Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Közülük csak Markó és Borsos szerepeltek a negyvenes években a Műegylet pesti kiállításain. Ezeket a kiállításokat igénybe vették a külföldi festők is, akik (esetleg kiállítási sikerük eredményeképpen) továbbra is kaptak megbízásokat, és ilyenkor a várost is felkeresték. A harmincas évek sokat foglalkoztatott bécsi festője, Anton Einsle

47 lakást is tartott Pesten, amelyet csak 1840-ben adott fel, de utána is festett Bécsben magyar főurak megbízásából. A bécsi festők közül a negyvenes évek elején néhány esztendeig itt élt Johann Rupprecht és leánya (szintén festő), valamint Georg Raab. Itt működött több mint egy évtizedig Michael Aumayer. A bécsi születésű Johann Baptist Clarot 1841-ben, August Canzi 1846-ban telepedett le véglegesen Pesten. Valamennyien szinte kizárólag arcképfestéssel foglalkoztak, még Canzi is, aki pedig jeles életképfestő volt. A kezdő magyar festők közül jó néhányan éltek itt (mint Barabás tanítványai: Telepy Károly és Swoboda Rudolf, Warschag tanítványa: Ujházy Ferenc, az orvostanhallgató Brodszky Sándor, az itt jurátuskodó Orlai Petrich Soma) (205. kép), és tanulmányi idejük alatt festettek arcképeket is. Voltak magyar festők, akik Pestet csak átmeneti állomásnak tekintették, és vagy külföldre mentek (mint a kassai származású Roth Imre, aki Alexandriába ment), vagy vidékre, Erdélybe (mint a tehetséges Hora János, aki kétszer is tarté>zkodott Pesten, mielőtt 1842-ben Kolozsvárra költözött). A pesti születésű Weber Henrik külföldi (bécsi, itáliai) tanulmányútjai előtt tarté)zkodott csak rövidebb ideig Pesten, s vett részt — általában életképekkel — a kiállításokon, vagy a zaklatott életű és tehetségű Dosnyai Károly, akinek tanulmányait Liszt Ferenc támogatta. Megkísérelte az itteni letelepedést, és 1845 — 48 között itt működött a Mosón megyei származású Szálé István János, akinek a tehetségét a kortársak Barabáséhoz hasonlították. Azonban nem sikerült Pesten megvetnie a lábát, s Bécsbe költözött. Hosszan lehetne még sorolni a negyvenes években Pesten dolgozó vagy itt élő festők neveit, de sem a festők nagy száma, sem munkássága (arcképek, életképek, tájképek) nem indokolja azt, hogy magyar festészetről beszéljünk, mint ahogy a szobrászok száma alapján sem lehetett még szó magyar szobrászatról. Waldmüller osztrák festő, a bécsi akadémia modern elveket valló tanára 1847-ben a magyar országgyűléshez fordult ,,a hazai művészet felelevenítésére" irányuló emlékiratával. Tehetséges tanítványait, Zichy Mihályt, Szentmiklósi Henély Antalt, Orlai Petrich Somát, Haan Antalt és Jakobey Károlyt (20 — 24 éves ifjakat) ajánlotta figyelemre és támogatásra: ,,E fiatalokban, kiket a legnemesebb szellem hat át, talán hazájuknak egy festőiskolája érlelődik ki, melynek hatása a legszebb következményekkel járhatna." Waldmüller javaslatának nem lett foganatja, „hazai festészetünk megalapítása" még váratott magára.

48 Kisebb magyar festők Waldmüller emlékirata 4. GRAFIKA A XIX. század első felében a grafika igen nagy mértékben fellendült: nemcsak a rézmetszés, hanem az új technikák, mint az acélmetszés és különösen a kőrajzolás (litográfia). Buda és Pest ezekben az évtizedekben a magyar grafika központjává vált, s ez összefüggésben volt a könyvkiadás hatalmas méretű fellendülésével, a folyóiratok, almanachok, zsebkönyvek megjelenésével. Az \\] technikák lehetővé tették a rajzok nagy példányszámban való sokszorosítását. Míg a rézmetszetből csak 1000 — 4000 példány volt készíthető, az acélmetszetből már 30 — 40 000, a litográfia példányszáma pedig korlátlan volt. Ezek a példányszámok azonban egyelőre csak a lehetőségeket jelentették; az új technikák előnye, mindenekelőtt a litográfiáé a gyorsaságban és az olcsóságban rejlett. A század első évtizedében a két városban három rézmetsző élt.

4u Bikfalvi Falka Sámuel 1798- Rézmetszők a tói kezdve az Egyetemi Nyomda betűmetsző műhelyének a vezetőjeként Budán működött, század elején Igen tehetséges betűmetsző volt, s nemcsak elegáns könyvdíszeket, hanem mint rézmetsző, címlapokat is készített. Karács Ferenc főképp térképmetsző volt, de készített illusztrációkat is, valamint címlapokat különböző folyóiratokhoz, könyvekhez. Prixner Gottfried tevékenysége is távol állott a művészi grafikától. 1803-ban Leyrer József Pest városát ismertető könyvéhez készített meglehetősen gyenge metszeteket a város nevezetesebb épületeiről, részleteiről. Később céhlevelek metszésével, könyv illusztrálással foglalkozott, és hirdette magát, hogy gravíroz térképeket, írásokat, figurákat, portrékat és tájképeket. (245. kép.) Ilyen körülmények között a századforduló előtti és utáni évtizedekben a budai és pesti igényeket bécsi rézmetszők, elsősorban Blaschke János és Czetter János elégítették ki. Az első olyan rézmetsző, aki az igényeket helyben ki tudta elégíteni, a XIX. század elején, Ehrenreich ét Ehrenreich Sándor Ádám volt. Budai zsidó pecsétvésnök családból származott, Bécsben tanult, Lehnhardt 1807-től Budán, 1812-től Pesten működött. A Trattner-nyomdában dolgozott, tehát a pesti szellemi élet közvetlen közelében élt. A húszas évek közepén Bécsbe költözött. Kapcsolatai Pesttel továbbra is fennmaradtak, a város azonban nem tudta magához kötni.