Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

a helységekbe, amelyeknek Pesttel vagy Budával valamilyen szorosabb kapcsolatuk volt. Ezek a műkincsek egy más környezetbe kerülve, emelték azoknak a helyeknek a színvonalát, ahol elhelyezték őket. Elavultak lehettek már néhány évtizeddel később az új stílusokra, a színvonalasabb művészi megoldásokra igényt tartó közönség és a lassanlassan jelentkező kritikusok szemében, de azokon a helyeken egy magasai)!) igény képviselői és közvetítői voltak. Elsüllyedt kultúrjavak, de csak pár évtizedre, később már csak régiségek, majd végre igazán műkincsek, s azután — s máig is nagyrészt, még — felfedezésre váró értékek. Ugyanilyen műkincsek kerültek polgári vagy nemesi tulajdonba is. A nemesi vagy polgári tulajdonba kerülés nem jelentett már lesüllyedést, inkább egy olyan birtoklási vágyat, amely egy új művészeti érdeklődésnek készítette elő a talajt, s ezzel a művészet polgár iasodását, demokratizálódását éreztette, s a művészet fejlődését segítette elő. Ezek a műkincsek, arany- és ezüsttárgyak művészi megoldásban európai színvonalúak voltak. 88. Kovácsoltvas lépcsőkorlát a volt kiscelli trinitárius kolostor lépcsőházában A „szegények ezüstjei''' 89. Kovácsoltvas kapukopogtató az Úri utca 20. sz. alatti házról B) Ónművesség, vasművesség Voltak a XVII. század végétől kezdve folyamatosan mindkét városban ónöntőmesterek — általában egyidejűleg kettő-három. Onöntő céh Budán vagy Pesten nem volt, az itteni mesterek valamelyik vidéki céhhez tartozhattak. Termelésük igen jelentékeny lehetett, hiszen az ónedények iránti kereslet a XVIII. század folyamán meglehetősen élénk volt, Az 1723. évi budai tűzvész után olasz ónöntőmesterek is megjelentek a városban, s ha nyilvánvalóan érzékeny konkurrenciát is támasztottak a helyi mestereknek, az igények kielégítését szolgálták.

60 Az előkerült, fennmaradt ónműves emlékek elsősorban egyházi célokat szolgáló edények (a református egyházban úrvacsoraosztáskor használt kenyérosztó tányérok, valamint fedeles kupák), másrészt céhserlegek. (87. kép.) A háztartásban használt ónedények a „szegények ezüstjei" — legnagyobb része elpusztult, Nemcsak tűzvész pusztította, hanem az elhasználódás, de legfőként az, hogy az olcsó porcelán- és az új ötvözetű fémedények kiszorították ezeket a háztartásokból.