Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Eskeles, Rotschild, Geymüller, Sina, Puthon), nagybirtokosok (mint Estei Ferdinánd herceg, Lichtenstein herceg, Metternich), valamint a legjelentősebb magyar arisztokraták (mint Eszterházy Pál herceg, Batthyány Fülöp herceg, Széchenyi István gróf, Sándor Móric gróf) tőkéjével. A hajógyártás — különösen a gőzhajózás megindulása és gyors ütemű fejlődése óta — olyan gyártási szervezetnek a létrehozását követelte, amelynek keretében a kézműipar csak a gépiparral együtt tudott hasznos eredményeket elérni. Ennek alapfeltétele e kétfajta iparnak, azon belül azután az egyes iparágaknak olyan szakszerű együttműködése, amely addig a város manufakturális iparában ismeretlen volt. A szervezettségnek az a foka, amelyet a hajógyártás megkívánt, a város ipari életében teljesen újszerű volt éppúgy, mint ennek a munkaerőigénye nemcsak a különféle szakmunkások iránt, hanem számszerűleg is: igen jelentős száméi segédmunkás, idénymunkás alkalmazására is szükség volt. (152—153. kép.) Az Óbudai Hajógyárat megfelelő tőkével a sürgős és növekvő igények kielégítésére alapították, és fennmaradását, fejlődését ezeknek az igényeknek a realitása biztosította. Az 1836-ban 200 munkással dolgozó gyárban elkészült az első 80 lóerős személyszállító gőzhajó, az Árpád, majd ezt 1840-ig még öt hajó követte. A hajógyár működésének első éveiben csak a hajótesteket és a berendezést készítették itt, a gépeket a londoni Boulton, Watt és Társai cég szállította.

63 Budai és pesti A harmadik nagyobb szabású — és sikeres — új vállalkozás ebben az évtizedben Mieszbach téglavetők Alajos osztrák szénbányatulajdonos pesti téglagyár-alapítása volt. A XIX. század első felében a három város téglaszükségletét kisebb téglaégetők elégítették ki. A legjelentősebb ezek között Jálics Kristóf örököseinek 2 budai (országúti) téglaháza volt, amely 60 munkást foglalkoztatott. Budán ezenkívül még 3 — 4 téglaház működött ebben az időben (az Országúton, Újlakon és a mai Móricz Zsigmond körtér környékén), Pesten 4 (a Vizafogón 3, és Kőbányán a városi téglavető), Óbudán pedig 1 (a mai Bécsi úton a kamarai téglavető). Mieszbach Az egyre rohamosabb ütemben épülő Pest téglaszükséglete az 1838. évi árvíz után meginduló kőbányai újjáépítés során még nagyobb mértékben megnövekedett. A fennálló téglaházak az igényeket téglagyára képtelenek voltak kielégíteni. A konjunkturális lehetőséget kihasználva kért ós kapott ekkor a városi tanácstól területet téglaégető létesítésére Lechner János (6 holdat), Zitterbarth Mátyás építőmester (4 holdat), valamint a Reicher Károly és Amadé pozsonyi téglaégető-tulajdonosokkal társult Jurenák Pál pesti gyógyszerész (15 holdat). Ezeknél azonban már induláskor is jóval nagyobb méretű.volt Mieszbach Alajos — már jogosan téglagyárnak nevezhető — vállalkozása. Kőbányán túl, a Rákos-patakhoz közel, 52 hold legelőterületet kapott ingyen a várostól; és az itt létesített üzem működésének biztosítására Nyitra megyében szénbányákat bérelt. Már 1838-ban több mint 800 munkást foglalkoztatott. Az óbudai hajógyár mellett a Mieszbach-féle téglagyár volt a legjelentősebb üzem a városban. Kocsigyárak A harmincas években alakult többi pesti gyár jóval kisebb méretű volt. Westermayer János és József nyergesmesterek 1831-ben — a kerékgyártó, nyerges és kovács céh tiltakozása ellenére — kiváltságot kaptak kocsigyártó üzemükre, amelyben 20—30 munkást foglalkoztattak. Ugyanekkor kapott kocsigyártó üzem felállítására engedélyt Kölber Jakab és Schocke Ferenc nyergesmester. (239. kép.) Üzemükben 60 — 70 munkást foglalkoztattak. E két új gyár mellett tovább működött a legrégibb kocsigyár, a budai Müller-féle is, 30—40 állandó munkással. A gyárat 1838-ban Schnapp Mihály boroszlói származású kocsigyártó vette át, aki az üzemet az elődjénél valamivel szerényebb keretek között folytatta. Ezek a kocsigyárak természetesen nemcsak új járművek gyártásával, hanem javítással, alkatrészek előállításával is foglalkoztak. Megrendelőik között egész sor előkelő család szerepelt. Működésük eredménye, hogy Bécsből a kocsi-, illetőleg a hintógyártás központja ebben az időben már egyre inkább Pestre helyeződött át. öltözködési A városi luxusigények növekedése következtében 1830 után jelentősen szaporodott Budán és cikkeket Pesten az öltözködési cikkeket gyártó üzemek száma. A vállalkozók között volt olyan, aki céhes gyártó üzemek műhelyét fejlesztette olyan mértékben, hogy arra gyári kiváltságot kért és kapott, mint 1832-ben Laborácz József budai kalaposmester. Voltak olyanok is, akik vidéki műhelyeiket helyezték át Pestre, mint a soroksári Karczag-testvérek, akiknek a kalapgyára 1836-ban 52 munkással dolgozott. Volt olyan is, aki már meglevő gyárprivilégiumot Íratott át a maga nevére, mint Saib Frigyes, a Dillinger-féle kalapgyár üzemvezetője. Ezeket a kalapgyárakat nem a munkamódszerek, csupán a foglalkoztatott munkáslétszám nagysága különböztette meg a céhes műhelyektől, éppúgy mint Krellwitz Vilmos budai kesztyűmester üzemét is, aki két (nyersbőr-kikészítő és kesztyűszabó) műhelyén kívül a városban már 12 kesztyűvarrónőt is foglalkoztatott. Krellwitz üzeme 1838-ban megkapta a gyári kiváltságot. Gyufagyárak A másik iparág, amely a harmincas években lendült fel, a gyufagyártás volt. Az első pesti gyufagyártó, Zuker Lázár Sáros megyei kereskedő 1834-ben telepedett le Pesten, és 1840-ben már 40 munkást foglalkoztatott. Kohn György pipametsző, dohányzásicikk-kereskedő kénes dörzsgyufát előállító üzeme 1836-ban alakult, és a következő évben már 30 munkással működött. Ugyanebben az időben kezdett gyors- és dörzsgyufagyártáshoz a csehországi származású Schuller Ferenc pálinkakereskedő, valamint a lengyel származású Zarzetzky József asztalossegéd.

64