Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

59. Az Alter-fétu divatház belseje 1863-ban. Röhn Alajos litográfiája kicsinyben is árusító szaküzletek kezdődő kialakulását fogja elősegíteni — másrészt (elsősorban a szegény ember mindennapi használati tárgyainak, élelmiszerének vonatkozásában) a kis, szegényes vegyeskereskedések és szatócsüzletek számának gyors bővülését, azokét a kategóriákét, melyeknek jogait és kötelességeit az 1851. évi, már sokszor idézett ipari és kereskedelmi rendtartás rögzítette. A régi vásári formák a testvérvárosokban most kezdenek már visszavonhatatlanul visszaszorulni a piacokra (esetleg a külterületekre), ahol ha már elsősorban csak a termelők által közvetlenül eladott élelmiszereknek és (egyre csökkenő mértékben) a falusi háziipar egyes sajátos cikkeinek vonatkozásában még sokáig fenn is fognak maradni. Egészében azonban korszakunk ilyen szempontból a már városias, telepített kiskereskedelem nagyarányú kibontakozásának kora: olyan folyamaténak, mely ekkor még korántsem zárult le. A kiskereskedelem mennyiségi növekedését alapjában csak a kereskedelem fejlődését általában mutató adatokon tudjuk lemérni ha ezek az adatok nem is mindig azonos léptékűek vagy azonos tartalmúak, s bennük a kifejezetten kiskereskedelmi adatok nem is különíthetők el pontosan. Különféle, sokban végig feltételezésekre alapozott vizsgálatok eredményeképpen (mivel forrásaink sem a kis- és nagykereskedőket nem különítik el, sem a kereskedelem önállóit és munkavállalóit nem teszik egyértelműen megkülönböztethetővé) a kiskereskedők legvalószínűbb létszámának 1870-re Pesten egy 3300, Budán (1874-ből visszakövetkeztetve) egy 700 körüli szám látszik. Lényegében a családi kisegítővel, családtaggal vagy házi cseléddel esetleg de már inkább csak alkalmilag — napszámossal is dolgoztató kiskereskedő típusa ez. Összevetve az 1850. évi, ugyancsak nehezen értelmezhető adattal, korszakunk mintegy negyed évszázada alatt a kiskereskedők száma még így is legalább megháromszorozódott; összehasonlítva a kézműiparosok számának alakulásával, a számadat önmagában is jellemző. Még akkor is, ha joggal feltételezzük, hogy a települt kereskedők jelentős része már korábban is meglévő, de akkor más formában jelentkezett funkciókat visz tovább. A jövedelmi adó Pesten a hetvenes évek elején gondosan elemzett és rendszeresen publikált statisztikája némi segítséget ad ezeknek az általános kategóriáknak legalább korszakunk legvégén végrehajtható szétbontásához, és annak megállapításához, hogy a kiskereskedelem milyen formákban működött és ilyen növekedése mögött elsősorban milyen igények állottak. Nos, 1872-ben a statisztikában „egyéb" cím alá foglalt 1235 pesti kereskedő között 632 szatócsot és