Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

néhány napon belül ismét a császáriak uralma alá fog kerülni, ennek folyományaképpen mindjárt felötlött az a kérdés is, mit kezdjenek most a birtokukban lévő Kossuth-bankókkal, amelyek sorsa immár szintén megpecsételtetett. Másnapra tehát a város újból fenekestül felkavarodott, de ez alkalommal már főleg azért, mert a pénzüktől szabadulni vágyó emberek, reggelre kelve, megint egyszer megrohanták az üzleteket, a kereskedők közül pedig erre sokan egyszerűen bezárták boltjukat, mások meg, ha be nem zártak is, vagy kereken elutasították a magyar pénzjegyekkel jelentkező vevőket, vagy kijelentették, hogy ilyen pénzjegyeket csupán névértéküknél 30 — 50 százalékkal kisebb értékben hajlandóak elfogadni. Es a helyzeten az sem segített, hogy a kormány még ugyanezen a napon rögtönítélő bíráskodás bevezetését rendelte el mindazokkal szemben, akik a magyar pénzjegyeket vonakodnak teljes értékükben elfogadni, a városi hatóságok meg a boltjukat zárva tartó élelmiszerkereskedőket a következő napon árukészletük hatóságilag történő elárvereztetésével fenyegették meg. A kereskedők legtöbbje ugyanis ezekre a húzásokra azzal válaszolt, hogy mégiscsak kinyitott ugyan s ettől fogva kénytelen-kelletlen újfent elfogadott Kossuth-bankókat is, árait azonban eleddig példátlan magasságokba emelte. Az áremelések nyavalyájára pedig a kereskedelem szabadságának liberális elvéhez ragaszkodó kormányférfiak már nem találtak hatékony orvosságot. Mert azt éppenséggel megtehették, hogy 5-én megnyitották a közönség előtt a honvédsereg helybeli gabonatárait, ezzel módot adva arra, hogy az emberek legalább a kenyérnek valót továbbra is tisztességes áron szerezhessék be. A többi árucikk árának felhajtása ellen viszont ez az intézkedés természetesen továbbra sem nyújtott védelmet. S az persze igaz, hogy az áremelések egy vonatkozásban haszonnal is jártak, hiszen végeredményben megkönnyítették, hogy az emberek elköltsék fölös pénzüket. Csakhogy voltak olyanok is, akiken — igen sok pénzük lévén — ez sem segített. Következésképpen 2-án már mind a pesti, mind a budai tanács, 3-án pedig az óbudai is kénytelen volt kimondani, hogy a városi pénztárak azoktól az adósoktól, akik korábban pénzt kölcsönöztek tőlük, semmiféle törlesztést nem fogadhatnak el az erre nézve eredetileg megszabott határnap eljötte előtt. Ezzel azonban szintén csupán egyetlen rést sikerült betömni, mivel 3-án az adóhivatali pénztárak ellen is megindult a roham és az emberek — ami soha Magyarhonban meg nem történt eddig — valósággal tülekedni kezdtek azért, hogy a lehető leggyorsabban megfelelhessenek adófizetési kötelezettségeiknek. A pénzükön túladni így sem tudó üzletemberek pedig végezetül meg-megújuló kísérleteket tettek arra is, hogy magánszemélyekkel szemben fennálló tartozásaikat most nemkülönben sürgősen letudják. S ezek a kísérletek azután olykor sikerre is vezettek, sok esetben viszont a hitelnyújtók merev ellenállása miatt csupán azzal az eredménnyel jártak, hogy az egyik fél által törlesztésre felajánlott, de a másik által el nem fogadott összegek végül is bírói letétbe kerültek s így mindkét fél számára hallatlan izgalom forrásaivá lettek, hiszen egyelőre egyikük sem vehette egészen bizonyosra, hogy mindenképpen a másik lesz az, aki ezen a megoldáson majd rajta fog veszteni.123 Az azonban, hogy most egyszerre emberek ezrei és ezrei fogták ostromgyűrűbe az összes olyan helyet, amely pénzköltési lehetőséget kínált nékik, csupán egyik előidézője volt a pesti utcákon e július eleji napokban tapasztalható felfokozott nyüzsgésnek; s volt ennek egy másik okozója is, az, hogy a június 30-i kormányközlemény hatására a pestiek közül sokan már 2-val kezdődően vándorbotot ragadtak a kezükbe és — kisebb-nagyobb csoportokba tömörülve — megindultak a forradalom vezérkarának következő székhelyéül kijelölt Szeged városa felé. Mert ha a pestiek közül vajmi kevesen mutattak is hajlamot arra, hogy a honvédcsapatok elvonulása után bevegyék magukat a budai hegyekbe s ott a siker reménye nélkül is gerillaharcot kezdjenek a császáriak ellen, ebből még egyáltalán nem következett, hogy a forradalom pesti hívei most mindnyájan az ellenség tétlen bevárásának az álláspontjára helyezkedtek; ellenkezőleg: akár január elején, ekkor is igen nagy számban akadtak köztük olyanok, akik még az ellenség bejövetele előtt el akarták hagyni a várost — részint ugyan csak azért, hogy ne kényszerüljenek Pénzügyi zűrzavar