Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

nemcsak az írásban, hanem a korrektori munkák végzésében is. S Kazinczy is, amikor Bacsányival való ellentétei miatt kivált a Magyar Museum szerkesztéséből, és új folyóiratot alapított (Orpheus), szintén a pestiek támogatására és barátságára számított. ,,Ez a két folyóírás, a Museum és Orpheus hoza engem levelezésbe Horváth Ádámmal, de Földi Jánossal, Daykával, Verseghyvel és másokkal" — írta később a Pályám emlékezetében.

30 A német Pesten tehát magyar irodalom támadt ezekben az években. S ebben nemcsak a Bessenyei által taposott és megjelölt úton haladó ifjú íróknak volt szerepük, hanem azoknak az itt élő vagy itt megforduló íróknak is, akiket a magyar irodalomtörténetírás már a XIX. század eleje óta ,,hagyományőrzők"-nek nevez. Orczy Lőrincnek — az írók előtt mindig nyitva álló — háza volt Pesten, Dugonics András a pesti egyetemen tanított, Pálóczi Horváth Ádám itt adta ki 1788ban verseinek első kötetét, a Holmit, és Gvadányi József is ekkor utaztatta peleskei nótáriusát — ha bírálni, de — Pestre, Itt jelentek meg már nemcsak Kónyi Jánosnak a munkái, hanem a Bécsben élő testőríré), Báróczy Sándoréi is, és Pest felé tekintett ekkor nemcsak a jozefinista Kazincy, hanem a magyar irodalomtörténet klasszikus triászából a volt jezsuita Révai Miklós is. A budai — német — harangöntő családból származó Zechenter Antal sem németül írt, hanem 1772-től kezdve francia klasszicista drámákat (Corneille-től, Racine-től, Voltaire-től) fordított magyarra. Vándor társulatok Pesten és Budán Állandó színházépület Pesten (1774) Rendszeres színházi előadások Pesten G) Színjátszás A két város művelődési életében, az irodalom és az irodalmi élet fejlesztésében — különösen a XVIII. század hetvenes éveitől kezdve — jelentős szerepe volt a színjátszásnak is. Az iskolai színjátszás alig néhány évvel a török uralom alól való felszabadítás után elkezdődött a városban, s rendszeresen folyt is, 1690-től a budai jezsuiták, 1719-től a pesti piaristák gimnáziumának évenként megtartott nyilvános előadásain. Az előadások kezdetben kizárólag latin nyelvűek voltak, csak az ötvenes — hatvanas évektől kezdve váltakoztak magyar nyelvű és néha magyar tárgyéi előadásokkal. Nem iskolai és világi színjátszásra csak a XVIII. század harmincas évei második felétől kezdve vannak adatok — s talán nem véletlenül előbb és rendszeresebben a lendületesen fejlődő Pestről, és csak a hatvanas évektől kezdve Budáról. Pesten 1737. augusztus 27-től szeptember 13-ig (a vásár idején) játszott Félix Péter társulata, a következő év elején (a farsangi időszakban) pedig Finkl Ferdinánd „bandája", amely vallásos és világi színjátékokat adott elő. A pestisjárvány ezt a sorozatot megszakította, s csak 1745-ben jött — két hétre — újabb társulat Pestre, Vogel Jánosé ,,Svéviá"-ból (Svédországból). Ettől kezdve feltételezhetően évente, a vásárok idején megjelentek itt különféle társulatok. Budáról 1760-ból való az első adat a világi színjátszásra: ekkor a Várban levő „Vörös Sün" házban, néhány évvel később pedig a vízivárosi „Fehér Kereszt" házban játszottak „Thalia vándorló gyermekei". Ezeknek a vándortársulatoknak a műsora minden valószínűség szerint túlnyomórészt német nyelvű volt. Vándorkomédiások voltak ezek, akik rögtönzésekkel, bohóckodásokkal, bábjátékkal, néha tűzijátékkal, a bécsi „paprikajancsi" (Hanswurst) humorral szórakoztatták közönségüket. Maguk a városi tanácsok sem a műveltség terjesztőit látták ezeknek a társulatoknak az előadásaiban, hanem a szórakoztatás egyik fajtáját. A társulatok működésének az engedélyezése a lakosság erkölcseire ügyelő és adófizetési képességét óvó városi hatóság joga volt; állandósításuk nem kulturális, hanem városgazdasági meggondolásból merült fel: alkalmasnak mutatkoztak a városi jövedelmek növelésére. Ennek a lehetőségét csilllantotta meg Pest város tanácsa előtt 1773-ban Bender Félix, egy pantomimikus gyermek-színtársulat impresszáriója, amikor felvetette az állandó színház létesítésének a gondolatát. Ezt a városi tanács a Helytartótanács engedélyével meg is valósította. Több mint 2000 forintos költséggel 500 személyt befogadó színház céljára építették át a Dunaparton levő rondelláit, és 1774. augusztus 14-én megkezdték az előadásokat. A vállalkozás kifizetődőnek bizonyult: a városi tanács a színházépületet jelentős összegért adta bérbe, és a bérlőnek kizárólagos jogot biztosított a városban mindenféle előadásra. Az állandó színházépület létesítésével hamarosan lehetőség adódott arra is, hogy a vándorkomédiások váltakozó színvonalú szereplését, rögtönzéseit rendszeres előadások váltsák fel, és hogy Pest — Pozsony és Sopron után, a bécsi Burgtheater nyomában — , ha egyelőre még csak a német színházi életben is megtegye a kezdő lépéseket. Ez a vállalkozás Wahr Károly nevéhez fűződik, akinek a társulata 1777—1779 között több ízben szerepelt Pesten. Wahr Károly a híres bécsi burleszkszínész, Kurz Bernardon társulatánál kezdte pályafutásált, de előadásainak színházat megtöltő sikerei voltak abban a városban, ahol korábban — az iskoladrámákon kívül — esak a bolrózatokat, rögtönzéseket látott színpadon a közönség. Társulata azokat a darabokat adta elő, amelyek Európa különböző városainak szín-