Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

szerepet játszott az ország nagy könyvkötő központjai, Nagyszomoav, Pozsony és Debrecen mellett. E városok közül főképp Nagyszombat szerepe volt jelentős: az itt kialakított kötéstípusok gazdag, európai viszonylatban is számottevő sikdekorációja hatott a többi városokban, így Budán és Pesten. Az egyetemi nyomda és a vele kapcsolatos könyvkötő műhelyeknek 1777ben Budára költözése után viszont ez a város lett a magyarországi könyvkötő művészet központja. A budai és a pesti könyvkötőmesterek nevei ismeretesek, számos kétségtelenül itteni művészi könyvkötés is fennmaradt. Ismert művek azonban csupán Fischer János pesti könyvkötő nevéhez kapcsolhatók.

68 A nagyszombati (s bizonyos mértékben a pozsonyi) könyvkötő művészet hatása vonatkozott a vaknyomással díszített bőrkötésekre éppúgy, mint az aranyozott bőrkötésekre és a pergamentkötésekre. A vaknyomást — takarékossági okokból — a városi, megyei, állami, egyházi hivatali könyvek kötésénél alkalmazták elsősorban és szinte kizárólagosan. A kötéseknél nem fat ablakát, hanem főképp papírbéletes kötéstáblákat alkalmaztak, s ezeket vonták be általában barna, ritkábban fehér bőrrel. Ilyen préselt, sávozott vonalakkal vagy görgetővel díszített, többnyire barna bőrkötések borítják a budai és a pesti levéltárak XVIII. századi tanácsi, törvényszéki jegyzőkönyveit, telekkönyveit és egyéb hivatali könyveit, amelyeket ugyan rendszeresen használtak, de jelentőségüket kötésükkel hangsúlyozni kívánták. Aranyozott bőrkötéseket nem a mindennapi hivatali munkában, hanem ünnepi alkalmakra való vagy jogokat biztosító és kéziratos könyvek (mint céhkönyvek, naplók), illetőleg értékesebb nyomtatott, esetleg könyvtárban elhelyezett könyvek kötésére használtak. Voltak sablonos könyv-kötések (csak a könyvek gerincét díszítették), de az értékes könyvek többségénél a könyvtáblák gazdag, sokszor burjánzó díszítése a jellemző. A XVIII. századi budai és pesti könyvkötő művészetben a vaknyomásos és aranyozott bőrkötések a jelentősek. Fém- és szövetkötések nem ismeretesek. A pergamentkötéseket legfeljebb céhszabályok, néhánylapos kéziratok bekötésénél alkalmazták, s ezeknek a díszítőelemei az aranyozott bőrkötésekéivel azonosak. Ezek a díszítőelemek szerepelnek a század vége felé egyre jobban szaporodó papírkötéseken is.

69 A papírkötés a megnövekedett könyvtermelésnek, a könyv társadalmi szerepe megváltozásának az eredménye: olcsóbban és gyorsabban lehetett és kellett a könyvet a közönség kezébe adni. A művészi könyvkötés a tömegtermelésben egyre inkább háttérbe szorult. IRODALOM ÉS FORRÁSOK Néhány múlt századbeli adatközlő ismertetéstől (mint Németln/ Lajos, Adatok a festés történetéhez Budapesten a XVII—XVIII. században. ArchÉrt 1884) eltekintve, a város XVIII. századi, művészeti szempontból értékelhető műemlékei, műalkotásai iránti érdeklődés (egyidejűleg az ún. barokk művészet iránti érdeklődéssel) csak a XX. század első évtizedeiben jelentkezett. Ez a téma számos kutatót foglalkoztatott, akik — főképp az osztrák barokk-kutatásoktól ösztönözve — jelentős feltáró, adatgyűjtő, részleteket értékelő munkát végeztek (mint Schoen Arnold, Kapossy János, Révhelyi Elemér, Fleischer Gyula, Horvátit Henrik) mind az építészettörténeti, mind a képzőművészeti és ipái-művészeti kutatások terén. Eredményeik szervesen épültek be az általános összefoglaló munkákba: Péter Andreis, Hehler Antal magyar művészettörténeteibe, és Genthon István, Horváth Henrik, valamint Hehler Antal (Budapest als Kunststadt. Küssnacht am Rigi 1

9:i:i) budapesti művészettörténeti összefoglalásaiba is. A feltáró és adatgyűjtő munka a felszabadulás után, különösen az ötvenes évek elejétől kezdve fokozol t mértékben és szervezett keretek között folytatódott, és eredményeit egyrészt a Magyarország Műemléki Topográfiája 1955-ben és 1962-ben megjelent köteteiben, másrészt a Genthon István által szerkesztett Magyarország Művészeti Emlékei sorozatnak Zakariás G. Sándor által 1961 -ben kiadott budapesti kötetében rögzítették, illetve foglalták össze. Ezek az eredmények épültek be az új — 1 956 óta több kiadásban megjelent — A magyarországi művészet története 1. A magyarországi művészet a honfoglalástól a XIX. századig című munkába, amelyet Dercsényi Dezső szerkesztett, és amelynek XVIII. századi részét Garas Klára írta. A képzőművészet egyes területeit tárgyaló összefoglaló munkák (mint Garas Kláráié a XVIII. századi magyar festészetről, Aggházy Máriáé a barokk szobrászatról és Voit Pálé a magyarországi barokkról) szintén számos új adatot és új szempontot hoztak. A város művészetét, művészeti életét összefoglaló és értékelő munka azonban nem készült. JEGYZETEK 1 Az építészeti maradványokról a Nagy Lajos által kiadott Zaigerek adatai: TBM 1961,161 — 212; 1964, 181—249; 1971, 81 — 119. 2 A kőműves és kőfaragó céhről: DurayÜL., A budai és pesti kőműves, kőfaragó és ács céhek. Építőmesterek évkönyve. Bp. 1914. 3 Az olasz építészekről: Schoen A., MűvErt 1957. 4 Ld. 2. jegyzet, 5 Schoen A., MűvÉrt 1957 — és az 1735. évi összeírás (FSzEK Bq 339/51). 6 Schoen, Városháza. 7 A pesti nemesi palotákról: FővL PL Belvárosi telekkönyv. 8 A pesti plébániatemplomról: Némethy 1890; Lux ÜT., TBM 1933, 1—31; Schoen A., Jegyzetek a pesti plébániatemplomról. Budai Krónika 1943. júl. 21., aug. 4. 9 A szervitákról: Schoen, Városháza; G erő L., Budapest 1947, 60—67. 10 A pesti klarisszákról: Takáts S., KathSz 1894, 169—192; R, PBE 1928, 5—6. 11 A pesti ferencesekről: Szabó E., A pesti feren-