Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

nagy részben az angoloktól szállított gyarmati áruk eddig nálunk nem ismert mennyiségben szállíttattak Zimonyon, Orsován, Bródin keresztül Pestre" — írta Horváth Mihály, azt is állítván, hogy ,,ez vetette meg részben Pest gazdagságának az alapját". A pesti kereskedők igyekeztek is kihasználni ezt a váratlanul adódott és nagy haszonnal kecsegtető lehetőséget, nemcsak a Törökország, hanem az Oroszország és a tengerpart (elsősorban Trieszt) felől adódó utakon is. A konjunkturális lehetőséget a külföldi kereskedők is igyekeztek a legnagyobb mértékben, a legalkalmasabb helyen — Pesten — kihasználni. Egész sereg spekuláns telepedett le ezekben az években itt, akiknek az üzleteibe a pesti kereskedők kismértékben és csak mint bizományosok tudtak bekapcsolódni. Jelenlétük nyomasztó volt: hatalmas, bár csak átmenetileg Pesten fekvő készleteik révén a pesti kereskedők üzleti forgalmát erősen befolyásolták. Megkísérelték ugyan a pesti kereskedők a Helytartótanácsnál elérni azt, hogy a levantei áruk szállítmányozásának a jogát a görög speditőrök kizárásával maguknak szerezzék meg, de ezek a törekvések nem vezettek eredményre. A kontinentális zárlat okozta fellendülés csak „tünékeny jelenet volt a kereskedésünkben". Ennek a „jelenetnek" a hatása azonban, bármennyi akadályozó tényező is befolyásolta, jelentékeny volt a pesti kereskedelem fejlődésében. Ez éppen úgy megmutatkozott a kereskedők számának növekedésénél, a kereskedelem szakosodásánál, a piaci lehetőségek kibővülésénél, mint a kereskedelmi tőke felhalmozásának a fokozódásánál.

4 Ez utóbbit segítette elő a háborús konjunktúrával párhuzamosan jelentkező infláció is. Az infláció eleinte igen kis mértékben és néhány évig igen lassú ütemben jelentkezett: a disagio 1799 januárjában még csak 3 százalékos volt (100 ezüstforint = 103 papírforint). Ettől kezdve azonban a papírpénz értékének a csökkenése meggyorsult: 1806 végén már 84 százalékos, 1809 júniusában 333 százalékos, 1810 júliusában 405 százalékos, októberében 500 százalékos. A devalvációt 1811. február 28-án hajtották végre: a bankócédulákat névértékük egyötödéért váltották be. Az újra meginduló háborúval párhuzamosan azonban ismét megindult a infláció, amelyet 1816. június 1-én újabb devalvációval állítottak meg: a pénzjegyek névértékét kétötödére csökkentették. Az első devalváció előtti 5 forintból ekkorra 24 krajcár lett. Ettől kezdve 1848-ig az új bankjegyek egyenlő értékűek voltak az ezüstpénzekkel. Az első inflációt a kereskedők készpénzhiány miatt nem tudták kihasználni. A második infláció idején azonban már bőven volt pénz. Az infláció spekulációs lehetőségeket teremtett, élénkítette az üzleti forgalmat, a vállalkozási kedvet, fokozta — ha nem is teljesen veszélytelen formában — a kereskedelmi tőke felhalmozását.

5 A kiviteli kereskedelem fokozódása, a belső piac megerősödése, általában a kereslet növekedése Pesten két irányban hatott: egyrészt elősegítette az idényjellegtől független kereskedelmi központ kialakulását, másrészt emelte a vásárok jelentőségét. Pest az 1790-es években még csak az országos vásárok idején volt központja a magyar kereskedelemnek. A vásárok forgalma a háborús konjunktúra évei alatt állandóan fokozódott; a kortársak a Monarchia legjelentősebb vásárainak tartották a pestieket. Bár ebben az időszakban a vásár volt s maradt még sokáig a kereskedelmi élet fő színtere — a vásárokon kívüli kereskedelem is egyre erősebbé vált. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a háborús konjunktúra éveitől kezdve egyre több külföldi (és néhány hazai) gyár tartott állandó lerakatot Pesten. A pesti lerakatok száma 1815-ben 16 volt, és ez a szám állandóan növekedett.

0 „A kereskedelmi rend Magyarországon az előző évek virágzó kereskedelméből a jólétnek jelentős fokára küzdötte fel magát" — állapította meg 1812-ben Ferenc király József nádorhoz intézett leiratában, annak indoklásaképpen, hogy az ország kereskedőire 500 000 forint kincstári subsidium kivetését rendelte el. A pesti kereskedők vagyoni viszonyairól pontos adatok nem maradtak fenn. Ha a kereskedési jog elnyerésének feltétlenül megszabott minimális kötelező tőkék (nagykereskedő 30 000, fűszer-és textilkereskedő 15 000, vaskereskedő 12 000, díszmű és nürnbergi áru kereskedő 10 000, bőrkereskedő 8000, papírkereskedő 5000, szatócs 2000 forint) alapján próbáljuk meghatározni a kereskedelmi tőke összegét ebben az időben, akkor az 6 millió forint lehetett. Viszont, ha feltételezzük, mint a kortársak is tették, hogy a kincstári subsidium kivetésénél éppenúgy félszázalékos rendkívüli vagyonadót állapítottak meg, mint Poroszországban is, akkor a kereskedői vagyont 18 millió forintra becsülhetnénk. Ez az összeg nem tekinthető túlzottnak, hiszen például Macher András pesti nagykereskedő utódjának, Kappel Frigyesnek a vagyona 1816ban 519 000 forint volt, Liedemann Sámuelét pedig 7—800 000 forintra lehetett tenni a háborús konjunktúra idején. Megjegyzendő azonban, hogy a kereskedelmi tőke egy részét az infláció alatt — biztonsági okokból — kivonták az üzleti forgalomból: ingatlanvásárlásba, házépítésbe fektették. A 18 millióra feltételezett kereskedői vagyon 1812-ben 1049 kereskedő között oszlott meg, és közöttük körülbelül 50 — 60 lehetett a nagykereskedő. Bécsben ugyanekkor csupán a nagyKülföldi spekulánsok Pesten Inflációk és devalvációk A pesti vásá rok jelentősé gének emelkedése A pesti kereskedők vagyoni viszonyai