Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

nagykereskedelemmel szemben sincs sok megkötés, de itt már mégis megkövetelik a legalább hatéves segédi gyakorlatot, a cég bejegyzését, a szabályszerű könyvvitelt és legalább 30 ezer forint alaptőkét. Viszont az ilyen nagykereskedő ha csak nagyban is, de - mindennemű áruval szabadon kereskedhet; folytathat bizományosi, szállítmányozási és váltóüzletet, sőt láthatólag elősegítendő a kereskedelmi tőke iparivá válását, gyári üzemet is bírhat. Az ipari vonatkozásban a nagykereskedésnek megfelelő szintű, gyárinak minősülő üzem ugyancsak mindenféle kedvezményben részesül, mind munkások alkalmaztatását, mind termelési profilját, mind termékeinek értékesítését illetőleg. r A nagyipar és a nagykereskedelem mozgásszabadságának az abszolutizmus uralkodó osztálya számára elsősorban gazdasági jellegű s így nagyvonalúan is kezelt kérdéskomplexusával szemben a kisipar és kiskereskedelem már széles, az abszolutizmusnak egész társadalmi bázisára kiható problémái az Utasításban rendkívül részletes, aprólékos szabályozást nyernek. A kiskereskedők a nagykereskedőkre vonatkozó képesítési, cégjegyzési, könyvvezetési szabályok alá vétetnek, s a kereskedelem helye szerint, nagyobb városokban különböző profilú osztályokba sorolvák: az átlépés egyikből a másikba csak hatósági engedély alapján lehetséges. Az osztályának és profiljának megfelelő árut a kiskereskedő nagyban is árusíthatja, emellett ezzel bizományi és szállítmányozási üzletet is folytathat. E ponton a rendelet a valamivel már bíró vagyonos középpolgár helyzetét kívánja megerősíteni. A vegyeskereskedők kisebb, nem differenciált kereskedelmű helységekben több osztályba tartozó árut is tarthatnak, nagyban azonban már egyik árucikkel sem kereskedhetnek, jóllehet a kereskedőkre előírt szakmai képesítéssel még rendelkezniük kell, és ha akarják: cégüket bejegyeztethetik. A kalmárok ezzel szemben nagyban már nem kereskedhetnek, cégüket be nem jegyeztethetik; viszont számukra már a segéd-és tanulóévek igazolása sem szükséges. A hierarchia legalján a szatócs áll: kicsinyben árulhat élelmiszert és egyes apró iparcikkeket; erre engedélyt elsősorban helyi illetőségű szegényeknek vagy önhibájukon kívül tönkrement elemeknek kell adni. A rendelet más vonatkozásokban is éles határt húz a nagy- és kiskereskedők között. Számukra külön-külön kereskedelmi testületek alakítását rendeli el — ám ekkor szüntetik meg Pest-Budán a külön izraelita kereskedelmi testületet is, hivatkozva arra, hogy miután az iparjogosítványok kiadásánál a vallási korlátozásokat eltörölték, fennmaradásuk szükségtelen. Jellemző azonban, hogy míg a nagykereskedők testülete számára az Utasítás csak a szervezeti kérdéseket szabályozta, s azokat is egész nagyvonalúan, és lényegében a kiváltságos nagykereskedelmi testületek eddigi szabályai szerint (csupán annyi különbséggel, hogy a megfelelő alaptőkéjű kereskedőt ezek után a testületnek be kellett kebeleznie), addig a kiskereskedelmi testületek ügyét részletesebben szabályozza egy 1853 júniusában megjelent minta-alapszabályban. Ez is főleg szervezeti kérdéseket tárgyal, de elsősorban a tagok közötti fegyelem és rend fenntartását, továbbá a betegek és szegények ápolási s eltartási kérdéseit. Különösen jellemző azonban az abszolutizmus koncepciójára, hogy az Utasítás mindkét kereskedelmi testületnél megszünteti azt a korábbi gyakorlatot, mely szerint az adóhatóság a kereskedők adóját a testület egészére vetette ki, és annak felosztása a testület belügye maradt. A testületek ettől kezdve az egyes kereskedők adóbevallásait már csak gyűjtik és ellenőrzik egészen 1869-ig, mikor majd ez is megszűnik. Fenntartja viszont az Utasítás az 1840. évi XVI. tc. szabályait a kereskedelmi segédszemélyzet vonatkozásában: a testület elöljáróira bízza főnök és segéd viszályának lehető békés kiegyenlítését; ha ez nem megy, választott bíróság ítélkezzék. A rendelet a gyakornok (és a már csak a kiskereskedelemben előforduló inas) legalacsonyabb életkorát a betöltött 14. évben, tanulási idejét három hónap próbaidő beszámításával gyakornoknál (aki önmagát ruházza) három, másnál (akit főnöke ruház) négy, legfeljebb öt évben állapítja meg. A ruházás szerinti megkülönböztetés valójában mély társadalmi megkülönböztetést takar: azoknak a kereskedelmi gyakornokoknak a számára, akiknek megélhetése gyakornoki idejük alatt biztosítva van, tehát nyilván működő cégek örökösei, ilyen módon könnyíti meg a megfelelő képzettség elérését — természetesen a feltörekvő szegény elemek rovására. Az áru- A nagykereskedelem lehetőségei valóban gyorsan megnövekednek. A már bemutatott uuSdon, forgalom meg- ha még hézagosan és tökéletlenül is, de már Pest-Budán központosult, s a szállítási eszközök növekedése és technikai fejlődése folytán immár a tömeges áruszállítást is lehetővé tevő közlekedési hálózat össze etoi egy

re

bővülő csatornáin

át most megindul és egyre nagyobb tömegben árad az áru az ország és a birodalom különböző piacai között: elsősorban a hálózat hazai központjának, Pestnek áruforgalmát növelve hatalmasra. E forgalom, mely az ötvenes évek elején még Pestnek a reformkorból ismert négy nagy vásárán összpontosult, a városegyesítés idejére éppen a közlekedési centralizáció alapjain már folyamatossá válik, elsorvasztja ezeket a meghatározott időhöz kötött vásárokat. A nagykereskedelem profilja korszakunkon át már végig változatlan marad: az 1854-ben Pesten felállított hites kereskedelmi alkusz testület 150 tervezett tagjából 40 a termény (gabona), 30 a gyapjú, 10 az olaj, repce és egyéb magvak, 6 a szesz, 10 a bor, 10 a ken-