Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

tett adókivetési összeírás. Ezek szerint Pest város lakosságának foglalkozási tagolódása 1797ben és 1840-ben a következő volt:

10 1797 1840 Kereskedő 473 1641 Kézműves 1467 2424 Kézművessegéd 564 2465 Szállító 245 459 Vendéglátó 333 31 Bormérő 263 810 Majoros (bérlő) 46 272 Kapás 296 110 Napszámos 650 1200 Egyéb 63 122 4400 9534 Ezek az összeírások sem a keresőképes teljes lakosságra vonatkoznak, hanem csak azokra, akik a felsorolt foglalkozások alapján fizettek adót. Ezeknek a száma 1840-ben a város teljes lakosságszámának 13,5, a felnőtt férfilakosság számának 41,4, a családfőknek pedig az 56 százaléka volt. Nagyjából ezek az arányok vonatkoznak a XVIIL század végi állapotra is. Az egyes foglalkozási ágak arányában azonban a XIX. század első felében lényeges változások történtek. Jelentősen emelkedett a kereskedők százalékaránya az adófizetők között: 10,7 százalékról 17,2 százalékra, s emelkedett — bár kisebb mértékben (46,1 százalékról 51 százalékra) a kézművesek arányszáma is. A kézművesek csoportján belül azonban a kézműves mesterek (céhes mesterek) arányszáma csökkent (33,3 százalékról 25,5 százalékra), jelentékeny mértékben növekedett viszont az adózó kézműves segédek arányszáma (12,8 százalékról 25,5 százalékra). E segédek esetében azonban általában nem a céhes mesterek segédeiről van szó, hanem olyanokról, akik önállóan is vállaltak munkát, tehát a kontárokról. A kereskedelem szerepének növekedése és a kézműiparnak a céhes kereteken való túlnővése a város társadalmi összetételének a változását hozta magával. Az az eltérés, amely Buda és Pest társadalmának összetételében már a XVIIL század végén is feltűnő volt, a XIX. század első felében egyre inkább fokozódott. A kapások számának és arányszámának a csökkenése (6,7 százalékról 1,2 százalókra) a szőlőművelés háttérbe szorulása mellett más munkaalkalmak növekedésére is utal. Ugyanakkor azonban feltűnő az adókivetési összeírásban szereplő napszámosok arányszámának — ha nem is nagymértékű — csökkenése (14,8 százalókról 12,6 százalékra). Ennek a magyarázata az, hogy az összeírásban csak az állandóan foglalkoztatott napszámosok, voltaképpen napi bérből élők (Taglöhner) szerepeltek, mint például a kocsisok, pincérek, küldöncök, házmesterek. A tulajdonképpeni napszámosokat mint állandó és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezőket, nem vették figyelembe. Ilyen napszámosok és mellettük a szolgák (és szolgálónők) igen nagy és a XVIII. század vége óta egyre növekvő tömegben éltek Pesten. Számuk 1806—1841 között a következőképpen alakult:

17 Napszámos férfi nő Szolga Szolgálónő 1806 3260 232 1579 3063 1811 5015 502 875 3520 1816 2969 321 1851 3678 1820 4599 440 1180 3682 1826 6358 647 2518 4928 1836 6762 748 2415 6313 1841 6992 1243 2458 5271 A napszámosok számának az alakulása a XIX. század első felében, a századeleji gazdasági konjunktúra és dekonjunktúra idején tapasztalható ingadozásoktól eltekintve, állandóan növekvő irányzatú volt, hasonlóképpen a napszámos nők ós a szolgálónők számának a növekedé-