Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

Duna-ág teljes eliszaposodása, ugyanakkor, 1855-re, vasúti összeköttetése Béccsel, s ezáltal Európa egyre több és szinte korlátlan felvevőképességű gabonapiacával. ADél-Alföld termelőivel kialakított régi kapcsolataik, nagy saját — igaz, lóvontatású — hajóparkjuk s a városban levő rengeteg raktár segítségén túl, bécsi és egyre táguló nyugati piacuk folytán a győri kereskedők tőkével is bírták a versenyt (a Creditanstalt például nagyobb előlegeket adott a győri és mosoni gabonára, mint a pestire). A pestieket sokáig ki is tudták szorítani a Délvidék nagy folyóparti gabonapiacairól, szerényebb, Pesthez közelebb fekvő dunai empóriumokra kényszerítve őket. Érthető, ha városuk dunai forgalmának ilyen háttérbe szorulására kétségbeesnek a pesti terménykereskedők. ,,Az a veszély fenyeget, hogy a pesti gabonakereskedelem kénytelen lesz elhagyni helyét" — panaszkodnak. Nem is csoda: a vasúti szállítási díjtételek különbözősége folytán ,,minden kereskedő embernek hasznosabb és alkalmasabb kell legyen Pestet otthagyni és termékeit közvetlenül Győrbe szállítani" - írja rezignáltán 1857-ben a pesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése. p A főváros terménykereskedelmét az ötvenes évek végének e kritikus periódusán a vasúthálózat további kiépülése és fővonalainak továbbra is Pesten történő összefutása segítette f át. A vasutak egyrészt megnyitották a kereskedelem számára az Alföld, különösen a Tiszántúl hatalmas és eddig szállításilag nehezen elérhető gabonatermő területeit, másrészt — és a hegemónia szempontjából ez volt a döntő — a Buda -Kanizsa—Trieszt vasútvonal megépültével lehetővé tették a gabonának a Győrön és Bécsen át vezető dunai útnál jóval rövidebb vonalon történő szállítását Trieszt felé. A hatvanas évek elején a vasúton érkező alföldi terményeknek ; már egyre jelentősebb része nemcsak azért áll meg Pesten, hogy itt rakják át gőzhajókra melyeknek rohamos megszaporodása immár lehetővé teszi a közvetlen bécsi, sőt a Dunán azon felül is menő tömeges áruszállítást, a győri átrakás kényszere nélkül —, hanem azért is, hogy rakott szekereken átdübörögjön a város zsúfolt utcáin, a Lánchíd meredek deszkapallóin és a visszhangzó Alagúton a Triesztig nyúló Délivasút pályaudvara felé. S itt, Pesten rakodnak ki már azok a szállítmányok is, melyek korábban ezt a trieszti utat a Győr—Bécs vonalon sokkal drágábban kényszerültek megtenni. Ugyanígy a Délvidékről a keleti-tengeri kikötők felé irányuló gabonát szállító hajók is már itt rakják át terhüket vasúti vagonokba: ezt könnyíti meg roppant méretekben a DGT-nek a Lánchíd-fő körül kiépülő kikötője. Mindkét esetben egyre inkább a pesti kereskedő jut szóhoz: a távolsági szállításnak ezek a pesti megszakítás mellett is gazdaságosnak bizonyuló új formái már őt támogatják. Győr hanyatlását emellett az is sietteti, hogy a Sziszeket 1862-től Zágrábon át Trieszttel összekötő vasútvonal kiépítésével a Délvidéknek, Győr fő terménybázisának gabonája Sziszekig a Száván vagy Barcsig a Dráván hajózva, ugyancsak feleslegesnek érezhette a győri kerülőt, míg Pestet ezért a veszteségért az alföldi gabonaszállítmányok bőven kárpótolták. 1868-ra — szemben Pest-Budával — Győr gabonakereskedelme így már elveszti vezető szerepét, s ha nagy forgalmú tranzitállomásnak még sokáig megmarad is, a gabonakereskedelem maga azonban úgy mint minden más kereskedelmi ágazat is, központját Pestre fogja áttenni. 1870-ben Pestre már öszszesen 21 millió 150 ezer mázsa áru érkezik, és 12 millió 525 ezer kerül elszállításra; érkezés és elszállítás 1871-re 25, illetve 13,5, 1872-re 26, illetve 12,5 millió mázsát fog kitenni: összesen 1870-ben 33, illetve 1871 és 1872-ben egyaránt 38 millió mázsát. Az érkezett árumennyiség kétharmad részét három árunem teszi ki: a tüzelőanyag (1870-ben 5 millió mázsa), a „kerti és mezei termény" (7 millió 775 ezer mázsa), valamint a fémáru (1 millió 400 ezer mázsa). Az elszállított, 1870-ben 12 millió 525 ezer mázsányi áru között a „kerti és mezei termények" már csak 2 millió 350 ezer mázsával szerepelnek; igen nagy viszont az élelmiszerek (tehát a már feldolgozott anyag) mennyisége: 4 millió 790 ezer mázsa. Az elszállított mennyiség egyre nagyobb hányada a birodalmon kívüli exportra megy: 1872-ben a magyar termények 400 mintával képviselve már megjelennek a londoni világkiállításon is, és a hiányos propaganda ellenére 92 érmet, további 83 dicsérő oklevelet szereznek meg. Ekkorra a magyar gabona, elsősorban a pesti kereskedők közvetítésével, már Angliáig is eljut, részben Stettinen, részben Hamburgon át; Olasz-, Cseh-, Szász-, Bajorország és Svájc is magyar gabonát vásárol, főleg búzát; a németek és a hollandok amellett még repcét is, a bajorok árpát — Angliába is az árpa megy. Ennek az egyre növekvő gabonaexportnak már 1865- 68-ban is egyharmad, illetve egynegyed részét a pesti kereskedelem közvetíti. Erejére és teljesítőképességére jellemző, hogy 1868-ban a pesti terménykereskedők egy berlini spekulációba betársulva, hat hét alatt 2 millió mázsa gabonát képesek kiszállítani: ebből egyetlen cég félmillió mázsát exportál — s még 1872-ben is (pedig a pesti gabonapiac ekkor súlyos átmeneti válságban van) négy hét alatt a pesti terménykereskedelem 600 ezer mázsa kukoricát képes Angliába szállítani. A külföld igényeinek megfelelően, egyre kulturáltabb szállítási formákkal: a gabonaneműek egyre nagyobb hányada már nem egyszerűen a hajóba vagy vagonba ömlesztve, hanem zsákokban kerül a vásárlókhoz.