkezet is juttatott vizet a Várba; ezt 1856-ban az ugyancsak Clark Ádám által tervezett kis gőzüzemű vízmű váltotta fel. Ez a gép mintegy napi 2 ezer köbméter szűrőberendezéssel tisztított Duna-vizet nyomott fel és osztott szét a Vár nyolc közkútjába. Innen hordókkal lehetett a vizet elszállítani, a házak közül ugyanis csak 38 épület volt közvetlenül rákapcsolva a vezetékre. Pesten a helyzet nehezebb volt: itt csak a Duna vizére lehetett számítani. Különböző vállalkozók részéről 1857-től kezdve több terv született vízvezeték létesítésére, mígnem 1867-ben a tanács a vízműnek a város saját kezelésében történő megépítését határozta el. A munkát V. H. Lindley angol mérnökre bízták, aki Németországban ekkor már több modern nagyvárosi vízművet épített. Lindley Pesten egy Duna-parti szivattyú- és szűrőtelep építését javasolja; innen a vizet egy a kőbányai dombokon létesítendő gyűjtőmedencóbe kell felnyomni, és vezetékeken szétosztani. A város egyelőre ideiglenes vízművet épít, kutakat fúrat a mai Országház helyén, ezekből a parti kavicsrétegen át természetesen szűrt, illetve szükség esetén a Dunából közvetlenül nyert szüretien vizet gőzgép nyomja szét a csatlakozó hálózat egyelőre 600 méteres fővezetékébe. Az erre rákapcsolt, mintegy 60 km hosszú elosztóvezeték már 1868 decemberében 127 utcát és teret látott el vízzel. A városegyesítésig ezt a vízműt fejlesztik tovább: újabb kutakat építenek, és megépítik az óriási kőbányai víztárolókat a hozzájuk vezető fővezetékkel. Egy-