Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

területen létezett, de azóta már elpusztult falvaknak (Kőér, Szentfalva, Jenő, Szentlászló, Űjbécs) legfeljebb itt-ott templomromban maradt csak emléke, Pesttel érintkező határaiknak nem.

18 Amikor a török uralom alatt a szentlőrinci, szentmihályi puszták bérletéről volt szó, s arról, hogy a Rákosig, a Dunáig jártak a bérelt pusztákon a marhák — határjelekről, amelyek Pestet a környező falvaktól megkülönböztették volna, nem esett említés, csupán a réttilalmazó földhányásokról, mert a töröknek az egész határból csak a rét volt fontos. Ezek a réttilalmazó földhányások sok vitának lettek alapjai a XVII. század végén és a XVI11. század elején, midőn a város és a környező falvak, puszták földesurai igyekeztek a maguk számára lehetőleg nagyobb és értékesebb területeket biztosítani. A birtokbizonytalanságot a pesti lakosság a XVII. század végén elevenen érezte: ugyanis igen kicsiny volt az a terület, amely felett a város polgárai — a Kamarai Adminisztráció) jóváhagyásával — szabadon rendelkezhettek. A török uralom után a Pesttől délre eső pusztákat, Soroksárt, Gubacsot, Péterit, Szentlőrincet, valamint Szentmihályt a Wathay család birtokolta. Pesttől keletre a keresztúri legelőknek Osztroluczky János volt a gazdája, Cinkotáé pedig Beniczky Tamás. Káposztásmegyeren, Palotán és Foton Újíálussy János volt a birtokos. A határok első kijelölésére 1695. szeptember 26-án került sor. A kijelölést északon a mai újpesti szigetnél kezdték el, és a határ a Vácva vezető országúton keresztül nagyjából a mai határvonalnak megfelelően haladt délkelet felé. Palota és Szentmihálv határán átszelte a Nádas-tó nevezetű vízállást és megállapították ekkor a Pest és Szentmihálv közötti határt. Elhatárolták a várostól Keresztúrt is, de innen tovább, Szentlőrinc és Gubacs felé a határ kijelölését Cinkota és Szentlőrinc földesurainak ellentmondásai miatt későbbi időre halasztották el. Ez a határjárás féleredményt hozott: a pesti határnak csak a kerepesi országúttól északra eső része került véglegesen a város tulajdonába. A város határának végleges kijelölése s a terület biztosítása sem az 1703-ban ismételten megtartott határjárás, sem az 1703. évi kiváltságlevél ellenére nem történt meg. A határjárás alkalmából ismét csak a Káposztásmegyer, Palota és Cinkota felé eső határokat állapították meg, s a kiváltságlevél is csak a mai Lipótváros és Angyalföld területén volt középkori falvak, Szentlászló és Burgundia (minden valószínűség szerint Jenőfalu) területét adta Pest városának. A pesti határ déli részének hovatartozása még hosszú évtizedekig vitás volt. A vitatkozó felek a Pest vármegyei törvényszék előtt többször megkísérelték a maguk igazának bizonyítását, de eredménytelenül. Először Beniczky István cinkotai földesúr indított pert Pest városa ellen, 1720-ban. Beniczky a Rákos-patakig kívánta Cinkota határát kitolni, de a per folyamán eredményt elérni nem tudott, a város továbbra is birtokában tartotta a Rákos-patak mindkét partját. A Gubacs és Szentlőrinc felé való határoknak a kijelölése 1724-ben vált időszerűvé, amikor ezeket az eddig a pestiek által bérelt pusztákat Szeleczky Márton Pest megyei alispán vette bérbe a Wathay családtól. Ez a kijelölés természetesen nem végleges megoldás volt, hanem valószínűleg csak barátságos megegyezés a bérlő Szeleczky és Pest városa között. A tulajdonos Wathay család bele sem szólt a határmegállapításba. Amikor (1732-től kezdve) ismét a pestiek bérelték ezeket a pusztákat, az 1724-ben megállapított határok feleslegessé váltak. Ekkor azonban már nem a Wathay család volt Gubacs és Szentlőrinc tulajdonosa, hanem Grassalkovieh Antal, aki nagy birtokszervezési munkája során hamarosan alkalmat kerített arra, hogy a puszták árendálása ellenére a Pest felé való határokat megállapítsa. Határkiigazítási pert indított 1735-ben Pest városa ellen, és ez sok huzavona után — ugyanis egyik félnek a kezében sem voltak perdöntő bizonyítékok — 1738-ban barátságos megegyezéssel végződött. Grassalkovieh elállott a per folytatásától, és elismerte Pest birtok jogát a megállapított új határvonal által a gubacsi és szentlőrinci pusztákról levágott területekre nézve, Pest városa pedig a Grassalkovichok pesti házát mentesítette a közterhek alól és fizetett készpénzben egyszer és mindenkorra 2000 forintot. A megállapított határ a csepeli Duna-ágtól kezdve a keresztúri határig a mai IX. és X. kerület déli— délkeleti határainak felel meg. Még mielőtt Pest városa Grassalkovieh Antallal megegyezett volna, 1738-ban Beniczky Tamás cinkotai földesúr ismét pert indított, ekkor már Grassalkovieh Antal és Pest városa ellen. Beniczky most sem tudta célját elérni. Az 1743. november 18-án befejeződött per a Pest és Cinkota között levő határt a mai formájában állapította meg. A Rákos-patak mindkét partja ezzel a város végleges tulajdonába került. A határ északi részét az 1695-ös és az 1703-as határjárások eredményeképpen békésen bírta Pest városa, de 1747-ben Pest városa a megyei törvényszék előtt pert indított Ujfalussy László ellen a Káposztásmegyer, Palota és Pest között levő határoknak részben megújítása, részben újra való kijelölése tárgyában. A határkiigazítás során Pest város határát itt kissé északabbra tolták. Pest városának az 1738-ban, 1743-ban és 1747-ben megállapított határai 1950-ig érvényben maradtak. Birtokbizonytalanság A halárok kijelölése Őő