Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

natkozó Rendszabástó]: adott esetekben megengedték, hogy a földszint magasságát csak az 1775-ös árvíz vonaláig emeljék fel, a pincék mélységét 11 lábban állapították meg, a falaknál (általában földszintes házakról van szó) kisebb vastagságot is engedélyeztek, a Király (ma Majakovszkij) utca, Üllői út, Kerepesi út és Soroksári út kivételével megengedték a zsindellyel való tetőfedést is. A két Rendszabásban tehát a biztonsági, egészségügyi és városképi szempontok keveredtek, kapcsolódtak egybe. Ugyanakkor figyelemmel voltak a városrendezés lehetőségének a biztosítására is: új telkek kiosztása, új utcák nyitása, telekszabályozás, s ezzel kapcsolatban a kártalanítás. Abban a városban, azonban ahol a házak 53,6 százaléka összedűlt, s amelynek Szépítési Bizottmánya a kezdeti nagy nekilendülés után ezt a kérdést — anyagi nehézségek következtében — szinte teljesen elhanyagolta, nemcsak a városrendezés lehetőségeinek a biztosítására volt szükség, hanem a tervszerű városrendezésre is. Ennek a lehetőségnek a kihasználását a kortársak is szükségesnek tartották. Olyan naiv javaslatok is születtek, hogy a város házait velencei mintára cölöpökre kell építeni (mint az Oesterreicher Beobachter c. bécsi lap és a pesti Társalkodó c. hetilapban Jasik Menyhért ajánlotta), vagy hogy arra a területre, ahol az árvíz volt, a jövőben ne építsenek új házakat, hanem az új építkezés az úgynevezett Tábortéren (a mai Hámán Kató utca és Pesterzsébet között) történjék, ahol kialakulhatna az új kereskedő-városrész, míg a régi Pest megmaradna hivatal- és iskolavárosnak (mint Ballá Károly ajánlotta).

57 Azonban születtek nagyszabású, jövőbe tekintő, külföldi példákat, valamint hazai sajátosságokat és lehetőségeket figyelembe vevő elgondolások is, mint Szemere Bertalané 1838 májusában: „Pest jövendőjérül szépítési tekintetben".

58 Szemere londoni, párizsi, bécsi, berlini, hollandiai tapasztalatai alapján óhajtotta, hogy az építészek találnának valami újat, akár a városterv elrendezésében akár az építésmódban, ami ,,a főváros által saját arcot adna saját nemzetiségünknek. Apáinktól a részben semmit nem Öröklénk; teremtsünk mi, s örököljön tőlünk a maradék". Vagy pedig vegyük át más városok sajátosságait: a tereken legyen gyep, fa, bokor, hogy „mint egy családnak, úgy egy városnak is megvan s legyen meg a maga öröme, kéje s kertje". A városi tanács pedig ne sajnálja, hogy elesik a vásári, piaci sátorbérekből eredő jövedelmétől. A városszéleken (ezek lesznek egykor a városközepek) „léget tisztán tartó s lelket emelő terjedelmes parkok jegyeztessenek ki"; a forgalmi utak (az országutak) külső részein mint Hollandiában — legyenek kertek, és az utak közepén fasorok. Ha új utcavonalakat vagy tereket jelölnek ki, a Szépítési Bizottmány ide „az építészek kezeivel rajzokat dolgozzék, s mindenik telekkel a rajz is adassék el, miszerint azon a' háznak kell épülnie". Állította: „Ez elv, nem házakat de csoportozatokat s egész utcákat egy nagy terv, de a helyek szerint különféle alakokban építeni, tenné Pestet fejedelmi lakok' városává". Hild József, Pollack Mihály és a többi építészek ,,nagy tehetséginek csak így lesz dicsőséges pálya nyitva. A bíró ítéljen, polgármester kormányozzon, a jegyző írjon, mert mindenik arra készült; de éppen ez okbul az építészt is hagyjuk építeni és szépíteni, tanácsa s véleménye mindeneké előtt hallgattassák meg, mert erre ihlettel s tudománnyal ő bír. Mindenkit maga helyére tegyen a nemzet; a géniek cserélt helyen kontárok." Javasolta, hogy építsenek „utcasikátorokat", passage-okat (ilyen akkor csak egy volt még Pesten, a Párizsi utca), amelyek esős időben sétányok is lehetnek. Javasolta csatornák, csatorna-utcák építését is. Javaslatának végső következtetése az volt, hogy „egy eredeti alak éppen úgy sajátság, mint mindenféle alakok összessége; s így Pest vagy legyen alaki tekintetben kizárólag magyar főváros, vagy egy világváros, melly magában összeszedje mindenféle városok arcait: ez lenne a legkorszerűbb irány és törekvés". A városi tanácsnak azonban ilyen nagyszabású terv kidolgozására és megvalósítására sem pénze, sem lehetősége, sem igénye nem volt. Csupán szerény javaslatok alapján készültek még szerényebb tervek arra vonatkozólag, hogy a helyreállítási munkákat az utcák szabályozására felhasználják. így került sor a Belvárosban a Kereszt utca (ma Veres Pálné utca) megnyitására a Mészáros utcáig (a mai Tolbuhin körútig), amelyet nyugati oldalán az árvíz alatt romba dőlt és a városligeti Fasorba áthelyezett polgári lövölde telkének az igénybevételével kiszélesítettek. Ekkor alakították ki az Invalidus-palota és a Vármegyeháza között ma is meglevő kis teret. Ekkor határozták el a Terézvárosban, a Hajós utca mellett a Hermina tér (erre épült később az Operaház), a mai Klauzál tér és a Józsefvárosban a Rákóczi tér létesítését, és ekkor tűzték ki a Wesselényi utca vonalát is. Az árvíz után — e terv értelmében — szélesítették ki a mai Puskin utcát a Nemzeti Múzeum mögött (ez a mai Pollack Mihály tér), hosszabbították meg az Osz utcát (ma Szentkirályi utca) a Baross utcától az Üllői útig, a Práter utcát a Tömő utcáig, és ekkor jelölték ki a Ferencvárosban a mai Köztelek utca, Erkel utca és Imre utca vonalát.

59 Az Építési Rendszabásnak az a rendelkezése, hogy a házak földszintjének a magasságát az árvízszint vonaláig kell felemelni, a város mélyebben fekvő területeinek a feltöltését is maga után vonta. Városrendezési elgondolások Szemere Bertalan elképzelése Kisebb városrendezés A város területének feltöltése