Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

Az átlagépíttetők — háziurak vagy kereskedők igényei persze nemcsak esztétikai, hanem nyilván anyagi okokból is változnak. Házaik, üzleteik jobb jövedelmezőségét remélik elérni a divatos, újszerű homlokzattal, a díszesebb ablakkeretekkel, lépcsőházakkal, új portálokkal, nagyra táguló kirakatokkal: mindazzal, aminek megvalósítására már a romantika is, de még inkább a neoreneszánsz stílus bőséges lehetőségeket kínál. Ez az új házakba költöző vagy a bevásárló polgári-kispolgári közönség ízlésváltozására is utal: már másnak, hangsúlyozottan újnak, a régitől elütőnek kívánja látni lakóhelyét. Az új, díszesebb stílus alkalmazásával járó, sokszor jelentős többletköltségek - van olyan háromemeletes ház, melynek alig 30 méteres homlokzatán 7 8 ezer forint értékű, egy kisebb földszintes ház építési költségeivel felérő gipszdíszítés halmozódik — így nagyon is indokoltak: elősegítik a bérházépítésbe beleölt tőkék gyorsabb megtérülését. A nagy lendületű építkezés ugyanis — tekintetbe véve az építőanyag-árak és munkabérek éppen ekkor erős emelkedését is — rengeteg pénzbe kerül, hatalmas tőkéket mozgósít. Egyedül Pest új építkezései 1872-ben, egyetlen év alatt mintegy 14 millió forintot igényeltek. Ebből a Terézvárosra és a Józsefvárosra 3 —3,5 millió, a Belvárosra és a Lipótvárosra 2 — 2,3 millió forint jutott, jeléül annak, hogy a lassan már telítődő, teljesen beépülő városmagból megindul a kitörés a két legközelebbi külső kerület irányába. Az építkezés négyszögölenkénti költségei a Lipótvárosban voltak a legdrágábbak, ahol elsősorban a hatalmas, sokemeletes, az alapterületet így sokszorosan kihasználni képes bérházak épültek; a külsőbb városrészek jórészt még inkább földszintes, legfeljebb egyemeletes házainak egy négyszögölre számított építési költségei jóval csekélyebbek. Az építkezés ilyen nagy lendületét és a reprezentáció ilyen erős igényét mindennél jobban indokolják a házak más kapcsolatban már említett roppant bérjövedelmei. 1870-ben - a házbéradóból következtethetően Pest épületei mintegy 13 és fél millió forintot jövedelmeztek tulajdonosaiknak; ez az összeg három év múlva beleszámítva az időközben elkészült épületek bérét is — már 17 millió forintra nő. A mai Apáczai Csere János utcában máig álló hatalmas Thonet-udvarnak, melyet a híres hajlítottbútor-gyárosok építtetnek, 106 ezer forint az évi jovevedelme: hatalmas uradalmak jövedelmével felérő összeg; a szemközti sarkon az ugyancsak ma is álló Wurm-udvar évi jövedelme eléri a 70 ezer forintot. Ezek az összegek egy egyre szűkülő társadalmi réteg pénzesládáiba folynak. 1873-ban Pest mintegy ezer legnagyobb adófizetőjének kezén van a város házállományának negyed része, s övék az összes házbérjövedelemnek mintegy 40 százaléka. A házbérjövedelem ilyen növekedése persze nem csupán a házak számának emelkedéséből áll elő: legalább ennyi része van benne a háziurak állandó és a jövedelmet megsokszorozó lak-66. Pesti nagypolgárok bérpalotái: Gottgeb Antal építész koraeklektikus épületei. Balról jobbra: a Türschház a mai Engels téren, az egykori Manno-ház a Váci utca és Régiposta utca sarkán, Gottgeb saját háza a mai Somogyi Béla utcában, az egykori Heinrich-ház (később Bristol majd Carlton Szálloda) a mai Belgrád rakparton, a Weisz-ház a Kecskeméti utcában és az egykori Stein-ház (később Ritz, végül Dunapalota Szálloda) a mai Belgrád rakparton m