Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

szülők birtokosainak és az állattartóknak a száma jóval nagyobb volt, mint a majortulajdonosoké, a belvárosi házak udvarainak nagy részét gazdasági udvarnak is használták. A XVIII. század folyamán a Belváros kiépülésével kapcsolatosan a lakosság igényei egyre növekedtek a majorok iránt, de újak építésére 1780-tól kezdve már sem hely, sem lehetőség nem volt. A majorok száma az 1740-es évekig, majd kisebb mértékben 1780-ig fokozatosan növekedett. 1696-ban még csak 3 volt, 1703-ban már 10, és volt még egy városi major is, amelyet később kórházmajornak neveztek. 1718-ban a majorok száma 31 volt, s ez a szám az 1740-es évekre megkétszereződött. Ettől kezdve a tanács csaknem két évtizedig megakadályozta újabb majorok felépítését. A majorok után a XVIII. században nem szedtek adót, arra való hivatkozással, hogy az ott tartott állatok után a tulajdonosok úgyis adóznak a köznek. Csak a hatvanas évek elején indult meg újra az építkezés; azonban ekkor sem új adományozások révén, hanem másfajta ingatlanok (kertek, szántók) átalakításával. A pesti majorok egyrészt a mezőgazdasággal, állattenyésztéssel való tevékeny foglalkozás jellemzői, másrészt mint értékes (nagyméretű) ingatlanok, a korai teleküzérkedésnek a tárgyai is voltak. Tulajdonosaik a város legtehetősebb polgárai, a kereskedők, kocsmárosok és kézművesek közül kerültek ki. Szántóföldek Szántóföldeket 1718-ig a pesti })olgárok (háztulajdonosok) szabadon foglaltak a határban. 1696-ban 871 pozsonyi mérő (mintegy 650 hold) szántóföldet írtak össze. Ez a mennyiség azonban a XVIII. század folyamán nem sokkal emelkedett, mert a pesti határban a gabonatermelésre alkalmas terület igen korlátozott volt. A Rákóczi-szabadságharc után, 1711-ben a tönkrement város lakossága csak 125 pesti mérő gabonát vetett el. A következő években is csak lassan emelkedett a bevetett területek nagysága, 1715-ben is még csak 281 1/2 köblös föld volt művelés alatt. 1718 körül megtörtént a szántóföldek kiosztása, ezért az 1720-as összeírásban már 732 1/2 köblös szántóföld szerepel. Ezzel megszűnt a szabadfoglalási rendszer a pesti határban. Szántóföldeket az igénylő belvárosi háztulajdonosok kaptak. Egy-egy birtokos kezén több darab szántóföld is volt, mert 1720-ban 73, 1735-ben 180, 1747-ben 290 volt a szántóbirtokosok száma, a kiosztott — különböző nagyságú — szántóföld darabok száma pedig 425. A földekbe búzát, rozsot (főképp ezt, mert mint Bél Mátyás írta, a pesti homokon a búza is rozzsá lett), kétszerest, árpát, zabot és kölest vetettek. A termés azonban a lakosság gabonaszükségletét soha nem tudta teljesen fedezni, legfeljebb a szántóföldek birtokosainak a háztartásához volt elegendő. A század első éveiben a kenyérgabona-termésátlag mintegy 450 — 500 mázsa lehetett, és ez körülbelül 200 embernek volt elég akkor, amikor a szántófölddel rendelkezők száma 72 volt; tehát a termésmennyiség ezeknek a családi szükségletét sem tudta kielégíteni. Az 1770-es években átlag 1200 mázsa gabona termett a pesti határban, de ez is csak — maximálisan — 800 — 850 ember számára volt elegendő. Retek j± réteket, a szántóföldekhez hasonlóan, a házak tartozékaiként osztották ki. Felosztásukra a Rákóczi-szabadságharc előtt többször is sor került, 182 polgár birtokolt ekkor 385 darab rétet. Hogy az 1710-es évek elején évente osztottak-e rétet a lakosoknak, vagy mindenki szabadon kaszált a határban, arról nem maradtak fenn adatok. 1714-ben mindenesetre már voltak kiosztva rétek, és az 1715. évi összeírásban úgy tudjuk, hogy 120 kaszás rét volt a polgárok kezén. A pesti határ nagy felosztása idején, 1718 körül a rétek végleges kiosztására is sor került. Ezért 1720-ban már 968 és fél kaszás rétet írtak össze ekkor a pesti határban. A kiosztás idején még bőséges a rétterület, jó néhány polgár — különösen a tanácsbeliek több rétparcellát is kapott. Olyan (főképp nemes, tanácsnok és gazdagabb polgár), akinek egynél több rétet osztottak, ekkor 60 volt. A választott polgárság már 1724-ben és 1726-ban szé)vá tette ugyan ezt, de a tanács nem akart a helyzeten változtatni. A harmincas évek közepén a polgárság kérésére a tanács ismét elrendelte a rétbirtoklás felülvizsgálását, de a „Doppelwiesen"-eket (kettős réteket) nem bolygatta, csak a ház nélküli zsellérektől vette el a réteket; a rétterület ígért újrafelmérését azonban nem végeztette el. Az eredmény ezek után természetesen az lett, hogy a város határában található, kiosztásra nem került szénatermő részeken a rét nélküli polgárok engedély nélkül kaszálni kezdtek. A tanács ezt megtiltotta, s elrendelte, hogy csak engedéllyel lehet kaszálni. A rét nélküli polgárok a XVIII. század első felében a város által bérelt pusztákon (Szentlőrinc, Gubacs, Péteri) juthattak csak kaszátóhoz. A század második felében már ilyen lehetőségek sem voltak. A pesti rétek területének a nagysága többszöröse volt a szántóföldekének, egy 1788-ból való felmérés szerint 3933 hold. Termett ezen a területen ebben az esztendőben 30 469 mázsa széna és 5680 mázsa sarjú. A határ egyéb részein, a szántókon, legelőkön és a kertekben is kaszáltak szénát; ennek mennyisége 25 014 mázsa, a sarjúé pedig 3143 mázsa volt. A rétterületből 1789ben Pest városa 424 holdat birtokolt. Legelők A rétek iránti nagy érdeklődésnek éppúgy a pesti polgárság nagyarányú állattenyésztése volt a hátterében, mint a legelők irántiénak. A pesti határ legnagyobb részét (1789-ben 7093 holdat)