Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

szükségessé. Az új szervezet is nagyjából meghagyta a megyéket, élükön a kormánybiztos megy efőnökkel; több megyét egy-egy polgári kerület fogott össze, melyet a kerületi főispán címet viselő kerületi főbiztos vezetett; a polgári kerületeket (Erdély és a Vajdaság nélkül) végül is öt katonai kerület fogta össze: élükön katonai parancsnokkal és mellettük a polgári ügyek ellátására miniszteri biztosokkal. A szervezet csúcsán továbbra is a főparancsnok, 1850. június 8-ig Haynau áll, s mellette a minisztertanács alá rendelt polgári biztos, ekkor Geringer. A két város ebben a szervezetben a pest-budai katonai kerületbe tartozott (parancsnoka Macchio tábornok) ; miniszteri biztosságát csak aránylag későn, 1850 elején szervezték meg, addig Szent-Ivány mint kerületi főbiztos vitte az ügyeket. Ő azonban ekkor nem értve egyet a reformokkal — lemondott; utódjává, miniszteri biztossá február 8-án Kollert nevezik ki, és csakhamar rábízzák a pesti polgári kerület közvetlen vezetését is. A kerület székhelye Pest, és a testvérvárosokat magában foglaló pesti és az egri polgári kerületeket fogja össze. A konszolidáció előrehaladtával, 1850-re azonban már szükségessé vált a katonai és polgári kormányzat szétválasztása és egyúttal az igen bonyolultan, négyfokúra szervezett eddigi hierarchia egyszerűsítése is. Az 1850. szeptember 13-án kiadott belügyminiszteri rendelet meghagyta az öt kerületet, élükre a kerületi főispánokat állította, s közvetlen ezek alá rendelte az egyes forgalmi, nemzetiségi szempontok szerint területileg helyenként átalakított régi megyéket. A katonai igazgatástól a polgári most formailag függetlenült, de a szoros együttműködést katonai és polgári szervek között továbbra is előírták. Az egész, immár csak háromfokú szervezet csúcsán a helytartó állt: 1850 márciusáig ideiglenes helytartóként Geringer, ettől kezdve - jeléül a Magyar Koronatartomány jelentőségének — Albrecht főherceg tábornagy, a császár unokabátyja, aki a katonai és polgári szervek együttműködésének legfőbb biztosítókaként egyúttal az ország katonai főparancsnoka is. Míg azonban a korábbi szervezések még csak többé-kevésbé bürokratikus szempontok alkalmazásával tagolták be az országot az új államszervezet keretei közé, e legutolsó szervezést már határozott politikai szempontok is irányították: jellemzően éppen a főváros vonatkozásában.(\ A bécsi bürokraták egyik célja a kerületek szervezése során ugyanis kifejezetten a pesti kerület ! jelentőségének és így kiterjedésének csökkentése volt: egyrészt a kerület túlnyomó magyar többségét, másrészt Pestnek mint kerületi székhelynek jelentőségét akarták ilyen módon csökkenteni. Helyesen megfigyelve utaltak arra, hogy a forradalom erejének egyik főtényezője a magyar politikai és gazdasági élet erősen Pesten centralizált volta volt, ahonnan a rossz szellem az egész országba egységesen szétáradt. Ezért Pest-Budát lehetőleg még kerületi székhellyé sem tették volna, de mivel ezt elkerülni nem tudták, legalább hatókörét igyekeztek minél jobban csökkenteni. Ezért lett kerületi székhely a német lakosságú Sopron és Pozsony, továbbá ezért csatolták Tolnát és Baranyát a Bécs vonzásába tartozó soproni kerülethez, hivatkozva a majdan megépülő és Pestet elkerülő Pécs — Soj^ron- - Bécs vasútvonalra, jóllehet addig e megyékből a kerület székhelyére általában Pesten át vitt az út. A szervezésnek ebben a fázisában a pesti kerület főispánja 1850. december 18-tól báró Augusz Antal tolnai földbirtokos lett, egy művelt arisztokrata, Liszt barátja, aki mintha csak a bécsi aggodalmakat akarta volna igazolni hivatalában a magyar nyelvű ügyintézést vezette be olyan mértékben, hogy csak 1853-ban, s akkor is csak Albrecht főherceg kifejezett parancsára tért rá a német nyelv használatára. Az új szervezés azonban nem volt tartós, készítői sem szánták annak. 1852 elején megkezd- 'I ték a véglegesnek szánt szervezet kidolgozását, jellemzően azzal a továbbfejlesztett tendenciaval, hogy az ország egyes kerületeinek a Pest-Buda központúságban megnyilvánuló kohézióját még tovább gyengítsék. Az új konstrukcióban a kerületi kormányzatok (ettől kezdve a Helytartóság osztályai) megkapták a Helytartóság majdnem teljes hatáskörét. A továbbra is Budán maradó helytartó feladatait csak a leglényegesebb központi jellegű ügyek elintézésére korlátozták; így a hivatalok és ezzel együtt a felek Pest-Buda felé irányuló forgalmát is csökkentették. Jellemző, hogy amikor ez alkalommal felvetődött a gondolat: a Helytartóság esetleg átköltözhetnék Pestre (az ügyfeleknek így a hídvámot megtakarítandó), az elutasítás indokául a jó szellemű és inkább német Budával szemben Pest kevésbé jó és ,,magyarizáló" szelleme volt az ellenérv. Ugyanígy elvetették Albrecht főherceg javaslatát is Tolna- és Baranyának a pesti kerülethez csatolására. Az új szervezet 1853. május 1-én kezdte meg munkáját; Budára költöző vezetője 1858 végéig továbbra is Augusz maradt, akit ekkor Cseh Ede váltott fel. Pest és Buda ebben a szervezésben is megyei rangon közvetlenül a helytartósági osztály alárendeltségében maradt. 1854. május 1-én az ország egész területén megszűnt a rögtönbíráskodás és vele együtt az ostromállapot; úgy látszott, hogy Magyarország politikai és adminisztratív konszolidációja ezzel lezárult. Abban a mértékben, ahogy az országos és benne a fővárosi állambiztonsági viszonyok a Avárosgyőztes reakció számára konszolidálódni kezdtek, vált egyre szükségesebbé a főváros közi gaz- igazgatás gátasának valamely szilárdabb alapra való helyezése és ezáltal végül saját lábára állítása is. átalakulása Persze a két városé — mert Szemerének az egységes fővárost létrehozó rendeletét az abszolutiz-