Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873
melynek egyik kifejezett fő célja a hitelezői védegylet megteremtése lesz majd cél, melyet megvalósítani egyelőre még nem sikerül. Az egyesítés előtt álló főváros kézműáru-kereskedelmo így, ha a nemzeti piacon vezető pozícióját végül is megtartotta, a termékkereskedőkhöz képest jelentőségben és stabilitásban meggyengült. A városok kereskedelmének ilyen súlypontváltozását jól fogja mutatni annak, az elsősorban pesti kézműáru-kereskedelem érdekei által meghatározva induló kísérletnek a sorsa, mely Pesten külföldi tranzitáruk elsősorban kézműáruk számára vámmentes szabadraktár felállítását célozta. Az elképzelés, melynek alapgondolatát a délnémet, elsősorban lipcsei kereskedelem balkáni kapcsolataiban érezhetővé vált és feltűnő hanyatlás adta, az volt, hogy az áruk számára az elszállításig, illetve eladásig biztosított vámmentesség révén, Lipcse utódaként, Pesten válhat lehetővé a Balkán felé irányuló kézműáru-kereskedelem összpontosítása. A kereskedők elsősorban a balkáni piac szempontjaira és az iparcikk-export lehetőségeire hivatkoztak, ám a bécsi intéző körök — hagyományos rövidlátásukon túlmenően a krími háború nyomán az angol és francia kereskedelem megerősödő balkáni befolyásával szemben Pest versenyét már nyilván esélytelennek látták ahhoz, hogy ezzel részint az osztrák gyáraknak a magyar piacon való versenyképességét, részint pedig a vidéki kézműáru-kereskedelem körül bontakozó kis egzisztenciák kialakulását kockáztassák. Hiszen a közraktárak ilyen kedvezmények mellett a pestieknek szinte monopolista árszabályozó helyzetet biztosítottak volna a hazai piacon az áruelosztásban. Az állandó huzavona, a szükséges vámkedvezmények megtagadása végül a közraktár-kérdést függőben hagyva viszi át a városegyesítés utáni évekbe, mikor az — a fővárosi kereskedelem már korszakunkban megváltozott profiljának megfelelően elsősorban szemestermények raktárának formájában, a terménykereskedelem érdekeit szolgálva fog megvalósulni. A kereskedelem ilyen nagyarányú kibontakozását nyomon követi a kereskedelem modern érdekképviseleti és bizonyos területeken önkormányzati szerveinek megteremtése is. Az első kezdemény ismét a kormánytól indul ki, mely 1851. március 18-án, közvetlenül az új ipari szabályozás megjelenése után kibocsátotta a kereskedelmi és iparkamarák felállítása tárgyában kelt legfelsőbb elhatározást is, azzal a céllal, hogy ezek által is elősegíttessék a birodalomnak a közbenső vámsorompók megszüntetésével kialakítani kezdett gazdasági egysége. A kamarákat rendelet mint egy-egy a minisztérium előterjesztésére az uralkodó által meghatározott terület kereskedelmi és "ipari érdekeinek kizárólagos képviseleti szervét állítja fel: feladatuk A kereskedelem intézményeinek modernizálása egy-egy kamarai kerület felel meg. A Pest-Budán alakuló kamara területe Pest, Fejér, Esztergom, Nógrád, Heves megyék területére és a Jászságra terjed ki központjában Pesttel - : az ország gazdaságilag kétségtelenül legjelentősebb területrésze ez. A kamarai tanács a Budán és Pesten legalább 5, vidéken 3, illetve 2 forintnyi egyenes adót fizető, legalább öt éve önálló bejegyzett cégű kereskedők és iparengedéllyel rendelkező iparosok, illetve a részvénytársaságok és bányatársulatok vezetői által négy évre választott 30 tanácsosból és fele annyi póttagból áll: 2/3 részben a kereskedelem, a többiben az ipar részéről. A választhatóság előfeltétele kereskedőknél legalább 40, iparosoknál legalább 20 forintnyi évi adó. A rendelet azonban felhatalmazta a a kereskedelemügyi minisztériumot a választási jog feltételeinek egyes kamaráknál olyan megváltoztatására, mely lehetővé teszi a nagyobb vagyon fokozott képviseletét. Ennek alapján pl. a pesti kamaránál a választókat (1853-ban a pesti Kereskedelmi és Iparkamara területén 8 ezernél több illetékköteles kereskedő, ill. iparos működött utóbbiakból 144 grémiumban 3445 Pesten és 82 grémiumban 1158 Budán) a vagyoni viszonyok szerint három kúriában szervezik, melyek egyenlő számú tagot küldenek; világos, hogy így a csekély számú nagykereskedő és nagyiparos a kisiparos és kiskereskedő tömegekkel szemben hatalmas előnybe jut. Működési költségeit a kamara a választókra kivetett és közadó módjára behajtható illetékekből fedezi. A Kamara minden, kétségtelenül jelentős közgazdasági tevékenysége mellett is, melyet persze elsősorban a pesti kereskedelem szempontjaiból nézve fejtett ki, mint érdekképviseleti szerv mindvégig megmaradt egyrészt a kereskedelmi minisztérium végrehajtó közegének számos hasznos, de népszerűtlen intézkedésben másrészt (már csak a kuriális választási rendszer folytán is) a pesti nagykereskedők orgánumának. A vidéki kisiparost vagy kiskereskedőt nem sok szál fűzte hozzá, kivált az akkor még a céhekben védekező kisipart, mellyel szemben a részben az után a hanhatósága már el sem akarja ismerni tevékenységét: megtagadja hivatalos helyiségei bérének fizetését, és azt, hogy a helybeli iparosoktól a kamarai járulékot adó módjára hajtsa be. A kamarák helyzete csak az 1868. évi VI. tc.-vel történő törvényes szabályozás után fog megszilárdulni:
