Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Az építkezések szabályozásának szükségessége Közönséges Építési Rendszabás Az újjáépítés megindulásakor nagy gondot okozott az építkezések szabályozásának a kérdése' Ugyanis az árvíz pusztításainak az okát mindenki (nemcsak a szakértők) világosan állapíthatta meg a hiányos és meg nem felelő építkezésben. A gyors újjáépítést azonban erősen akadályozta volna egy olyan szigorú építési szabályozás, amely csak teljesen biztonságos építkezést engedélyezett volna. Ezért az építkezés az árvíz után egy bécsi szakértő, Sprenger Pál által kidolgozott ideiglenes építési szabályzat alapján indult meg. Ez a szabályzat előírta, hogy legalább azok a falak és pillérek, amelyek a tetőt tartják, kőből vagy téglábé>l épüljenek, a pillérek közötti falazat, az árvíz legmagasabb szintje felett, épülhet vályogból is, ideiglenesen; de az építtető ilyen esetben köteles volt záros határidőn belül a falazatot kicserélni. Nyilvánvaló, hogy a gyors újjáépítés során sok ház épülhetett — ha másért nem, építőanyag hiány miatt — ily módon, s elképzelhető, hogy a falak kicserélésére nem minden esetben és nem egyhamar került sor. Az 1838. évi nagy árvíz tapasztalatai alapján azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az ideiglenes szabályozáson túlmenően szükséges az építésügy pontos, részletes és szigorú szabályozása is. József nádor már 1827-ben meghozatta Bécs város építési szabályrendeletét, és ennek alapján ki is dolgoztatott (nádori hivatala útján) egy Pesten alkalmazható tervezetet. Pest város tanácsa azonban ekkor nem, csak az árvíz után, és akkor is csupán a nádor újabb felszólítására volt hajlandó foglalkozni ezzel a kérdéssel, volt hajlandó arra, hogy az évtizedek óta esedékes, szükséges építési szabályzatot elkészítse. A Közönséges Építési Rendszabást, amely lényegében az 1827. évi tervezet alapján készült, a király 1838. október 11-én hagyta jóvá. Magyarországon ez volt az első építési szabályrendelet, amely késve született ugyan, de készítői szerint alkalmas volt arra, hogy az 1838-as nagy katasztrófa ismétlődését megakadályozza. A szabályzat nemcsak a biztonságos építkezésre fordított különös gondot, hanem az egészségügyi követelmények megállapításán túl lehetőséget adott a városképalakulás, városszabátyozás pontos ellenőrzésére s végrehajtására is, mind a beépített, mind a még beépítendő területeken.

56 1838-ban a városi tanács tulajdonképpen két Rendszabást készített. Az egyik (a részletesebb) a város sűrűn lakott területeire, a másik ,,Pest külvárosainak szélső részeire" vonatkozott. A két terület között a határ: ,,a városi gáttul megy ... a Nagymező utcán által folyvást a Kismező utcában a Kerepesi útig; azután ezen keresztül a Rákos-árkáig, s ennek mellette a József és Ferencvároson keresztül annak a Dunába szakadásáig". A Rendszabás kimondta, hogy ezután csak szabályos engedélyezés alapján lehet építkezni és csak jogosított építőmesterek kivitelezhetik az engedélyezett építési terveket. Meghatározták: minden új épületet úgy kell építeni, hogy ,,az magában fönnállhasson", tehát a szomszédok felé a pincétől a tető aljáig „határ- vagy őrfala legyen". Szabályozták, „egészség tekintetéből", hogy a lakóházak nem építhetők három emeletnél magasabbra (a bécsi szabályzat négy emelet magasságot engedélyezett). Azonban azt is elrendelték, hogy „az építési rajzban kijelölt emeletek számán alól sem maradhat valamely épület, ha a szomszéd házak vonalzata megkívánja". Sőt, megszabták az emeletek magasságát is: 11 lábnál (1 láb = 32 centiméter) alacsonyabbra nem lehetett építeni. A földszint padlójának minden esetben az 1838. évi árvíz legmagasabb szintje fölött 6 hüvelyknyire (15—16 centiméter) kellett lennie. A városban még ma is sok helyen látható árvíztáblák nemcsak egyszerűen emlékei a nagy árvíznek, hanem az új építkezések ellenőrzésének a lehetőségét voltak eredetileg hivatva biztosítani. A Duna magas vízállásaira való tekintettel a pincék mélységét is megállapították: nem lehettek 13 lábnál mélyebbek. Különös gondot fordított a Rendszabás a falak vastagságára. A főfalak vastagságát a legfelső emeleten 2 lábban állapították meg, s a falak lefelé, emeletenként, a pincéig 6 hüvelykkel (mintegy fél tégla hosszúság) voltak vastagítandók. A válaszfalak vastagságát 1 lábban állapították meg. A pince fölé kötelezően előírták a boltozást (megtiltva az úgynevezett csehboltozatok rakását). Falat csak jó építőkövekből, jól kiégetett téglákból és jó cementből volt szabad rakni, vályogból nem. Intézkedett a szabályzat arról is, hogy az ablakok egymástól való távolsága nem lehet 8 lábnál kevesebb; ezzel voltaképpen sematikus homlokzatok kialakítását kényszerítette. Rendelkeztek arról is, hogy „egészségre káros befolyások elkerülése végett az udvarokat és lakásokat az új építségeknél elegendő tágassággal kell tervezni". Az udvarok nagyságának alsó határát azonban nem állapították meg, s így — a rohamosan fejlődő városban — a sűrű beépítettségnek nem szabtak korlátokat. A legkisebb lakásnak új épületeknél — a Rendszabás szerint — egy szobából, egy kamrából és egy konyhából kellett állnia. A pince- és padlás-lakásokat tiltották. Minden lakáshoz, lehetőleg az épületen belül, árnyékszéket kellett építeni. Szabályozták a kémények, kályhák, kandallók építését, elhelyezését, a tetőszerkezet elkészítését (a zsindelyezést eltiltották). Továbbá arra is kötelezték az építtetőket, hogy házuknak „illő színezetet" adjanak. A külváros szélső részeire vonatkozó Rendszabás (bár jóval szűkszavúbb) általában ezekhez hasonló szabályokat tartalmaz, s csak néhány pontjában tért el a sűrűn lakott területekre vo-