Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

állandóan növekszik: általában 33 %-ról40 %-ra. Eredményeiket a legnagyobb vidéki intézetek sem tudják megközelíteni. A Gründerzeit első nagy fellendülésének idejére így a pesti hitelintézetek nemcsak hogy igen jelentősen megnövelik vagyonukat, hanem megerősítik döntő befolyásukat az egész magyarországi hitelpiacon is, mégpedig erős versenyben az osztrák hitelintézetekkel. Olyan körülmény ez, melynek jelentősége a városok országos gazdasági központtá válásának folyamatában nem lekicsinyelhető. Abban a folyamatban, melynek során a hazai gazdasági élet vérkeringésébe ismét megfelelő mennyiségű pénz került be, a döntő szerepet kétségtelenül Pest-Buda mint országos hitelügyi központ játszotta. Ezt a szerepet még csak tovább erősíti ha már jóval kevésbé észlelhető módon is — a pest-budai magánbankházak és magán pénzváltó irodák aránylag nagy és egyre növekvő száma is. 1857-ben a népszámlálás 17 önálló, pénzzel és hitellel kereskedő személyt mutat ki, 1872-re, a városegyesítés előestéjére a pesti adólajstrom már 29 egyéni bankházat és váltóüzletet vesz számba — ezenkívül 31 pénzüzért. A bankok között olyan nagy múltú vállalkozásokat találunk, mint a még a reformkorban létrejött Malvieux-féle bankházat: a későbbi Leszámítoló Bank bázisát, a Hecht-féle banküzletet vagy a Wahrmann-féle bankházat. Vannak olyanok is, melyeknek tulajdonosai vezető szerepet játszanak a részvénytársasági bankokban is: pl. Weiss B. F., aki a Kereskedelmi Bank egyik tevékeny irányítója is. Jelentős részük azonban egyelőre őrzi különállását, és — úgy látszik inkább a többi hasonló magánbank és terménykereskedő felé keres kapcsolatokat. Az üzlet természeténél fogva erőteljesen foglalkoznak hitelnyújtással a nagy pest-budai terménykereskedő cégek is. Nem véletlen, hogy a városegyesítés évének pesti címjegyzékében a nagy terménykereskedők neve rendszeresen felbukkan a pénzváltóüzletek és a magánbankházak csoportjában is. A rajtuk keresztül lebonyolódó hitelezés mértékéről kevéssé vannak adataink, pedig ennek feltárása nemcsak a fővárosi, de az egész hazai kapitalizmus történetének egyik legérdekesebb kutatási feladata lehetne. Kérdés persze, hogy ügyleteiknek hányadrésze torkollott bele végül is a nyilvános számadásra kötelezett hitelintézetek hagyományos üzletágainak forgalmába. A jórészt magánbankházakkal összeolvadt nagy termény kereskedések kezén ilyen módon egyelőre szinte megfoghatatlanul felhalmozódó, nyilván nem jelentéktelen tőke azonban a hatvanas évek elejétől, a Gründerzeit sodrában már jórészt közvetlenül, és nem, vagy legalábbis nem csak a bankokon keresztül fogja megtalálni sajátos, a város fejlődését talán legerősebben alakítani képes befektetési területeit. Hitelintézetekben, kereskedelemben és magánosoknál: bankok és nagykereskedők pénzszekrényeiben, magánosok pénzesládáiban (nem véletlen, hogy Pesten ezekben az években válik jól jövedelmező iparággá a páncélszekrények készítése) egyaránt, összeségükben hazai viszonylatban már igen jelentős felhalmozott tőkék várják a befektetés lehetőségeit. Egyenként e tőkék persze nem elégségesek (eddig sem voltak azok) nagyszabású és valóban rentábilis, a befektetést gyorsan visszatéríteni képes vállalkozások finanszírozására. Most azonban nemcsak lehetőségek nyílnak meg, hanem megjelennek — mégpedig nagy tőkékkel hátuk mögött — azok az intézmények is, melyek a Magyarországon eddig csak kevésszer alkalmazott részvénytársasági formákat merészen alkalmazva, azok keretei közé bevonva a kisebb tőkéseket is, képesek lesznek e szétforgácsolt tőkéket egyszerre nagy és dúsan jövedelmező vagy legalábbis ezt ígérő célok megvalósítására egybefogva mozgósítani. A bankok ezek az intézmények; s az 1867 utáni évek Magyarországon a banküzlet hallatlan gyors kibontakozásának korát is jelentik. A Gründerzeit A gazdasági élet már a hatvanas évek elejével alaposan észlelhető és teljes erővel 1867-tel sodrában meginduló fellendülése persze nem sajátosan hazai és mint ilyen csupán a kiegyezéssel magyarázható jelenség. Sokkal inkább annak az általános európai fellendülési periódusnak része, mely 1860-ban az angol—francia kereskedelmi és vámszerződés nyomán, az abban képviselt szabadkereskedelmi felfogás gyors érvényesülésével indult meg teljes szélességében — és éppen 1866 67-re bontakozott ki. A Monarchia esetén hatását az 1866. évi rövid háború során a megelőző deflációs politikát felváltani kényszerült, óriásira nőtt bankjegyforgalom csak tovább erősítette. Magyarországon a fellendülés elsősorban a hiteléletben jelentkezett, mégpedig a külföldi banktőke nagyobb behatolásával, és ennek során a felhalmozott kistőkéknek a bankok által történő mozgósításával a rész vényügy, az eddig elsősorban egyéni tőkekoncentráció társas formájának elterjedésével járt együtt. Ugyanakkor nem lehet letagadni a kiegyezés jelentőségét sem abban, hogy feloldva a megelőző politikai válságot, olyan konszolidációt hozott létre, mely egyrészt a befektetéseket kereső külföldi tőke számára Magyarországot is számba jöhető területté tette, másrészt az előző másfél évtized során, ha lassan és nehezen is, de elsősorban a kereskedelem fellendülésével mégiscsak felhalmozódott belső tőkéket is megnyugtatta, és előcsalogatta a megnyíló lehetőségek kihasználására. Európai konjunktúra és a belpolitikai stabilizálódás egyidejű következméiiyeképpen így 1867-re Magyarország is teljes erővel bekapcsolódik az Európát elárasztó fellendülésbe, és egyre inkább a velejáró spekulációba is. Megfelelően az e