Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

A budai szőlők termése és a borértékesítés 157. Schams Ferenc arcképe. Walzel kőnyomata tet, 1847-ben már csak 2,6 százaléka. A nagy szőlőbirtokosok között általában kereskedők, kézművesek és a városi tanács tagjai szerepeltek. A nagy szőlőbirtokok elaprózódásával párhuzamosan jelentékeny mértékben növekedett az egy negyednél kisebb szőlőbirtokok száma; 1793—1847 között 314-ről 525-re emelkedett. A XIX. század első felében tehát a budai szőlőművelés bizonyos mértékben átalakult. Szerepe a város gazdasági életében megváltozott, annak ellenére, hogy jelentősége nem csökkent: 1828-ban a város adófizető lakosságának több mint egyharmada rendelkezett szőlőbirtokkal. A város lakosságának egyes rétegei között a szőlőbirtoklás nem egyenletesen oszlott meg. Volt egy olyan réteg, az összes szőlőbirtokos csaknem 60 százaléka, amelynek szinte egyetlen megélhetési forrása a szőlőbirtok volt, s ez a réteg a város adófizető lakosságának számottevő részét tette ki. Ugyanakkor azonban igen jelentős volt a szőlőbirtokkal rendelkező kereskedők és kézművesek száma is: a város kereskedőinek 32,6, a kézműveseinek 29,4 százaléka szőlőbirtokos volt. A kortársak is megállapították, hogy a XIX. század első felében nem volt Magyarországon olyan város, amely a budaihoz hasonló nagy szőlőterülettel rendelkezett volna — s hogy Budán a lakosságnak a szőlőművelés volt csaknem kizárólagos jövedelmi forrása, s ez biztosított nemcsak a szőlőbirtokosoknak „gazdagságot", hanem a lakosság vagyontalan részének és a környékbeli falvak parasztságának munkaalkalmat is. A budai szőlők általában igen gazdag termést adtak. A termést holdanként átlag 45 akóra, az évi össztermést 200 — 240 000 akóra becsülték, s ennek az értéke (akónként csak 5 forint eladási árral számolva) több mint egymillió forint volt. A budai bortermésből — a kortársak számításai szerint — mintegy 90 000 akó került helyi, házi fogyasztásra, tehát eladásra 150 000 akó bor maradt. Ebből harmadrészt (néha még többet is) Pesten adtak el, a fennmaradt részt Ausztriában, Morvaországban, Csehországban, Sziléziában és Lengyelországban. Budai bor néven azonban nemcsak a város területén termett bort értették, hanem azt is, ami a környéken, a várostól északra és délre, a Szentendrétől Tétény ig elterülő szőlőhegyeken termett. A budai bor jó hírét viszont rontotta az, hogy más vidékeken termett vörös bort egyes kereskedők budai bor gyanánt adták el. A borértékesítés központja azonban nem Buda, hanem Pest volt. Budán a XIX. század első felében is érvényben volt az a rendelkezés, hogy idegen bort a városba nem szabad bevinni. Pesten viszont, ha a szüret a Szerémségben, az aradi szőlőhegyeken, a Bánátban, Szekszárdon és másutt jól sikerült, az évi vásárok idején gyakran több mint 100 boros hajó is kikötött, amelyeken mintegy 100 000 akó bort szállítottak; de hoztak bort szekéren is. A jobb borokat külföldre adták el, a többit az ország északi, hegyes vidékeire szállították, vagy Pesten maradt. Pest város fogyasztását évente 300 000 akóra becsülték a húszas években, s ez a mennyiség a város lakosságának és forgalmának növekedésével a következő években még tovább emelkedett. A budai szőlőbirtokosoknak tehát értékesítési nehézségeik nem voltak, a pesti piacon jó és rossz boraikat egyaránt el tudták adni, s árujukat a szállítási költség sem terhelte olyan mértékben, mint az ország más részein termelt borokat. Pest szomszédsága azonban nem hatott ösztönzően a minőségi bortermelésre. A nagyvárosnak inkább közönséges, mint kitűnő borra volt szüksége, és a legtöbben úgy gondolták, hogy ,,sok akó kisebb árért több nyereséget ad, mint kevés akó felével drágábban". Ez az oka annak, hogy a budai és (bizonyos mértékben) a magyarországi borok külföldi értékesítése csökkent, és nem a bortermelőnek a minőségi termeléstől és a kereskedelemtől viszolygó „lelki alkata".

77 A negyvenes években a budai szőlők értéke csökkent: míg 20—25 évvel korábban egy szőlődarabot 8000, ekkor már csak 2000 forintért vásároltak meg. Ennek az okát a kortársak abban látták, hogy a másutt termelt bormennyiség lenyomta az árakat, s a munkabér és a ter-