Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

foglalt, amennyit meg tudott művelni. Például a Sas-hegyen, ahol a szőlőket csaknem teljes egészükben a rácok birtokolták, a 61 rác birtokos közül 10 két fertálynál (1600 négyszögöl) nagyobb szőlőt bírt, s csak 17-nek volt egy fertálynál kisebb szőlőparcellája. Volt azonban olyan rác is, aki négy-öt fertály szőlőt bírt. Akinek nem jutott vagy csak kevés jutott az 1690-esévek első felében, az vásárolt magának, természetesen drágán. A rác szőlőtulajdonosok száma (kéz­művesek, kereskedők, parasztok, kapások) 1696-tól 1702-ig 247-ről 354-re emelkedett. Azonban még így is jelentős számú rác maradt szőlőbirtok nélkül. Az óhitű rác kapások, parasztok 65 százaléka (169), a katolikusok 22 százaléka (22) nem bírt házán kívül más ingatlant; mestersége sem volt, és életét napszámos munkával tartotta fenn. Budán a legtöbb munkaalkalmat a sző­lők adtak, és így a rácok nagy része szőlőmunkás volt. Éltek szőlőmunkások nagy számban Buda többi külvárosában is. Például 1711-ben a Vízi­városban 57 kapást írtak össze, s e kapásoknak főfoglalkozása a szőlőművelés volt. Számos szőlőművelési szakember, vincellér is lakott ekkor már a városban (42). Az, hogy közülük 10 a Várban, 23 a Vízivárosban lakott, mégpedig nem mint háztulajdonos, hanem mint lakó, arra utal, hogy ezek az itteni szőlőtulajdonosok alkalmazottai voltak. A felszabadító ostromok alatt elpusztult, elvadult budai szőlőhegyek egy-két évtized alatt igen nagy virágzásnak indultak. A Kamaránál fel is jelentették 1713-ban a városi tanácsot, hogy megkárosítja a Kamarát, mert nem vallja be, hogy a város határában 40 000 szőlőskert van. Ez a szám a török útleírók mesés számaira emlékeztet, de mint Evlia Cselebi adata is, ez is virágzó szőlőkultúrára utal. Valóban sok szőlő volt már ekkor Budán, a városi tanács pontos jelentése szerint 2252 darab, és ennek terjedelme 4561 negyed, tehát pontosan 2318 katasztrális hold. A szőlők számát és a szőlőterület nagyságát összehasonlítva, azonnal kitűnik, hogy a budai szőlőhegyeken nem apró szőlőbirtokok voltak. Ha csak a végösszeget tekintjük, akkor is csak­nem két fertályos átlag jön ki, tehát 1500—1600 négyszögöles szőlőbirtokok, de ekkor a budai határban 12 olyan szőlőhegy is volt, ahol (átlagban számítva csak) két fertálynál nagyobb szőlő­birtokok voltak. Ha az 1711. évi városi összeírás adataival hasonlítjuk össze az 1713. évi szőlő­összeírás adatait, akkor a szőlőbirtokok átlagos nagyságát még magasabbra kell tennünk. Az 1711. évi összeírás adatai a következőket mutatják: A szőlőterület nagysága A szőlő­it irt okok nagysága Háztulajdonosok 1 ,:lkók Osszesnn száma szőlőbirt. száma szőlőhirt. száma szőlőbirt. Vár 17S 1 Ili 53 38 231 154 Víziváros 191 132 226 02 417 194 Halászváros 32 19 10 1 42 20 Horvátváros 90 73 51 5 141 78 Tabáni rácok 285 115 21 306 115 Tabáni katol. 104 90 12 II(') 90 Országút 19 Ifi 17 1 36 20 Újlak 146 93 34 7 180 100 1045 654 424 117 1469 771 A két összeírás összehasonlításából (771 szőlőparcella, 4561 negyed szőlő) az derül ki, hogy Budán a szőlőbirtokok átlagos nagysága öt-hat fertály lehetett. Ha a két összeírás jellege és célja közötti különbséget figyelembe vesszük, és más adatokra is támaszkodunk, azt kell meg­állapítani, hogy az 1711-es összeírásból következtetett átlagadatok állhatnak közelebb a való­sághoz, természetesen igen nagy szélső értékekkel. A szőlőművelés jelentőségét, szerepét Buda város gazdasági életében bizonyítja az, hogy az ^ SZ ŐIŐ­1711. évi összeírás szerint az adózó családfők 52,5 a háztulajdonosoknak 62,5, a lakóknak pedig művelés 27,6 százaléka rendelkezett szőlőbirtokkal. Egyes városrészekben ezek az arányok még maga- jelentősége sabbak. Ha a tabáni rácokat leszámítjuk, akkor a háztulajdonnal rendelkezők között a szőlő­birtokosok arányszáma eléri a 70 százalékot is. A szőlőbirtokosok többsége, mintegy háromnegyed része a külvárosokban élt. Ezeknek leg­nagyobb része a Vízivárosban, a Halászvárosban és az Országúton kézműves és kereskedő, a Horvátvárosban, Újlakon és a Tabánban kapás, illetőleg „foglalkozás nélküli", tehát olyan lakos volt, akinek egyedüli jövedelmi forrása a szőlőbirtok, a szőlőművelés. Éltek azonban ilyenek szép számmal a Vízivárosban is. A budai szőlőterület igen nagy értéket képviselt, A termésről összehasonlítható és értékelhető A szőlők adatok csak nagyon hiányosan maradtak fenn. Tudjuk azt, hogy a tabáni rácoknak 1702-ben, termese 11 156 1/2 akó boruk termett, 1711-ben pedig 6707 akó volt a termés, de egyik évből sem tudjuk,

Next

/
Thumbnails
Contents