Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

234. Venus diadalmenete. A budai Sándor-palotát díszítő dombormű részlete 2. SZOBRÁSZAT A XVIII. század végén a szobrászat szerepe Budán és Pesten egyre jobban háttérbe szorult. A templomok ekkorra már tele voltak oltárokkal, szobrokkal, új templom igen kevés épült, s ami az épületdíszítést illeti, az inkább kőfaragó munka volt: pillérfejezetek, kapukeretek, díszítések, címerek. A homlokzatok domborművekkel és frízekkel való díszítése szinte kizárólag a századfordulót megelőző és követő évtizedre korlátozódik. Domborművek egész sora készült ekkor Budán, Pesten és Óbudán. Készítőik neve a legtöbb esetben ismeretlen.

23 Ezek a domborművek nemcsak stílusukkal jelentettek újat a XVIII. századi barokk szob- Domborműrászathoz képest, hanem témájukkal is. A vallásos jellegű alkotások helyébe világi ábrázolások vek Budán léptek, és az az érdeklődés, amely az 1780-as években Carlo Adami Városvédő Paliasz Athénéjével kezdődött, a polgári lakóházakon alkalmazott görög-római mitokígiai jelenetek ábrázolásában folytatódott. A barokk szobrászatban előszeretettel alkalmazott puttók ekkor már nem szentek alakjai körül lebegtek, hanem vidám jeleneteket játszottak. Ugyanez a játékosság árad a budai Sándor-palotát díszítő három domborműről — Venus diadalmenete, a Helikon ünnep, a Sándor család ősének lovaggá ütése —, amelyet 1809-ben készített Anton Kirchmayer bajor szobrász. Ez a dombormű-sorozat a XIX. század eleji budai és pesti épületdíszítés legjelentősebb alkotása. (234. kép.) A többi ez időbeli budai házat díszítő dombormű ezeknél jóval igénytelenebb. Közülük talán csak három kivétel van, de művészi kivitelben ezek sem közelítik meg Kirchmayer domborműveit. A Bécsi kapu tér 7. számú ház homlokzatát 1807 után díszíttette Grigely József volt piarista tanár klasszikus szerzőket, valamint a tudományokat és művészeteket jelképező domborművekkel. Az 1810-es években készült a Pő utca 20. száméi ház díszítése klasszicizáló puttókkal és chinoiserie jelenetekkel, indadíszes domborművekkel. 1811-ben készült a Szarvas téri sarokház kapuja fölé a futó szarvast ábrázoló dombormű. Ezeknek a dombormű veknek a többsége nem volt különösebben igényes alkotás (anyaguk is igen sok esetben gipsz és habarcs), mégis van bizonyos művészettörténeti jelentőségük. Világi, sőt határozottan polgári művészet jelentkezése ez, a polgárság igényeinek és anyagi lehetőségeinek megfelelően. Nem véletlen, hogy többségük a napóleoni hábortik konjunktúrájának az idején keletkezett, azokban az években, amikor Buda is erőteljesen fejlődött. A XIX. század első felében Budán vagy Óbudán olyan jelentős szobrászegyéniségek, mint a Held Frigyes XVIIL században Bebo Károly, Eberhardt Antal és Weber József Lénárt, nem voltak. Sőt, az épületeket díszítő domborművek készítőinek a nevét sem ismerjük. Az egyetlen budai szobrász, akinek ebből az időből művészi szempontból jelentősebb néhány művéről tudunk: Held Frigyes.

24 Budán a város művészeit 1820-ban felsoroló Schams Ferenc Held Frigyesen kívül más szobrászt nem említett, s róla is csak azt írta, hogy több műve ismert. Hogy ő vagy más budai mester készítette-e a város igen gyér számú közterületi vagy templomi szoboremlékeit, arra adataink nincsenek. Ezeknek a szobrászati alkotásoknak a többségében még a barokk gondolat élt tovább, a klasszicizmus csupán az építészeti megoldásoknál (oltárépítmény, szobortalapzat, posztamens) jelentkezett. A szobrászati munkában a legtöbb esetben nem annyira a művészi igényt kell keresnünk, inkább a kőfaragói rutint. A szó]) számban fennmaradt vagy közlésekből ismert sírkövek és síremlékek többsége is kőfaragói rutinmunka eredménye. Egy-két kiemelkedőbb alkotásnál ismert csak a szobrász neve: Dunaiszky Lőrinc és Huber József, de ők mindketten ismert és sűrűn foglalkoztatott pesti mesterek voltak. Köztéri szobrok, sírkövek Budán 34* 537