Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

nosok pedig vagy maguk írták meg beadványaikat, vagy Pesten, a királyi tábla környezetében kerestek ügyvédet. Itt már 1711-ben a hazai jogot ismerő aljegyzőt kívántak alkalmazni, 1724-től kezdve pedig nem volt hiány ügyvédekben; 1787-ben a királyi ügy igazgatóság személyzetével együtt száznyolc működött a városban.

106 A főhatósági vizsgálatok során a magyar kormányszervek kiküldöttei természetesen a hazai jogért szálltak síkra. Maholányi és Jeszenszky 1723-ban megállapította, hogy nincs senki a budai tanácsban, aki az országgyűlés magyar tárgyalásait értené vagy a hazai jogot alaposan ismerné. Megbotránkoztak azon, hogy Magyarország fővárosában a bíróság idegen jogot alkalmaz; ezért meghagyták a tanácsnak, hogy — ha statútumai nincsenek — a magyar törvények szerint ítélkezzék, szenátorokká pedig a jövőben olyan hazafiakat válasszon, akik az ország törvényeit és a polgári jogszabályokat ismerik. A polgárság hangosan panaszolta Vánosy szindikus, utóbb bíró visszaéléseit, de az irodalom alaptalanul rója fel neki az idegen jog bevezetését. Német — osztrák írott jog és szokásjog szerint éltek a városok már Vánosy akalmazása előtt; a konfliktus inkább abból származhatott, hogy ő, a bécsi jogi doktor, más jogismerő hiányában tetszése szerint forgatta a paragrafusokat. A büntetőjogban, melynek magyar kódexe másfél század múlva jött csak létre, a kamarai biztosok sem tehettek mást, minthogy a magyar törvénytárba 1696-ban becsempészett, az országban széltében alkalmazott alsó-ausztriai büntetőtörvénykönyvet (Praxis Criminalis) és a nagyhírű német büntetőjogászt, Carpzovot idézték az önkényeskedő Vánosy fejére. Hazai törvények, Werbőczy és Kithonich békésen megfértek az ő jelentésükben is a német-osztrák törvénnyel és jogtudománnyal. Állásfoglalásukat, mely egyben utódjaik véleménye is, úgy foglalhatjuk össze, hogy csak azt a római —német jogszabályt vagy jogforrást lehet alkalmazni, amelyet a hazai gyakorlat általában befogadott.

107 Ebben az értelemben városaink is törekedtek a hazai jog alkalmazására. Hogy csak néhány kiragadott példát említsünk, Buda — saját régebbi gyakorlatával szemben - 1711-ben már elutasította Kahanek Bernátnak az osztrák öröklési jogra való hivatkozását, mint amely „nem tartozik az ügyre, sem az ország jogára".

108 A budai bíróság 1742-ben egy bonyolult paráznasági ügyben (nőtlen és házas, keresztény és zsidó is volt a vádlottak között) egymás mellett idézte és alkalmazta a Hármaskönyvet, Kithonich munkáját, a törvénytárhoz csatolt „régi jogszabályokat" (római jog !), valamint az osztrák büntetőkódexet és Carpzovot.

109 Ugyanebben az évben a bátai tiszttartó kártérítési perében a Digestára hivatkozott ; Buda bírósága megtagadta kérésének teljesítését a Hármaskönyv és Kithonich tekintélye alapján, azzal az indokolással, hogy idegen jogot csak akkor lehet alkalmazni, ha a hazai törvény, szokásjog és a precedensek nem nyújtanak eligazítást.

110 A városokba kiküldött bizottságok tevékenysége s a jogtudást ismételten a tisztségviselés feltételéül szabó kormányszéki utasítások nem maradtak hatástalanok. A jogtudatlan Viasz Ádám pesti tanácsossá választása körül támadt bonyodalom lezárásaként a királynő 1756-ban meghagyta, hogy a bírói tisztre csak latint és hazai jogot ismerő egyént jelöljenek, mert a bíró szokott a tárnoki székre és a diétára is elmenni.

111 Nemsokára a pesti tanács is hitet tett az ország törvényeihez való ragaszkodásáról: kifejtette, hogy régi statútumai elavultak, újakra pedig nincs szüksége, ha alkalmazzák a törvényeket.

112 A magyar jog térhódításának szolgálatában állt a jogi műveltségnek a kormányszékek meg- Jogi ,

s

.

za

^^

0 kívánta terjesztése. Pesten 1756-ban a karintiai származású Perghold Pál Lukács jogi doktor \

a Pesten vezetésével jogi szakiskola létesült; a Szlávy-féle vizsgálat adatai szerint elsősorban azért, hogy a hatalmas Scopek Ferenc főjegyzőnek és tanácsostársainak felnőtt fiai helyben szerezhessék meg a szükséges jogi ismereteket. A szakirodalomban rendkívül termékeny Perghold ugyan elsősorban római és kánonjogot adott elő, de lehetővé tette, hogy hallgatói a felső bíróságokon gyakorlatot szerezzenek. Nemcsak polgárok fiai, hanem távoli megyékből jött fiatalok is tanultak Pergholdnál. Magatartásuk ellen azonban sok kifogás merült fel, a jogtanár válogatás nélkül mindenkit felvett (a piaristáktól kicsapottakat is). Összeférhetetlen természete állandó viszálykodásba sodorta őt a tanáccsal; ezért 1771-ben a királynő a jogi iskolát megszüntette, Pergholdot pedig a pesti tanácsosok soraiba ajánlotta.

113 Budán a polgárok hagyatékában összeírt könyvekből ismerhetjük meg a magyar jogi műveltség érvényesülését. Míg az 1694-ben elhunyt Küechl Miklós szindikusnak és az 1725-ben meghalt Freydenberg János Kilián ügyvédnek jelentős könyvtárában a római, német és osztrák jogtudomány művei vannak többségben, a század utolsó harmadának hagyatéki leltárai — a kötelező justinianusi törvénykönyvek mellett — már magyar szerzők munkáit tartalmazzák, Werbőczy, Kithonich, Szegedi, Huszty, Bodó olvasásáról tanúskodnak.

114 A feudális Magyarország politikai és jogi rendjébe beilleszkedő városok azonban elsősorban A városok és nem könyvekből, hanem egymás tapasztalataiból tanultak. Nemcsak bnósági tekintetben tar- « kormánytoztak közös fórumok: a tárnoki szék és később a Kúria hatósága alá, hanem közigazgatási és hat

ósagok pénzügyi főhatóságaik is azonosak voltak. Az uralkodó — vagy inkább a bécsi kormányszervek — akaratát a Bécsben működő magyar kancellária közvetítette hozzájuk; közvetlen főhatóságuk a pozsonyi kamara volt. Amikor az 1723-i törvényhozás felállította a Helytartótaná-